Karol Wojtyła: Invokáció

Karol Wojtyła: Invokáció, vagyis kiáltás az Emberhez, akiben testet ölt a történelem

Hozzád kiáltok, Ember, Téged kereslek – akiben
testet ölt az emberi történelem.
Hozzád megyek, és nem mondom: „jöjj”,
csak egyszerűen „légy”,

légy ott, ahol nem látták meg az emberben az Embert,
hogy lelke, szíve, vágya van és szenved és akarni tud,
ott, ahol elnémították az érzelmeit és égett a legszentebb szemérem –
légy te örök Szeizmográfja annak, aki láthatatlan, s mégis Létező.
Ember, akiben együtt van minden emberi mélység és emberi nagyság,
akinek bensejében nincs semmi teher és homály, csak szív.

Ember, akiben mindenki megleli a legtisztább szándékot
és saját tetteinek gyökerét: élet és halál gyújtópontját az emberi sorsban,

Hozzád – Ember –, Tehozzád érkezem a történelem sekély folyamán,
közel minden emberi szívhez, közel minden emberi gondolathoz
(a történelem – gondolatok szövevénye és szívbénulás).
Az egész történelemben keresem a Tetted,
kutatom mélységedet.

(Forrás: A bennem növekvő ige – Karol Wojtyła (II. János Pál pápa) válogatott írásai, Zrínyi Nyomda Kiadója, 1990, ford.: Balássy László)

99 éve, a napokban született Szent II.  János Pál pápa, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Szent II. János Pál pápa (latinul: Ioannes Paulus PP. II; olaszul: Giovanni Paolo II; lengyelül: Jan Paweł II; született: Karol Józef Wojtyła Loudspeaker.svg kiejtése; Wadowice, 1920. május 18. – Róma, 2005. április 2.) a katolikus egyház feje 1978-tól haláláig.

Forrás: magyarkurir.hu

Egészen a tied

Egészen a tied

Neked adom Uram, a kezeimet, tedd velük, amit szeretnél.
Neked adom Uram a lábaimat, vidd őket arra az útra, ahol Te szeretnéd, hogy járjak.
Neked adom Uram az ajkam, hogy mindig Te szólj általa, ha beszélek.
Neked adom a szándékaimat Uram, hogy amikor mozdulok, Téged lássanak a mozdulataimban.

Neked adom a mosolyomat, hogy a Te derűd tegye széppé mindenkinek a napját, akivel találkozom.
Neked adom a hallgatásom, hogy a csendben Téged halljanak meg Uram.
Neked adom a pillantásom, hogy a szememben a Te ígéreted fénye csillanjon fel.
És Neked adom a könnyeim, hogy végre tisztára moshasd velük fáradt lelkemet.

Neked adom Uram a testi erőmet, minden tudásomat, a gondolataimat,
és mindent, amiben kicsit is jó vagyok,
hiszen általad kaptam őket és csak Téged akarlak szolgálni velük.
Neked adom az életem, az időm, a szívem, és a tárgyakat, a javaimat, amivel rendelkezem.

Használd mindet a Te dicsőségedre.
Egyetlen dolgot szeretnék cserébe Uram:

add nekem a Te szemeidet, hogy úgy tudjak nézni mindenkire,
ahogyan Te teszed Atyám,
azzal a feltétel nélküli szeretettel és irgalommal,
aminek mindannyian éhezői vagyunk itt a földön.

És remény lehessek a reménytelenségben,
híd a mélységből a magasság felé,
parányi tiszta hang a fullasztó zajban,
pislákoló mécses a sötétség félelmei közt,
– és minden, ami vagyok, Tehozzád vezessen el.

Ámen.

boldogság. relatív.

Tudod a boldogság mindig relatív.
Van, aki ma káromkodva kelt, és van, aki a lélegeztető gép fogságából, boldogan.
Van, aki dühösen készíti az iskolai holmikat, és lesz, aki ma virágot visz a gyermeke sírjára.
Lesz, aki ma is kiviszi a kertbe a magatehetetlen gyermekét, hogy megmutassa neki a világot, és lesz, aki ma is megüti a sajátját, mert ugrál az ágyon.

Lesz, aki ma hagyja el a párját, és lesz, aki egy életre mondja ki az igent.
Lesz, aki rájön, hogy nagyot hibázott, és bocsánatot kér, de lesz, aki most követ el hibát. Leszünk. Ezer élettel, milliónyi megélt pillanattal a szívünkben. Lettünk, mert lehetünk.
Talán fel kellene lélegeznünk, tisztán, és élnünk kellene.
Venni egy rohadt nagy levegőt, ami megtölti a lelkünket, kisepri a szennyet, és megtölti hittel.

Hittel és szándékkal. Hogy ma minden szebb lehet, ma másként is lehet.
Mert nincs mit veszteni. Élünk, majd meghalunk, egyszer.
De addig igaznak és bátornak lenni szent kötelesség.

(Todorovits Rea)

Majtényi Erik: Virágének

Majtényi Erik: Virágének

Megyek utánad, jössz utánam,
csupasz a vállad, csupasz a vállam,
s akár a bőrre tapadó inget,
cipeljük pőre kétségeinket,
meg azt a terhes, meg azt az áldott,
azt a keserves bizonyosságot.

