Ákos: A Megváltó

Ákos: A Megváltó

Jártunk lehajtott fejjel
Azt hittük, soha nem jön el.
De amikor megszületett,
Felemelte a lehajtott fejeket.

Ünnepe forró, asztala dús
A vándor hazatér, örvend a bús
Kisírt szemedet emeld az égre
Sóhajts fel lassan: köztünk vagy végre!

Én hiszem és tudom
Hogy ő a Megváltó
Akire vártunk, az Örömhír hozó.

Megálmodtuk minden álmunk
És álmatlanul egyre csak vártunk
Váltottunk hitet, mint más az ingét
Most megjött és nem kell több bizonyíték.

Ünnepe forró, asztala dús
A vándor hazatér, örvend a bús
Kisírt szemedet emeld az égre
Sóhajts fel lassan: köztünk vagy végre.

Én hiszem és tudom,
Hogy ő a Megváltó,
Akire vártunk, az Örömhír hozó…

Számoltuk sorra a múló napokat
A reményen kívül semmink nem maradt
De most hogy ő szólít, mondja a nevedet
Érzed, micsoda erő a szeretet.

Ünnepe forró, asztala dús
A vándor hazatér, örvend a bús
Kisírt szemedet emeld az égre
Sóhajts fel lassan: köztünk vagy végre!

Én hiszem és tudom,
Hogy ő a Megváltó,
Akire vártunk, az Örömhír hozó…

Kovács Ákos (Budapest, 1968. április 6.) Kossuth-díjas és többszörös EMeRTon-díjas magyar zeneszerző, dalszerző, költő, Ákos néven énekes-előadóművész.

Fabiny Tamás: A szeretet himnuszának mai tolmácsolása

A szeretet ünnepére hangolódva:
Fabiny Tamás: A szeretet himnuszának mai tolmácsolása

Ha olyan kiváló szónok vagyok is, mint Kossuth Lajos, vagy Martin Luther Kinggel együtt hirdetem, hogy „van egy álmom”, de szeretet nincs bennem, olyanná lettem, mint egy leomlott templomtorony megrepedt harangja.

Ha futurológusként, a jövő mérnökeként vagy csalhatatlan közvélemény- kutatóként előre látom is a jövőt, szeretet pedig nincs bennem, olyan vagyok, mint egy összelapított üres kólásdoboz, amelyet unottan rúgnak tovább a kamaszok.

Ha akkora hitem van is, mint Assisi Ferencnek, Luther Mártonnak és egy dunántúli parasztasszonynak együttvéve, de szeretet nincsen bennem, olyanná lettem, mint a szél által cibált ördögszekér.

Ha önfeláldozóan támogatok is alapítványokat vagy tizedet adok minden jövedelmemből, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint aki követ ad kenyér helyett és skorpiót hal helyett.

Ha két végén égetem is a gyertyát, hajnaltól késő estig robotolok, éveken át nem megyek szabadságra, ám szeretet nincs bennem, olyan lennék, mint egy üresbelű hagyma.

Ha naponta végigjárom a damaszkuszi utat, rongyosra olvasom bibliámat és halálomra is bizakodó hittel tekintek, úrvacsorával vagy a betegek szentségével megerősítve készülök elmenni, de szeretet nincs bennem, semmi hasznom abból.

A szeretet jelentéktelen, mint amikor valaki szamárháton vonul be a városba.
A szeretet nevetség tárgya, mint amikor valakinek kezébe nádszálat, fejére töviskoszorút adnak.
A szeretet balek, mint amikor valaki kínzóiért imádkozik.
A szeretet esendő, mint amikor valaki azt mondja: „szomjúhozom”.
A szeretet meglepő, mint amikor valaki szelíden megszólít egy gyászoló asszonyt a hajnali kertben.
A szeretet játékos, mint amikor valaki tanítványai előtt megy Galileába.
A szeretet nem fúj egy követ a bennfentesekkel, nem kacsint össze a hatalommal, nem bizonygatja önmaga fontosságát, nem örül pártok és politikusok acsarkodásának, de együtt örül az asszonnyal, aki megtalálja elgurult drachmáját.

