Fekete István: Roráte

Fekete István: Roráte

Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Kicsit hunyorognak. És még nem tudják: sírásra vagy nevetésre nyíljanak-e, avagy aludjanak tovább. Hát, csak pislognak. Enyhe az idő, a szél csak a kerítések mellett lézeng, ámbár elég hűvösen. Az ablakok néhol nézik már a hajnalt, néhol nem, és a csizmák nem kopognak a gyalogjárón, inkább csak cuppognak.

Néhol egy halk szó, néhol az se. Néhol csak árnyak járnak. Néhol kis lámpások imbolyognak és mutatják, hova kell lépni. Ámbár hiszen sár van mindenütt.  Az ég még sötét. A tegnap gondja, mintha még aludna, a mai még nem ébredt fel. S a falu csak tiszta önmagát viszi a hajnali misére. Ajtó nem csattanik, kiáltás nincs.

A külső mozgás bekúszik a templomba s megnyugszik. Suttog egy kicsit, vár, s amikor már a gyertyák lángja is meggyúlik a várakozástól, felkiált az időtlen vágy: „Harmatozzatok égi Magasok!”

Mise végére egészen bemelegedett a templom, szinte otthonos lett. Legalább is így érezte ezt Baka Máté az alszegből, de így érezte ezt Hosszú Illés is ugyanonnan. Ámbár, ha tudták volna, hogy most egy véleményen vannak, aligha érezték volna, nagy harag volt ugyanis a két öreg között. Kitartó, régi harag. Formája sem volt már, nem is emlékeztek, ló volt-e az oka vagy asszony, mindenesetre ragaszkodtak hozzá, mint beteg szilva a fához.

És most bóbiskolva várják, hogy kiürüljön a templom. Az ajtóban még mozgás, hát csak ülnek tovább, sőt Illés a lábát is kinyújtja, mert úgy kényelmesebb. Illés nem szereti a tolongást. De egyébként is ráér. Félszemmel odapislant Mátéra, hogy alszik-e már, mozdul-e már, de Máté nem mozdul. Amilyen kutya, konok ember volt világéletében, azt várja – gondolja Illés – hogy én menjek előbb. De abból nem eszel! Pedig már a gyertyát is eloltotta a dékán. Azaz a harangozó, szóval a sekrestyés.  Azután: csend.

Illés gondol erre, gondol arra, állát behúzza a meleg nyakravalóba és a szeme szép lassan lecsukódik.
– Nem! – ijed meg. – ezt igazán nem szabad – s Mátéra néz, aki úgy látszik elaludt.
Hö-hö-hö. Ez hát a híres? – mosolyodik el magában. Pedig három évvel fiatalabb. Nem nagy idő, az igaz, de mégis csak fiatalabb. Aztán meg, milyen sárgák a fülei. Na, akár a halotté.
Uram Isten! Csak nem lett vele valami?
Harag ide, harag oda – a rothadt szilva is lepottyanik egyszer a fáról – csendben odamegy Mátéhoz, és kicsit borzongva megérinti a vállát.
– Hallod-e, te! Máté!
Máté felhorkan:
– Hö?! Mi? – és néz Illésre, mint a csodára.
– Te vagy az, Illés?
– Én hát. Hát mondok megnézlek, mert olyanformán ültél, hogy …
És nézi egymást a két öreg.
A templomban meleg csend, a kőszentek elmosolyodnak.
– Kicsit megszédültem – hazudja Máté. De áhítattal. Mert tele van a szíve. Szereti most Illést így közel látni. Már elmúlott.
– Há no! Hál Istennek, akko menjünk.
És egymás mellett kicsoszognak a templomból.

Mi volt ez, Szentatyám? – néz fel egy pufók kis angyal Szent Péterre, ahogy az ajtó becsukódott. Olyan meleg lett a szívem egyszerre.
Két ember kibékült – mondja a főszent. És melegen sóhajt.
– Hjaj! Csoda! – suttogja a kis angyal.
– Hát bizony. A mai világban …
– És most mit csinálnak?
– Nézz utánuk, fiam.
A két öreg közben Illés háza elé ér. Az utca üres, a kémények lágy selymet füstölnek a reggelnek, s a kertekben puhán békét álmodnak a fák.
– Gyere be, Máté, rég voltál nálunk – mondja Illés. Lángost sütött a lányom…

A kis angyal kérdőn néz a főszentre:
– Mi az a „lángos”, Szentatyám?
A toronyban ekkor hetet ütött az óra. S e földi hangtól megmerevedtek újra a szobrok, de a mosolygás mintha ott maradt volna az arcukon.

