Isten üdvössége, ereje és országa.

OLVASMÁNY a Jelenések könyvéből , Jel 11,19a;12,1-6a.10ab
Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony. 

Én, János láttam, hogy az égben feltárult az Isten temploma, és láthatóvá vált a szövetség ládája.

Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, kinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, fején pedig tizenkét csillagból álló korona.

Áldott állapotban volt, kiáltozott gyötrelmében és szülési fájdalmában.

Majd egy másik jel tűnt fel az égen: egy nagy, vörös sárkány. Hét feje volt és tíz szarva, és mindegyik fején korona. Farkával lesöpörte és a földre szórta az ég csillagainak egyharmadát.

Azután a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszül, elnyelje a gyermekét. Az asszony fiút szült.

Fiúgyermeket, aki majd vaspálcával kormányozza az összes nemzetet.

A gyermeket elragadták, és Isten trónja elé tették, az asszony pedig a pusztába menekült, ahol az Isten helyet készített számára.

Ekkor harsány hangot hallottam az égben: „Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa! Eljött az ő Fölkentjének uralma!”

Ez az Isten igéje.

Nagyboldogasszony vagy Mária mennybevétele (latinul: Assumptio Beatae Mariae Virginis) a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe, melyet augusztus 15-én tartanak; egyúttal Magyarország védőszentjének napja. 431-ben az epheszoszi zsinat elfogadta Alexandriai Szent Cirill érvelését, és kihirdették, hogy Szűz Máriát megilleti az Istenszülő cím. Mária mennybevételének dogmája szerint Jézus anyja a földi létből testben és lélekben egyenesen a mennyei boldogságba jutott.

Reményik Sándor: És a szívem is elhagyott engem 

Reményik Sándor: És a szívem is elhagyott engem
“Mert bajok vettek engem körül, amelyeknek
számuk sincsen, – utolértek bűneim, 
amelyeket végig sem nézhetek, – számosabbak
a fejem hajszálainál, – és a 
szívem is elhagyott engem.”
Zsoltárok könyve 40. 13
Ez a legnagyobb bűn.
Ez a legszörnyűbb büntetés.
S a legnagyob nyomorúság is ez:
Elhagyott engem az én szívem is.
Ülök a puszta-homok közepén,
Csügged nehéz fejem.
Ülök, akár a kő,
Lomha, kietlen kő-mozdulatokkal
Tapogatom magam.
Vad-idegenül kutat a kezem
A hely körül,
Hol a szívemnek lenni kellene.
Nincs, nincs.
Elszállt, elillant az évek során.
Őszökkel, tavaszokkal,
Bűnökkel, bajokkal,
Vándormadarakkal.
Nem tudom, kivel, nem tudom, mivel,
Nem tudom, hogyan,
Micsoda percekkel, órákkal, tolvajokkal
Illant el, szökött el, tűnt el, párolgott el,
Hagyott el engem az én szívem is.
Még néha énekelnék.
Egyszercsak a dal torkomon akad,
Elfagy, kihűl,
Nem érzem szívemet a dal alatt.
Szólnék néha egy símogató szót,
Egyszerűt, tisztát, édest, meleget,
Vigasztalót.
Kimondom: koppan,
Érctelenül, csináltan, hidegen:
Nem szűrhettem által a szívemen.
Magamhoz vonnék néha valakit
Közel, közel,
Közel hozzám a félelmes magányba.
De szegett szárnyként visszahull a két kar,
És visszahull a nagy ölelés vágya,
A kitárt karok félszeg ritmusát
Nem a szív dirigálja.
Indul a kezem irgalomra is,
De nem dobban a mozdulatban semmi,
Csak pénz csillan: koldus kezébe tenni.
Zeng a köszönet: “Ezerannyit adjon…” –
Nem, csak szívet, csak egy kis szívet adjon!
És imára is kulcsolom kezem,
Úgy esedezem szívetlenül – szívért,
Szárazon adom Istennek magam,
Hátha reám bocsátja harmatát,
És kinyílik a kőből egy virág.
Mert bajok vettek engemet körül,
És a bajoknak szere-száma nincsen,
És utolértek az én bűneim,
És bűneim beláthatatlanok,
Hajszálaimmal el nem hullanak,
S elhagyott engem az én szívem is.
Nincs, nincs.
Elszállt, elillant az évek során.
Ó, bűnök, bajok, őszök, tavaszok,
Gyilkos órák, rabló pillanatok,
Suhanó szárnyú nagy sors-madarak,
Hová vittétek az én szívemet?
Hozzátok vissza az én szívemet, –
Szeretni akarok.
Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

Reményik Sándor : Meg van írva

Reményik Sándor : Meg van írva

Keményen nem beszéltem senkivel,
És szigorún sem szólottam soha.
Nem háborított fel a vétkes vétke
S nem ingerelt az ostoba.
És legkevésbbé az ügyefogyott,
Aki két balkézzel és két ballábbal
Csak csetlik-botlik a világon által.
Magamba néztem, s láttam magamat,
S tudtam, hogy minden elrendeltetés,
S csak mondvacsinált szó az akarat.
Alárendeltje senkinek se voltam,
És én sem parancsoltam senkinek,
S legrosszabb lettem volna nevelőnek,
Mert semmi nevelésben nem hiszek.

