alázatos lélek imája.

Advent első vasárnapja.

Bibliai Olvasmány Izajás próféta könyvéből , Iz 63,16b-17.19b;64,1.2b.3-8
Az alázatos lélek imája: Bárcsak megnyílna az ég, és mennyei Atyánk elküldené az üdvösséget.

Te vagy, Uram, a mi atyánk. Mert Ábrahám nem tud rólunk, és Izrael nem ismer minket; te, Uram, te magad vagy a mi atyánk, régtől fogva „Megváltónk” a neved. Miért hagytad, Urunk, hogy letérjünk útjaidról, és hogy megkeményítsük szívünket, ahelyett, hogy félve tiszteltünk volna? Fordulj felénk újra, a te szolgáidért, örökrészed törzseiért.

Ó, bárcsak széttépnéd az egeket és leszállnál! Színed előtt megolvadnának a hegyek, mint ahogy a láng felgyújtja a rőzsét, és ahogy a tűz felforralja a vizet. Így neved ismertté válna ellenségeid előtt, és a nemzetek megrendülnének színed előtt. Leszálltál, és színed előtt megolvadtak a hegyek!

Nem hallotta soha senki, valóban fül nem hallotta, és szem nem látta, hogy lenne Isten rajtad kívül, aki ilyeneket vinne végbe azok javára, akik benne bíznak. Te elébe sietsz annak, aki az igazsághoz szabja tetteit, és aki útjaidon járva rád emlékezik.

Íme, te haragudtál ránk, és mi mégis tovább vétkeztünk; bűneinkben vagyunk régtől fogva, bárcsak megszabadulnánk!

Olyanok lettünk mind, akár a tisztátalan, és igaz-voltunk, mint a beszennyezett ruha. Elfonnyadtunk, mint a falevél, és gonoszságaink, mint a vihar elsodortak minket.

Nincs senki, aki segítségül hívná nevedet, aki fölkelne és beléd kapaszkodna. Mert elrejtetted előlünk arcodat, és kiszolgáltattál minket bűneink hatalmának.

Mégis, Urunk, te vagy a mi atyánk; mi vagyunk az agyag, és te, aki formálsz, a te kezed művei vagyunk mindnyájan.

Ne haragudj ránk, Urunk, oly nagyon, és ne emlékezzél többé gonoszságainkra.

Figyelj ránk s lásd meg: mindnyájan a te néped vagyunk.

Ez az Isten igéje.

Ézsaiás vagy Isaiás vagy Izajás vagy Jesajá(héber יְשַׁעְיָהוּ sztenderd: Yəšaʿyáhu, tiberiasi Yəšaʿăyāhû; görög: Ἠσαΐας, Észaiasz ; arab اشعیاء, Asíja) az i. e. 8. században élt judeai próféta, a bibliai Ézsaiás könyve fő alakja, akit hagyományosan a könyv szerzőjének gondolnak.