Fekete István (Gölle, 1900. január 25. – Budapest, 1970. június 23.) író, számos ifjúsági könyv és állattörténet írója. Barátjával, Csathó Kálmánnal együtt az „erdész-vadász irodalom” legismertebb művelője. Jókai mellett minden idők legolvasottabb magyar írója. 2002 decemberéig legalább 8 700 000 példányban adták ki műveit magyar nyelven. Külföldön tíz nyelven, 12 országban, 45 kiadásban jelentek meg könyvei.

Váci Mihály: Szelíden, mint a szél

Váci Mihály: Szelíden, mint a szél

Szőkén, szelíden, mint a szél,
feltámadtam a világ ellen,
dúdolva szálltam, ténferegtem,
nem álltam meg – nem is siettem,
port rúgtam, ragyogtam a mennyben,
cirógatott minden levél.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
minden levéllel paroláztam;
utamba álltak annyi százan
fák, erdők, velük nem vitáztam:
– fölényesen, legyintve szálltam
ágaik közt, szép suhanásban,
merre idő vonzott s a tér.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
nem erőszak, s akarat által,
ó, szinte mozdulatlan szárnnyal
áradtam a világon által,
ahogy a sas körözve szárnyal:
fény, magasság sodort magával,
szinte elébem jött a cél.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
a dolgok nyáját terelgettem,
erdőt, mezőt is siettettem,
s a tüzet – égjen hevesebben,
ostort ráztam a vetésekben:
– így fordult minden vélem szemben,
a fű, levél, kalász is engem
tagad, belémköt, hogyha lebben,
a létet magam ellen szítom én.

Szőkén, szelíden, mint a szél;
nem lehetett sebezni engem:
ki bántott – azt vállon öleltem,
értve-szánva úgy megszerettem,
hogy állt ott megszégyenítettem
és szálltam én sebezhetetlen:
– fényt tükrözök csak, sár nem ér.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
jöttömben csendes diadal van,
sebet hűsít fényes nyugalmam,
golyó, szurony, kín sűrű rajban
süvített át, s nem fogott rajtam,
s mibe naponkint belehaltam,
attól leszek pusztíthatatlan,
s szelíden győzök, mint a szél.

49 éve, ezen a napon halt meg Váci Mihály, magyar költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében Őt!

Váci Mihály (Nyíregyháza-Ókisteleki szőlő, 1924. december 25. – Hanoi, 1970. április 16.) kétszeres József Attila-díjas, Kossuth-díjas költő, műfordító.

Piros Ildikó (Kecskemét, 1947. december 23. –) Kossuth– és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes művész. Első férje Pintér Tamás kaszkadőr, jelenlegi férje Huszti Péter Kossuth-díjas színművész.

2arc – Hmmm

2arc – Hmmm

Homályos tömeg csendje vetéli gondolataimat
Ugyanaz a hely megin’ és ugyanaz a fenyőillat
Ugyanaz a séta, ugyanazok a tekintetek
Könnyes meggyötört arcok, túlterhelt lelkiismeretek
Némán bámulunk egymásra, a koporsóban ez ő?
Istenem, vajon ki lesz a következő?
Túl sokszor néztük már végig ezt… túl sokszor
Értelmetlen mondatokból a fejembe’ túl sok szól

Tudom, sokan vannak, ‘kik úgy látják e világot
Akár, újszülött csecsemő röntgenén a rákot
De most figyelj oda, ez a baromarcú mit tol
‘Mikor a sátán füledbe suttog, ‘s emlékekkel gyilkol
Az öngyilkosság nem kiút, az önpusztítás sem az
A sírodon már lényegtelen, virág nő-e vagy a gaz
Nem mindig egyszerű megbékélni önmagaddal
Én se így beszéltem rég
De tévedtem, erről szól maga a dal
… hmm