Nem örül az ügyeskedéssel szerzett vagyonnak, de együtt örül a mező liliomaival és az ég madaraival.
Nem örül a doppinggal elért világcsúcsnak, de együtt örül a fogyatékos kisfiúval, aki szája szélén csorgó nyállal, nagy erőfeszítésekkel társának tudja dobni a labdát.
A szeretet soha el nem múlik. Nem veszti el szavatosságát, nem évül el, nem kerül ad acta, nem lesz unalmas, mint a tegnapi újság.

Legyenek bár istentiszteletek, véget fognak érni. Legyenek bár egyházak, meg fognak szűnni. Legyen bár ökumenikus mozgalom, el fog töröltetni.
Még nem találtuk meg a rák és az AIDS gyógyszerét, nem értjük távoli földrészek lakóinak nyelvét, nem fogjuk fel más civilizációk felénk sugárzott jeleit.
Ám egykor majd egyetlen asztalt ülünk körül mindnyájan, és ő lesz majd minden mindenekben.
Mert a szeretet nélküli kötelességtudat: kedvetlen.

A szeretet nélküli felelősség: figyelmetlen.
A szeretet nélküli igazság: kemény.
A szeretet nélküli okosság: gőgös.
A szeretet nélküli barátságosság: hűvös.
A szeretet nélküli rend: kicsinyes.
A szeretet nélküli hatalom: kíméletlen.
A szeretet nélküli birtoklás: fösvény.
A szeretet nélküli adakozás: képmutató.
A szeretet nélküli vallásosság: bigott.
A szeretet nélküli hit: vakbuzgó.
A szeretet nélküli remény: fanatikus.
A szeretet nélküli élet: értelmetlen.
Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három. Ezek közül pedig legnagyobb: Jézus.

Dr. Fabiny Tamás (Budapest, 1959. február 5. –) evangélikus lelkész, teológus, püspök.

 

Kölcsey Ferenc : Vanitatum Vanitas

Kölcsey Ferenc : Vanitatum Vanitas

Itt az írás, forgassátok
Érett ésszel, józanon,
S benne feltalálhatjátok
Mit tanít bölcs Salamon:
Miképp széles e világon
Minden épűl hitványságon,
Nyár és harmat, tél és hó
Mind csak hiábavaló!

Földünk egy kis hangyafészek,
Egy perchozta tűnemény;
A villám és dörgő vészek
Csak méhdongás, s bolygó fény;
A történet röpülése
Csak egy sóhajtás lengése;
Pára minden pompa s ék:
Egy ezred egy buborék.

Sándor csillogó pályája,
Nyúlvadászat, őzfutás;
Etele dúló csordája
Patkánycsoport, foltdarázs;
Mátyás dicső csatázási,
Napoleon hódítási,
S waterlooi diadal:
Mind csak kakasviadal.

A virtus nagy tűneményi
Gőz, mit hagymáz lehele;
A kebel lángérzeményi
Vértolúl s kínjele;
A vég, melyet Sokrat ére,
Catonak kihulló vére,
S Zrínyi Miklós szent pora
Egy bohóság láncsora.

És ti bölcsek, mit hozátok
Ami volna szép s jeles?
Mámor bírta koponyátok,
Plato s Aristoteles.
Bölcselkedő oktalanság,
Rendbe fűzött tudatlanság,
Kártyavár s légállítvány
Mindenféle tudomány.

Demosthén dörgő nyelvével
Szitkozódó halkufár;
Xenofon mézbeszédével
Rokka közt mesére vár;
Pindár égi szárnyalása
Forró hideg dadogása;
S Phidias amit farag,
Berovátkolt kődarab.