Eros Ramazzotti – Se Bastase una Canzone

Eros Ramazzotti – Se Bastase una Canzone

Se bastasse una bella canzone – ha elég lehetne egy szép dal
a far piovere amore – hogy szeretet hulljon
si potrebbe cantare un milione – lehetne énekelni egy milliót
un milione di volte – egy millió alkalommal
bastasse già , – elég lenne
bastasse già – elég lenne
non ci vorrebbe poi, – nem sok kéne aztán
tanto ad amare di più – hogy szeressünk még jobban
Se bastasse una vera canzone – ha elég lenne egy igazi dal
per convincere gli altri – hogy meggyőzzünk másokat
si potrebbe cantare più forte – lehetne énekelni még jobban [hangosabban]
visto che sono in tanti – hiszen sokan vannak
fosse così, – lehetne így
fosse così – lehetne így
non si dovrebbe – nem kellene
lottare per farsi sentire di più. – küzdeni, hogy meghalljanak minket
Se bastasse una buona canzone – ha elég lenne egy jó ének
a far dare una mano – hogy kezet nyújtson [segítsen]
si potrebbe trovarla nel cuore – meg lehetne találni a szívben
senza andare lontano – anélkül, hogy (messze) elmennénk
bastasse già , – elég lenne
bastasse già – elég lenne
non ci sarebbe bisogno di chiedere – nem lenne szükségünk hogy kérjük
la carità – a szeretetet
Dedicato a tutti quelli che – mindazoknak szánt akik
sono allo sbando – zűrben vannak [nem tudja milyen irányt vegyen az élete]
dedicato a tutti quelli che –  mindazoknak szánt akik(nek)
non hanno avuto ancora niente – nem volt még semmijük
e sono ai margini da sempre – és kimaradnak mindig
dedicati a tutti quelli che –   mindazoknak szánt akik 
stanno aspettando – folyton várnak
dedicati a tutti quelli che –  mindazoknak szánt akik 
rimangono dei sognatori – álmodozók maradnak
per questo sempre più da soli – és ezert egyre magányos/abb/ak
Se bastasse una grande canzone – ha elég lenne egy nagy ének
per parlare di pace – hogy békéről beszéljen
si potrebbe chiamarla per nome –  lehetne nevezni a nevén
aggiungendo una voce – hozzáadván egy hangot
e un’altra poi, – és egyet még
e un’altra poi – és egyet még
finchè diventa di un solo colore – egészen addig míg nem lesz egy szín
più vivo che mai – élénkebb mint volt (valaha)
dedicati a tutti quelli che – mindazoknak szánt akik 
stanno aspettando – folyton várnak
dedicati a tutti quelli che –   mindazoknak szánt akik
venuti sù con troppo vento – nehéz volt a gyerekkoruk
quel tempo gli è rimasto dentro. – és az az idő bennük maradt
In ogni senso – akárhogy is
Hanno creduto cercato e voluto che fosse così – hittek, igyekeztek és akarták, hogy így legyen
che fosse così – hogy így legyen
Hanno creduto cercato e voluto che fosse così – hittek, igyekeztek és akarták, hogy így legyen

54 éve ezen a napon született Eros Ramazotti olasz énekes, e bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig.

Eros Ramazzotti teljes nevén: Eros Luciano Walter Ramazzotti (helyes kiejtése: IPA[ˈeːros ramaˈʦʦotti]), Róma1963. október 28. –) olaszénekes és dalszövegíró. Lazio vagy Roma helyett, meglepetésre, Juventus-szurkoló.

keresztény példaadás.

A mai ember, minden látszat ellenére, gyönge és esendő. Állandó aggodalomban él, mert bizonytalan nemcsak a jövője, hanem a jelene is.

A bizonytalanság és az élet sivársága felébresztette lelkében a vágyat a becsületesség, az egyenesség, az őszinteség, az igazság és az igazságosság iránt, s örül, ha kiegyensúlyozott, erőt, biztonságot, szeretetet, bátorságot sugárzó személlyel találkozhatik.

Hogy emberi mivoltát megőrizhesse, meg kell szabadulnia a dolgok, a merőben földi célok uralmától, az egydimenziós élettől és életfelfogástól. Meg kell tanulnia, hogy időnkint magába térjen, saját lelkébe visszavonuljon, önmagát emberi rendeltetése felől megkérdezze.

S a keresztény ebben lehet embertársai segítségére.

Embertársaink nem a prédikációnkra kíváncsiak, hanem a Krisztus szeretetéből élő keresztény tanúságtételt akarják látni. Ne fosszuk meg őket ettől.

Újév napján vagyunk, legyen egész esztendőre szóló komoly feltételünk: a keresztény példaadás.”

(Újév, 1974)

Márton Áron (Csíkszentdomokos, 1896. augusztus 28. – Gyulafehérvár, 1980. szeptember 29.) az erdélyi katolikus egyház püspöke.

37 éve ezen a napon halt meg Márton Áron az erdélyi katolikus egyház püspöke, e bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

gondolat. út.

Évközi 25. vasárnap

Bibliai Olvasmány Izajás próféta könyvéből, Iz 55,6-9
Az én gondolataim nem a ti gondolataitok.

Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van!
Hagyja el útját a gonosz, és gondolatait a bűnös; térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban.

Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr.

Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim – a ti gondolataitoknál.

Ez az Isten igéje.

Ézsaiás vagy Isaiás vagy Izajás vagy Jesajá(héber יְשַׁעְיָהוּ sztenderd: Yəšaʿyáhu, tiberiasi Yəšaʿăyāhû; görög: Ἠσαΐας, Észaiasz ; arab اشعیاء, Asíja) az i. e. 8. században élt judeai próféta, a bibliai Ézsaiás könyve fő alakja, akit hagyományosan a könyv szerzőjének gondolnak.