Én azt mondom, minél hamarabb állj le és nézz szét
Mindenki téved, tedd lejjebb a mércét
Jó tudni, mit tennél máshogy, ha a sors megjutalmazna
Lehet tegnap hibáztál, de a holnap tegnapja az ma
Az Úr tudja miben élsz, azt is, mért nem hiszel benne
Sose vess véget az életednek és már volt értelme
Minden elmúlik, a kilátástalanság is
Hidd el nekem ott, ahol élsz, van egy másik világ is
… hmm

Ébredtem padokon, lépcsőkön elnyúlva
Lebújba meg sárba feküdve, nem elbújva
Volt olyan nőm is, akit-bár én szerettem-
Sírva mondta a szemembe, hogy boldogtalan mellettem
Ahhoz, hogy önzetlenül megtudj becsülni valakit
Előbb mindig mindenből kell tanulj valamit
Minden érem kétoldalú, boldogság vagy sírás
Elvesztettem a fejem, így hát nekem maradt az írás

Veszélyes az élet iskolája, feltűnt nekem nemrég
Minél tapasztaltabb vagyok, mintha egyre hülyébb lennék
A nő gondol egyet, ‘s lelép, de a span az span
Gondoltam régebben, aztán lassan-lassan
Láttam a bajban, tizenötből tizenhárom otthagyna
‘S eszembe jut (Andi?), tizenkét óra melót hátrahagyva
A tekintet, mivel néz, de már (…) hidd el nincs havered
Aki fogja a kezed a kórházba és ott alszik veled
… hmm

Két arcom van, egy tróger meg egy szentimentális
Ha tisztellek, akkor is ott leszek, amikor az ágytál is
Lehet te is a kurva melóból tartasz haza
Innál pár sört, mint mindenki, akinek tele a fasza
Légy kreatív, vegyél ma virágot neki, ha nem retek
‘S, ha összefutunk, cserébe ezér’ egy sört fizetek
Lehet nem érted, ép elme mért mond ilyet, én értem
De így legalább ennek a dalnak lenne valami értelme
… hmm

Rozsdás, falusi öregasszonynak látszó
Szűz Mária ikon mellett a kék, sárga, piros zászló
Szókratész mondása az öreg Ceau(sescu) idejéből
Ottfelejtve talán, hogy tanulj a hibáidból…miből?
Még olajfesték, szürke fal és két szürke egyén
Hogy időben láttam, segített, ne kerüljek oda én
Néhány szar iskolapad, uniós pénzből gondolom
Ilyen nálunk (…), túltesz minden gondodon

Mikor jössz mifelénk? Jövök tesó, ahogy tudok
‘S eszembe jut, mennyi alkalmam lett volna
Ha nem rúgok be helyette, minden kibaszott este
Most itt vagyok, csak neki már koszorúk alatt a teste
Mindenki döntse el, mit akar életében elérni
És, hogy két temetés közt marad-e ideje élni
Miért? Milyen árat fizet? Mer’ a döntéseiért
Ami visszajár, vagy senkit sem érdekel vagy senki se ért

2 Arc eredeti nevén Mikó Attila, erdélyi származású rapper.

Hivatalos 2 Arc soundcloud csatorna itt.

Az Öngyilkosság Megelőzésének Világnapját 2003. óta minden év szeptember 10-én tartják az IASP (International Association for Suicide Prevention) kezdeményezésére a WHO közreműködésével. A világnap minden évben más témát tart fókuszban.

Kányádi Sándor : a Nagy Imre-festmény hátára

Önarckép palettával. Olaj, vászon. Zsögöd, 1956. Csíki Székely Múzeum

Kányádi Sándor : a Nagy Imre-festmény hátára

Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.
A szavakat is. Egyetlen szó,
egy tájszó se maradjon kint.
Semmi sem fölösleges.

Zuhoghat akár negyvenezer nap
és negyvenezer éjjel, ha egy
buboréknyi lelkiismeret-
furdalás sem követi a bárkát.Mert leapad majd a víz.
És fölszárad majd a sár.

És akkor majd a megőrzött,
a meglévő szóból újra-
teremthetjük magát
az első búzaszemet,
ha már igével élnünk
tovább nem lehet.

