Republic – Róka jár az udvaron

Republic – Róka jár az udvaron

Essen eső, ma nem számít
Könnyet a szél majd felszárít
Bánat a vállamon, róka jár az udvaron
Szerelemből idő gyógyít

Eljön az ősz a Zemplénre
Szálljak-e délre vagy még ne
Gyenge madár vagyok, nem tehetek róla, hogy
Nem maradhatok a télre

Ha eljön a szél a városba
És hírt ma felőlem nem hozna
Akkor is ott vagyok, hogyha éppen nem tudod
Ma gondolj rám utoljára

Republic 1990-ben alakult EMeRTon-díjas magyar rockegyüttes.

Minden évben hagyományosan március 15-én tartották a nagykoncertjüket, az első ilyen alkalom 1996-ban aBudapest Sportcsarnokban volt.

Bódi László (becenevén CipőUngvárSzovjetunió, 1965. május 3. – BudapestMagyarország, 2013. március 11.) magyar rockénekes, zeneszerző, dalszerző, a Republic együttes alapító tagja, énekese és frontembere; a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legsikeresebb zenésze, dalszerzője.

Jézus követése

† Evangélium Szent Lukács könyvéből, Lk 9,51-62

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy.Követeket küldött maga előtt.

Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott.

Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: „Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket?”

De ő hozzájuk fordult és megfeddte őket: „Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem, hogy megmentse.” Ezután másik faluba mentek.

Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.”

Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”

Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”

Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.”

Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”

Ezek az evangélium igéi.

Lukács evangélista (? – 84 körül) a négy evangélista egyike. A keresztény hagyomány szerint a harmadik evangélium és Az apostolok cselekedetei című kanonikus bibliai könyv írója. A szíriai Antiokheia városában született.

Szent Domonkos

Szent Domonkos

Elbeszélik, hogy Domonkos édesanyja — mint ez sok más szent idesanyjával megtörtént — fia születése előtt álmot látott, és az álom prófécia volt a gyermek jövőjéről. Látott egy kicsi, tarka kutyát, amely a szájában fáklyát vitt, körbefutotta és lángba borította az egész földet.

Ebben a domonkosok később magukra ismertek, amikor fekete-fehér ruhájukban és lángoló szavukkal, mint a nemes vadászkutyák — Nagy Szent Gergely hasonlította az igehirdetőket a kutyákhoz — elkergették a rókákat, amelyek az Úr szőlőjét pusztították.

Forrás : katolikos.hu.

793 éve halt meg Szent Domonkos, római katolikus prédikátor. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Szent Domonkos (született Domingo de Guzmán; Caleruega, 1170–1175 k. – Bologna, 1221. augusztus 6.) középkori római katolikus prédikátor, a Domonkos-rend megalapítója és névadója volt. 1234-ben kanonizálta IX. Gergely pápa.

Vuk

Wolf Kati : Vuk dala (1981)

Fürge róka lábak, surranó kis árnyak
Hipp- hopp, jön Vuk.
Híres nagy vadászok, jobb ha félreálltok
Hipp- hopp, jön Vuk
Ő az éjszakától sohase fél,
bár a sűrű erdő csupa veszély.
Azt mesélik róla, ravasz, mint a róka.
Jön, lát, győz, fut.
Felragyog az ég is, felkiáltok én is:
Hipp-hopp, jön Vuk!

Fürge róka lábak…