Mi az élet tűzfolyása?
Hulló szikra melege.
A szenvedelmek zúgása?
Lepkeszárny fergetege.
Kezdet és vég egymást éri,
És az élet hű vezéri,
Hit s remény a szűk pályán,
Tarka párák s szivárvány.

Holdvilág csak boldogságunk;
Füst a balsors, mely elszáll;
Gyertyaláng egész világunk;
Egy fúvallat a halál.
Vársz hírt s halhatatlanságot?
Illat az, mely tölt virágot,
És a rózsát, ha elhúll,
Még egy perccel éli túl.

Hát ne gondolj e világgal,
Bölcs az, mindent ki megvet,
Sorssal, virtussal, nagysággal
Tudományt, hírt s életet.
Légy, mint szikla rendületlen,
Tompa, nyúgodt, érezetlen,
S kedv emel vagy bú temet,
Szépnek s rútnak húnyj szemet.

Mert mozogjon avagy álljon
E parányi föld veled,
Lengjen fényben, vagy homályon
Hold és nap fejünk felett,
Bárminő színben jelentse
Jöttét a vándor szerencse,
Sem nem rossz az, sem nem jó:
Mind csak hiábavaló!

1823. február-április

228 éve, ezen a napon született Kölcsey Ferenc magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Kölcsey Ferenc (Sződemeter, 1790. augusztus 8. – Szatmárcseke, 1838. augusztus 23.) magyar költő, politikus és nyelvújító, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Kisfaludy Társaság alapító tagja.

remény

A világon semmi sem olyan védtelen, mint a remény.

74 éve, ezen a napon halt meg Antoine de Saint-Exupéry francia író és pilóta. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Antoine Marie Jean-Baptiste Roger de Saint-Exupéry (Lyon, 1900. június 29. – Marseilles, 1944. július 31.) francia író és pilóta.

Latinovits Zoltán, Garai Gábor: Töredékek a szerelemről

Latinovits Zoltán, Garai Gábor: Töredékek a szerelemről

Ki megvigasztaltad a testem,
áldott legyen a te neved.
Hazug voltál, hiú, hitetlen?
Vakmerőbb, mint a képzelet!

Hová hullsz? Én meszes közönybe.
Nincs áhítat már nélküled.
Csak nemléted fekete szörnye,
és kábulat és szédület.

És csönd. Irgalmatlan magányom
többé már meg nem osztja más.
Vár végső szégyenem: halálom.
S nincs nélküled feltámadás.
*
Lehet, csak a hibátlan testedet
szerettem, s föltárult, elengedett
szépséged gyújtottam ki a szilaj
szenvedély képzelt lángcsóváival?
Lehet, hűséged, vadságod csupa
varázsolt rongy volt, festett glória:
én rádbűvöltem rajongón – te csak
eltűrted jámbor hóbortjaimat?
Lehet, hogy így volt.
Akkor is neked
köszönök mindent – s elvégeztetett.
Fönntart még a tőled vett lendület.
Már semmi sem leszek tenélküled.
*
Immár aligha változom meg:
minden vonásom végleges.
Mi eddig eszmém s mámorom lett,
eztán sorsom törvénye lesz.
*
Aláaknázott terepen
lépkedek feszes nyugalomban.
Dühöm csak jelentéktelen
legyek dünnyögésére robban:
a folytonos életveszély
morajától szemem se rebben;
minden reményem benned él,
halálomnál véglegesebben.
*
Mire megszüljük egymásnak magunkat,
kihordunk annyi kínt, kívül-belül,
hogy elszakadni egyikünk se tudhat
többé a másiktól:
feltétlenül
valljuk egymást, mint gyermekét az anyja. –
S akkor ha majd fájdalmak súlya nyom,
fele bánatod én veszem magamra,
és bűneid felét is vállalom.
*
Mióta szeretlek, eszméletem
minden percében rád emlékezem,
álmomban is te őrzöl meg talán,
rólad tudósít munka és magány,
veled lep meg hajnalom, alkonyom,
s hozzád megyek, ha tőled távozom.
*
Nincs itt más lehetőség:
lélek-fogytig a hűség
szálai két szeretetnek
végképp összeszövettek…
*
És Penelopém vár odahaza,
szövi a remény álom-szőnyegét.
Nincs termő nyara, kacér tavasza,
néki ez a telt öröklét elég,
hogy el ne múljék tőle a varázs,
mit érkezésem, a bizonytalan
sajdít belé, s a halk vigasztalás,
hogy csak őérte őrzöm meg magam.