Bartók Eszter : Búcsúdal

Bartók Eszter : Búcsúdal

Csendre int az élet minket
Egy álom lassan elgurult
Mégis nem hiszem, hogy végleg
Nem látlak már Téged
Minket összeköt a múlt
Nem látlak Téged
Minket összeköt a múlt

Valamit úgy mondanék
Súgnék halkan
Nem vagy idegen
Szól a dal bennem élsz
Látod rajtam, hogy ez jó nekem
Mint a hold
Ki éjjel reményt csal a csillagokra
Bízom benned
Valamit úgy mondanék
Súgnék halkan
Nem vagy idegen
Szól a dal bennem élsz
Látod rajtam, hogy ez jó nekem
Mint a hold
Ki éjjel reményt csal a csillagokra
Bízom benned

Csendre ébred majd minden
És szíved biztos útra lel
De kérlek segíts majd elhinnem
Hogy csak rám vár a végtelen
Hisz Te tudtad, azt hiszem
Segíts elhinnem, hogy rám vár a végtelen

Valamit úgy mondanék
Súgnék halkan
Nem vagy idegen
Szól a dal bennem élsz
Látod rajtam, hogy ez jó nekem
Mint a hold
Ki éjjel reményt csal a csillagokra
Bízom benned
Valamit úgy mondanék
Súgnék halkan
Nem vagy idegen
Szól a dal bennem élsz
Látod rajtam, hogy ez jó nekem
Mint a hold
Ki éjjel reményt csal a csillagokra
Bízom benned

Bartók Eszter (Mezőkövesd, Magyarország, 1980. március 25.) EMeRTon-díjas magyar énekesnő és dalszövegíró. A TV2 2004/2005-ös Megasztár tehetségkutató műsorának felfedezettjeként vált híressé. Saját számával, az Elefántos dallal jutott döntőbe, ami olyan népszerű lett, hogy már a verseny elejétől játszották a rádióadók. A dal akusztikus, Eszter saját gitárkíséretével adta elő slágerét.

irgalmas és könyörülő. Úr. Isten.

Bibliai Olvasmány Mózes második könyvéből, Kiv 34,4b-6.8-9
Az Úr irgalmas és könyörülő Isten.

Mózes, miután elpusztította az aranyborjút és kiengesztelte az Urat, másnap korán reggel elindult a Sinai-hegyre, és vitte magával a két kőtáblát, ahogy az Úr megparancsolta.

Az Úr leereszkedett felhőben, ő pedig eléje járult és segítségül hívta az Úr nevét. Az Úr elvonult Mózes előtt és ezt mondta: „Az Úr, az Úr, irgalmas és könyörülő Isten, hosszantűrő, kegyelemben és hűségben gazdag.”

Mózes sietve a földig hajolt, leborult, és így szólt:

„Ha kegyelmet találtam a szemedben, Uram, akkor a mi Urunk vonuljon velünk. Bár keménynyakú nép ez, mégis bocsásd meg bűneinket, és fogadj el minket örökségedül.”

Ez az Isten igéje.

Mózes második könyve vagy tradicionálisan a Kivonulás könyve. (héberül: ‏‏שֵׁמוֹת Sémót – Nevek vagy ‏‏שְׁמוֹת Semót/Smót, askenázi: Smajsz; jiddis: שמות Smojsz; latinul: Exodus – Kivonulás) a zsidóságban a Tóra, a kereszténységben pedig az Ószövetség (azon belül a Pentateuchus) második könyve. A hagyomány Mózesnek tulajdonítja.

az Úr jobbja. arcának fénye.

Albrecht Dürer: Imádkozó kezek

Introitus Évközi V. vasárnap.

Kelj fel Uram, miért alszol?
Kelj fel s ne űzz el végleg,
Miért fordítod el arocdat?
Segíts és szabadíts meg minket.

Istenünk a saját fülünkkel hallottuk,
Atyáink beszélték el nekünk,
Amit napjaikban a régmúlt időkben tettél
Hogy nem az Ő karjuk szerzett nékik győzelmet
Hanem a Te jobbod és arcodnak fénye.

Kelj fel Uram, miért alszol?
Kelj fel s ne űzz el végleg,
Miért fordítod el arocdat?
Segíts és szabadíts meg minket.