Szándékot szándék félve kerülget,
karjatárt árnyék lopva feszül meg,
szólsz botladozva, szólok dadogva,
s legyűrnek félszeg, didergő félszek.

Szempillád néha nyugtalan rebben,
mint lüktetés a kötözött sebben,
s szavunk a semmi rácsához koccan
kétemeletnyi hűvös magosban.

Valami lomha időtlenség
süketen kongja ideges csendjét,
s ebből a csendből,
ösztönünk börtönodvából feltör.

Feltör dübörgőn az a parázsló,
magát veszejtő, meg nem bocsátó,
el nem eresztő, eszelős
fojtott kényszerűség,
vérünkbe oltott védtelen hűség.

Az a sikoltó, láncokat oldó,
borzongó óhaj, sunyi, kegyetlen,
emberi szóval nevezhetetlen,
amitől félsz és amitől félek,
amiért élsz és amiért élek.

96 éve, ezen a napon született Majtényi Erik romániai magyar költő, író, műfordító, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Majtényi Erik (eredeti neve: Mann Erik) (Temesvár, 1922. szeptember 19. – Bukarest, 1982. január 22.) romániai magyar költő, író, szerkesztő, műfordító.

Sárhelyi Erika Az én csendem

Sárhelyi Erika Az én csendem

Az én csendem nehéz, mint az árvák könnye,
vádol, majd könyörög, úgy zuhan a földre,
hideg és kőkemény, mint késben a szándék,
legforróbb szavad is megdermedt ajándék.

Az én csendem konok, mint ránc a homlokon,
s úgy telepszik reád, mint nem kívánt rokon,
szívós és kitartó, akár földben a mag,
gyökeret ereszt, mint a felszított harag.

De a csendem lágy is, mint az alkonyi kék,
mint éjben a neszek, mint ringató mesék,
végtelen és áldott, mint templomok csendje,
mintha némák lelke együtt énekelne.

Az én csendem szelíd, akár a hajnalok,
mikor az égre az első fény fellobog,
s ha fáj neked olykor ezerarcú csendem,
hagyj kicsit magamra, és megszólalsz bennem.

Sárhelyi Erika (Budapest, 1965. szeptember 19. –) magyar költőnő.

Sárhelyi Erika saját blog itt.

 

Weöres Sándor: A tanév-nyitáskor

Weöres Sándor: A tanév-nyitáskor

Almát, körtét, szilvát, szőlőt
hoz szeptember,
nekünk új tanévet, tudja
minden ember.

Mint az égen átcsóvázó
üstökösök,
ragyogjanak munkánk nyomán
az ötösök.

Kívánjuk a húgocskának,
öcskösöknek,
ne legyenek szükiben az
ötösöknek.

Kívánjuk tanárainknak,
hogy vödrökkel
minket nyakon önthessenek
ötösökkel.

Ha szűkölködünk megszolgált
ötösökben,
a tanév nekik se könnyű,
de nekünk sem.

Ne mint az üres jászolba
Nincses ökre,
bámuljunk a meg nem szerzett
ötösökre.

Köszöntőnkben csökönyös rím
a sok ötös,
mert szándékunk jól tanulni
már örökös.

Weöres Sándor (IPA: [‘vœrœ∫ ‘∫a:ndor]; Szombathely, 1913. június 22. – Budapest, 1989. január 22.) költő, író, műfordító, irodalomtudós. Felesége, Károlyi Amy költő.

Weöres Sándor: Nem szándékom

Weöres Sándor: Nem szándékom

Nem szándékom, hogy kérjelek a jóra.
Perzselő szomjat kelteni a jóra: ezért jöttem.
Nem szándékom, hogy hívjalak a jóra.
Korgó éhet kelteni a jóra: ezért jöttem.
Nem szándékom, hogy kérjelek és hívjalak.

Ha nem iszol meg engem: torkod lángot vet.
Beled összefacsarodik, ha nem eszel meg engem.
Nem kérdem: akarsz-e követni.
Választhatsz köztem és kínod között,
S a kínt választani gyáva vagy – igen gyáva.

Nem tervem, hogy vonjalak a jóra.
Lépést sem teszek érted.
Nem tervem, hogy várjalak a jóra.
Magad kívánsz jönni hozzám.
Hogy vonjalak és várjalak: nincs oly jelem.

Kicsiny vagyok, mint a porszem.
Szolgád vagyok, de meggörnyedsz előttem.
Királyom vagy, de meg kell görnyedned előttem
Mert ostobán bántál hatalmaddal – igen ostobán.

Kicsiny vagyok, mint a porszem,
S az Atya megnevez engem,
S az Anya karján visz engem,
Mert szomjat fakasztok benned a jóra,
Mert éhet támasztok benned a jóra:
Mert hiába hívtak téged a jóra.

Weöres Sándor (IPA: [‘vœrœ∫ ‘∫a:ndor]; Szombathely, 1913. június 22. – Budapest, 1989. január 22.) költő, író, műfordító, irodalomtudós. Felesége, Károlyi Amy költő.