Garai Gábor (eredeti neve: Ruprecht Gábor) (Budapest, 1929. január 27. – Budapest, 1987. szeptember 9.) Kossuth-díjas (1965) magyar költő, író, műfordító, kritikus.

Latinovits Zoltán (Budapest, 1931. szeptember 9. – Balatonszemes, 1976. június 4.) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész. A nemzet legnépszerűbb színészeinek egyike, sokan úgy is nevezik: „a Színészkirály”.

jó. jutalom nélkül.

Tegyél valami jót, anélkül, hogy jutalmat várnál érte és reménykedj abban, egy nap veled is valaki hasonlót fog cselekedni.

57 éve, ezen a napon született Diana walesi hercegné, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Diána walesi hercegné (született Diana Frances Spencer; 1961. július 1. – 1997. augusztus 31.), Károly walesi herceg, brit trónörökös első felesége. Két fiuk, Vilmos és Henrik herceg apjuk után a második, illetve hatodik helyet foglalják el az Egyesült Királyság (és 15 további, úgynevezett nemzetközösségi királyság) trónöröklési rendjében.

Republic, Ágnes : Varázsolj a szívemmel

Republic, Ágnes : Varázsolj a szívemmel

Szeress engem, hogyha kérlek
Hideg szél fúj, nagyon fázom
Szeress engem, hogyha kérlek
Szeress engem minden áron

Kígyók között fekszem éjjel
Kígyók között fekszem éjjel
Nem álmodom a reménnyel
Nem álmodom a reménnyel

Varázsolj a szívemmel
Varázsolj innen el

Eltemették csillagomat
Eltemették csillagomat
Hogyha egyszer megtalállak
Megcsókolom szép arcodat

Szeress engem, hogyha kérlek
Hideg szél fúj, nagyon fázom
Egyedül járom utamat
Ezen a kerek világon

Varázsolj a szívemmel
Varázsolj innen el

Frenyó Ágnes művésznevén: Ágnes Vanilla vagy csak Ágnes (1977október 8. –) magyar énekesnő.

A Republic 1990-ben alakult EMeRTon-díjas magyar rockegyüttes.

választás.

A választásaid a reményeket tükrözzék, ne a félelmeidet.

May your choices reflect your hopes, not your fears.

Nelson Rolihlahla Mandela (Mvezo, Dél-afrikai Unió, 1918. július 18. – Johannesburg, 2013. december 5.) a Dél-afrikai Köztársaság első feketebőrű elnöke. Korábban apartheidellenes aktivista, az Afrikai Nemzeti Kongresszus és az Umkhonto we Sizwe katonai vezetője. Apartheidellenes tevékenysége miatt 27 évet börtönben töltött; nagy részét a Robben-szigeten. 1990-ben Frederik Willem de Klerk elnök utasítására szabadon bocsátották, és egy többéves nemzeti kiegyezési folyamat végén 1994-ben elnökké választották. Az apartheid-rendszer tárgyalásos felszámolásárért de Klerkkel megosztva Nobel-békedíjat kapott 1993-ban. A faji megkülönböztetés ellenzőinek körében, Dél-Afrikában és világszerte, Mandela a szabadság és az egyenlőség jelképe.

földet szerető szeretet

Az emberek lármás csoportokban a béke temploma felé sietnek, a meghasonlás szelleme leesik az égből, s az ördög az Antikrisztus fülébe súgja az új evangéliumnak összefoglalását: Változtasd Édenné a Földet, tedd azt oly széppé, hogy az emberek a szép földtől elfelejtsék a mennyországot.