41 éve ezen a napon halt meg Nagy Imre festőművész, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.
Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, 1929. május 10. –) Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

vakság. látás.

Duccio di Buoninsegna: A vakon született gyógyítása 1308-09, National Gallery, London

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Elment megmosakodni, és amikor visszatért, már látott.

Abban az időben: Jézus útközben látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?”

Jézus ezt felelte: „Sem ez nem vétkezett, sem a szülei. Mindez azért van, hogy megnyilvánuljanak rajta Isten tettei. Amíg nappal van, nekünk annak tetteit kell cselekednünk, aki engem küldött. Eljön ugyanis az éjszaka, amikor senki sem cselekedhet. Amíg a világban vagyok, világossága vagyok a világnak.”

E szavak után a földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak szemeire kente, és így szólt hozzá: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.”

Siloe annyit jelent, mint Küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott.

Bővebben…

Arany János: Epilógus

Arany János: Epilógus
Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon’…
Legfölebb ha omnibuszon.
Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se’ irigyeltem.
Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:
Hogy’ áll orra
Az út szélin baktatóra.
Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, –
Félreálltam, letöröltem.
Hiszen az útfélen itt-ott
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.
Az életet, ím, megjártam;
Nem azt adott, amit vártam:
Néha többet,
Kérve, kellve, kevesebbet.
Ada címet, bár nem kértem,
S több a hír-név, mint az érdem:
Nagyravágyva,
Bételt volna keblem vágya.
Kik hiúnak és kevélynek –
Tudom, boldognak is vélnek:
S boldogságot
Irígy nélkül még ki látott?
Bárha engem titkos métely
Fölemészt: az örök kétely;
S pályám bére
Égető, mint Nessus vére.
Mily temérdek munka várt még!…
Mily kevés, amit beválték
Félbe’-szerbe’,
S hány reményem hagyott cserbe’!…
Az életet már megjártam;
Mit szivembe vágyva zártam,
Azt nem hozta,
Attól makacsul megfoszta.
Egy kis független nyugalmat,
Melyben a dal megfoganhat,
Kértem kérve:
S ő halasztá évrül-évre.
Csöndes fészket zöld lomb árnyán,
Hova múzsám el-elvárnám,
Mely sajátom;
Benne én és kis családom.
Munkás, vídám öregséget,
Hol, mit kezdtem, abban véget…
Ennyi volt csak;
S hogy megint ültessek, oltsak.
Most, ha adná is már, késő:
Egy nyugalom vár, a végső:
Mert hogy’ szálljon,
Bár kalitja már kinyitva,
Rab madár is, szegett szárnyon?
(1877. július 6.)

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaságigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára.

Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült Toldi tette.

Sinkovits Imre (Kispest, 1928. szeptember 21. – Budapest, 2001. január 18.) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész.

Kányádi Sándor A mi utcánk

Kányádi Sándor A mi utcánk
 A mi utcánk olyan utca,
nem is utca, csak fél utca.
Egyik felén füstös, mohás
cserepekkel három faház.
Átellenben üres kert és
szegydeszkákból rossz kerítés,
három fűzfa, térdig nyesve,
vigyázgat a verebekre.
A fűzfáktól kicsit fönnébb,
ahol már a végét hinnéd,
érkezvén a mi kapunkba,
megszusszan a keskeny utca.
Onnan aztán jobbra kaptat,
két kapu és három ablak
útját állja, s mondja: vissza.
Nem zsákutca: csak tarisznya.
Nem is módos, inkább szegény
(jaj, de nagyon szeretem én).
Innen csak indulni lehet,
s aki indul, visszajöhet.
Tisztesség dolgában mindig
tanulhat itt, el a sírig.
Becsületből, akit innen
tarisznyáltak, azt egykönnyen
nem fogja az élet piszka,
mert itt még a sár is tiszta.
– Nem is értem, az a pózna,
lenn a sarkon várakozva,
miért nem mer fönnebb lépni,
lehet, hogy a fényét félti.
1965
87 éve ezen a napon született Kányádi Sándor, erdélyi magyar költő.
Isten éltesse sokáig Sanyi bácsi!
Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, 1929. május 10. –) Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.