szabadság. igazság. 1956.

„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben.

Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.

A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.”

Albert Camus (kiejtve Kam-ü, IPA: ka.mʉ̟ː) (Mondovi, Algéria, 1913. november 7. – Villeblevin, Franciaország, 1960. január 4.), Nobel-díjas francia író és filozófus, az egzisztencializmus egyik meghatározó alakja.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc Magyarország népének a sztálinista terror elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákoknak az egyetemekről kiinduló békés tüntetésével kezdődött 1956október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be Csepelennovember 11-én.

utazás. mozgás.

Nem találtam sehol a világban olyan helyet, ahol mindig ott lennék.
Az életemben a legjobb a mozgás.
Alig várom, hogy menjek.

I haven’t found anywhere in the world where I want to be all the time.
The best of my life is the moving.
I look forward to going.

87 éve ezen a napon született Sir Sean Connery, skót színész. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig!

Sir Thomas Sean Connery (Egyesült KirályságSkóciaEdinburgh, 1930. augusztus 25.) Oscar-díjas skót színész. Connery kis szerepeket játszott különböző tv- és mozifilmekben, mielőtt megkapta volna azt a szerepet, amivel üstökösként felívelő színészi pályafutása elkezdődött. Egy alacsony költségvetésű brit film, a Dr. No elindította a filmtörténet egyik leghosszabb sorozatát. Connery James Bondként szerepelt az (Oroszországból szeretettel), a (Goldfinger), a (Tűzgolyó), a (Csak kétszer élsz), a (Gyémántok az örökkévalóságnak) és a (Sohase mondd, hogy soha) című epizódokban.