Íme, az Antikrisztus, aki eljött Krisztus képében, hogy a földet mennyországgá változtassa, aki a szegényeket szereti, de az Istent gyűlöli, aki vértanúi lelkeket nevel föl egy boldog földnek reményéért, aki örömet és lendületet ad a világnak azzal, a szóval: gondoljatok a földre, mint ahogy egykor mondták: gondoljatok az égre!…

Ez a földet szerető szeretet. E szeretetnek evangéliuma ez: Gondozzuk az életet; az élet az embernek a legfőbb s rövid méretű kincse; Gondozzuk ezt mindegyikben, mert más élet nincsen.

Senki se legyen szegény közöttünk: a szegénység a pokol; más pokol nincs. Osszatok meg mindent mindenkinek: a Föld legyen mindnyájatoké. Félre az élet töviskoszorúival, s iparkodjatok minél több boldogságot teremteni, mert nincs pótlék, nincs elégtétel az élet után.

91 éve, ezen a napon halt meg Prohászka Ottokár, katolikus egyházi író, székesfehérvári püspök. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében őt.

Prohászka Ottokár (Nyitra, 1858. október 10. – Budapest, 1927. április 2.) katolikus egyházi író, székesfehérvári püspök, a magyar keresztényszocializmus képviselője, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Hegyi Barbara Sztevanovity Zorán : Játsz még

Hegyi Barbara Sztevanovity Zorán : Játsz még

Aki nekem is játszod az élet dallamát
Kinek süketen fordít hátat a fél világ
Amíg zenére mozdul itt minden
A hangom, a léptem, a Föld
S amíg szerelmet táncolunk rá
Bármit látsz s bárhogy fáj
A hangszered össze ne törd

Akkor is játssz még
Ha senki nem felel, játssz még
Ha senki se kéri, játssz még
Ha senki sem érti, játssz még
Ha senki sem érti, hogy minek is játszol még

Lehet szerelemisten vagy égre festett kép
Lehetsz maga a törvény vagy ember módra szép
Nekünk zene vagy igaz, de megfoghatatlan
Ki a világba életet tölt
És ha kevesen hallgatunk rá
Bárhogy bánt, bárhogy fáj
A hangszered össze ne törd

Akkor is játssz még
Ha senki nem felel, játssz még
Ha senki se kéri, játssz még
Ha senki, senki, senki sem érzi, játssz még

Ha botlik az ember, mert botlik az ész
A botfülűekkel csak ennyire mész
Te csak játssz, te csak játssz, te csak játssz
Ha látva se hallom, mert így akarom
S a hangodat hangosan megtagadom
Te csak játssz, te csak játssz, te csak játssz

Játssz még
Játssz még
Ha senki nem felel, játssz még
Ha senki se kéri, játssz még
Ha senki sem érti, hogy minek is játszol még

Hogyha meghal a hang, ha nem játszol tovább
Ha a süketek birtoka lesz a fél világ
Ez az élet a Földről felszárad
És a Nap is gyászruhát ölt
Aki remélni tanítasz még
Bármit látsz, bárhogy fáj
A hangszered össze ne törd

Akkor is játssz még
Játssz még
Ha senki se kéri, játssz még
Ha senki nem felel, játssz még

Játssz még
Ha senki se kéri, játssz még
Ha senki sem érti, játssz, játssz még
Ha senki se érzi, játssz még

76 éve, ezen a napon született Sztevanovity Zorán magyar előadóművész, énekes. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Istne éltesse sokáig Őt!

Sztevanovity Zorán (Belgrád, 1942. március 4.) (szerbül: Зоран Стевановић) Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző, Sztevanovity Dusán (szerbül: Душан Стевановић) szövegíró bátyja, Hegyi Barbara színésznő férje.

Hegyi Barbara (Budapest, 1966. január 16. –) Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, Hegyi Barnabás operatőr lánya, Sztevanovity ZoránKossuth-díjas előadóművész, énekes felesége.

Arany János : A lepke

Arany János : A lepke

Zöld lepke, mint hulló levél,
melyet tovább legyint a szél,
nem száll virágot lepni meg,
csak lenn, az út porán libeg.
Nincs feltünő bársony meze,
csilló-pora, fény-lemeze;
virágkorát most éli bár:
oly színhagyott köntösbe’ jár.

Volt napja, volt, négy, tán öt is,
hogy izlelt ő szerelmet is;
most a jövőnek hint magot;
nem fél, hogy a láb rátapod.

Szegény! Ha rátoppantanék,
pusztulna ő s egy nemzedék;
de oly bizalmas ott alant:
mért bántsam a kis gondtalant?…

Élj, lepke! éld múló nyarad,
ha még egy-két napod marad:
jöhet vihar nagy-hirtelen,
s megfagysz esőn, hideg szelen.

Köszönd, hogy már tekintetem
földhöz lapúl, nem föl vetem:
ha bátran még fenn hordanám,
rád is tiportam volna tán.

Mért nézzek a magasba fel?
E szép világ: egy köd-lepel;
nem látom az ég madarát,
csak téged itt s útam porát.

Nem a pacsirtát, aki szánt;
a napnak áldott fénye bánt;
de az anyaföld szintelen
lakóján megnyugszik szemem.

Sorsom pedig, s egy méla gond
egemből már a földre vont;
de nem remény-magot vetek:
azt nézem: hol pihenhetek?

1877

201 éve, ezen a napon született Arany János magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaságigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára.

Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült Toldi tette.

Sinkovits Imre (Kispest, 1928. szeptember 21. – Budapest, 2001. január 18.) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész.

Ady Endre : Sorsunk

Ady Endre : Sorsunk

Van az életben egy-egy pillanat,
Erősnek hisszük szerfelett magunkat.
Lelkünk repül, száll, magával ragad,
Bús aggodalmak mindhiába húznak.
Csalóka álmok léghajóján
A vihar szépen fellegekbe tüntet,
Míg lenn a földön kárörvendő,
Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.

Van az életben egy-egy pillanat,
Hogy nem várunk már semmit a világtól,
Leroskadunk bánat terhe alatt,
Szívünk mindenkit megátkozva vádol.
Míg porba hullva megsiratjuk,
Mi porba döntött – sok keserü álmunk,
Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
Míg testet öltött fájdalmakká válunk.

Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,
Szivünk a vágyak tengerén evez,
Hajónkat szélvész, vihar összetépi,
De egy zord erő küzdelemre készti.
Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
Míg sírba visz az önvád néma átka.

99 éve, ezen a napon halt meg Ady Endre magyar költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Diósadi Ady Endre, teljes nevén: Ady András Endre (Érmindszent,1877. november 22. – Budapest, Terézváros, 1919. január 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja. A műveltségről, irodalomról írt cikkei a fejlődést és a haladást sürgetik. Költészetének témái az emberi lét minden jelentős területére kiterjednek. Hazafi és forradalmár, példamutató magyar és európai. A szerelemről vagy a szülőföldjéről írt versei éppoly lényeges kifejezései az emberi létnek, mint a szabadság, az egyenlőség, a hit vagy a mulandóság kérdéseiről írott költeményei.

út-mutató. lelkiismeret.

Az egyetlen útmutató az emberhez a lelkiismerete; az egyetlen pajzs tetteink becsületességének és őszinteségének emléke.

Nagyon meggondolatlan dolog végigsétálni az életen e pajzs nélkül, mert reményeinket olyan gyakran gúnyolja ki a kudarc és borulnak fel terveink.

De ezzel a pajzzsal, még ha játszik is velünk a sors, mindig becsületesen menetelhetünk.

143 éve, ezen a napon született Sir Winston Churchill, brit politikus, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Sir Winston Leonard Spencer Churchill (Woodstock (Oxfordshire) (Blenheim kastély), 1874. november 30. – London, 1965. január 24.) brit politikus, miniszterelnök 1940–1945 és 1951–1955 között. Kiemelkedő képességű államférfi, szónok és stratéga, a brit hadsereg tisztje. Élete egyedülálló számú és mélységű kutatás tárgya a brit és világtörténelemben betöltött szerepe miatt. Rendkívül termékeny író, történelmi tá

Böjte Csaba : Megmaradunk!

Böjte Csaba :  Megmaradunk!
Én is olvasom az okos, precíz  kimutatásokat, hogy az elmúlt években itt is – ott is mennyivel  fogyott a mi drága népünk, és hogy a statisztikák fényében mire számíthatunk. Természetesen  én is ki tudom számolni, hogy ha havonta leesik 10 cserép a házamról,  akkor mikor fog elfogyni az összes  cserép és rám roskadni a ház. Az is logikus, és ki is lehet számolni, hogy ha jön nekem ezer méterről az autó ötvenessel, akkor hány  másodperc múlva fog elütni… csak az nem logikus, hogy miért nem ugrok  félre, miért nem igazítom  meg a cserepeket az  otthonomon, miért várjuk némán, passzívan a sorsunk beteljesedését?
Egy statikusan gondolkodó világban élünk, a legtöbb ember abból indul ki, hogy ilyen a világ, ez  van, ezt kell elfogadni.  Mostanában újból és újból felcsendül bennem egy régi, Kájoni János által  gyűjtött csíksomlyói dal refrénje: “ha  nincs kenyér, keresünk!”
Igen, mi keresztények a mi  Urunktól Istenünktől azt  halljuk: “Keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek”,”bármit kértek az én nevemben, azt  megkapjátok”. Igen, egy változó, növekvő, kibontakozó világot teremtett az Isten, és mi ennek a folyamatosan születő  világnak vagyunk a gyermekei. Nem statikus, fáradt gondolkodás kellene vezessen bennünket, hanem egy dinamikus, bátor, cselekvő, keresztény lelkület, a mi Urunk Istenünk szelleme. Isten ránk bízta a teremtő erőt, merem-e azt használni hittel, reménnyel? Szépnek látom Isten adta drága szülőföldemet? Azt, ami érték nekem, azt örömmel  meg merem-e osztani gyermekeimmel???

Bővebben…

Örökké az Úrral legyünk.

Szentlecke Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből., 1Tessz 4,13-18
Isten feltámasztja azokat, akik Jézusban hunytak el.

Testvéreim!
Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincs reményük.

Ha Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el.

Az Úr tanítása alapján ugyanis ezt mondjuk nektek: Mi élők, akik az Úr eljöveteléig megmaradunk, nem előzzük meg az elhunytakat.

A parancsszóra, a főangyal kiáltására, Isten harsonájának szavára az Úr maga száll le a mennyből.

Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi élők, akik életben maradunk, velük együtt elragadtatunk a magasba, hogy találkozzunk Krisztussal, és örökké az Úrral legyünk.
Ez az Isten igéje.

Pál apostol vagy Szent Pál (kb. 5 – 67. június 29.) a tizenharmadik apostol, a korai kereszténység jelentős alakja, nagy szerepet játszott a kereszténység elterjesztésében az európai kontinensen. Az Újszövetségben 14 könyv (levél) köthető a nevéhez, bár A zsidókhoz írt levél szerzősége vitatott. Életével kapcsolatosan a legjelentősebb forrás aBiblia, ezen belül az Apostolok cselekedetei és Pál levelei.

Pál első levele a thesszalonikaiakhoz a Biblia újszövetségi részének egyik irata.