Rólam is lepattant a nevelés:
Pusztába síró hang, kőbe döfött kés.
S lepattogott a pattogó beszéd
Mint sziklafalról a rálőtt serét.
Egy-egy halk, szelíd szó – néha – talán,
Mint zefír zengése citerán –
Az is csak úgy, minden szándék híján.
Ember nem nevelt, – a Végzet csupán.
Én egyéb nevelésben nem hiszek.
A bárány béget, s a kígyó sziszeg,
S nincs hatalom, mely más hangra tanítsa,
S az Isten irgalmatlan dicsősége,
Hogy minden meg van írva.

1934 október 10

76 éve ezen a napon halt meg Reményik Sándor, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

 

az akinek jönnie kell.

Takács István: Keresztelő Szent János a tömlöcben

Advent 3. vasárnapja, az öröm vasárnapja

† Evangélium Szent Máté könyvéből, Mt 11,2-11
Te vagy-e az, akinek jönnie kelt, vagy valaki mást várjunk?

Abban az időben:
Amikor a börtönben raboskodó János Jézus tetteiről hallott, elküldte hozzá tanítványait, hogy kérdezzék meg tőle: „Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk?”

Jézus igy válaszolt nekik: „Menjetek, és adjátok tudtul Jánosnak mindazt, amit láttok és hallotok: a vakok látnak, a sánták járnak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az örömhírt. Boldog az, aki nem botránkozik meg bennem!”

Mikor elmentek, Jézus így kezdett beszélni Jánosról a tömegnek: „Mit akartatok látni, amikor kimentetek a pusztába? Talán széltől lengetett nádszálat? Vagy miért mentetek ki?

Hogy finom ruhába öltözött embert lássatok? Akik finom ruhában járnak, azok királyi palotában laknak! Vagy miért mentetek ki?

Hogy prófétát lássatok? Igen, mondom nektek: még prófétánál is nagyobbat!

Ő az, akiről ezt írták:
Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy elkészítse az utat teelőtted.

Bizony, mondom nektek: Asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál!

De még őnála is nagyobb az, aki a legkisebb a mennyek országában.

Ezek az evangélium igéi.

Máté apostol vagy Szent Máté (? – kb. 60), vagy másik nevén Lévi ben Halfai egyike lehetett Jézus első követőinek és apostolainak. Neve a héber Matthai (a Mattitjahu rövidebb alakja) szóból származik, jelentése: Jahve ajándéka. Civil foglalkozása vámszedő volt, amely foglalkozást (és annak űzőit) az izraeliták megvetették, mivel rengeteget dolgoztak a saját zsebükre is. Máté Kafarnaumban (szülőhelyén) dolgozott, ahol – találkozván Jézussal – felhagyott addigi munkájával és követte Jézust (Máté 9,9 Márk 2,14 Lukács 5,27-32). Jézus halála után ő is elhagyta Palesztinát, és Etiópiában hirdette az örömhírt. Később hitének megtagadását követelték tőle, de ő ezt nem tette meg, és ezért halálra kínozták. Emléknapja: szeptember 21.

Keresztelő János – a katolikusoknál Keresztelő Szent János (ógörögül: Ιωάννης ο Βαπτιστής, latinul Ioannes Baptista), (Kr. e. 7 körül – Kr. u. 29, Iosephus Flavius szerint a Jordántól keletre eső erődben, Mahérusz várában halt vértanúhalált) a kereszténység fontos, szimbolikus alakja.

Keresztelő János Lukács evangéliuma szerint anyai ágon Jézus rokona volt. Hat hónappal Jézus előtt született, apja Zakariás zsidó pap volt, anyja Erzsébet. Zakariást némasággal büntette Isten, mert amikor egy angyal közölte vele, hogy fia fog születni, ő nem hitte el, mert már nagyon öreg volt; egészen János születéséig néma maradt. János a pusztában élt, mielőtt prédikálni kezdett. „Teveszőr ruhát, és dereka körül bőrövet viselt, tápláléka pedig sáska és erdei méz volt” (Máté 3,4) és gyakran böjtölt. (Máté 9,14 ; Máté 11,18-19).

bűnbánat. közel a mennyek országa.

Tiziano: Keresztelő Szt. János (1542)

Advent 2. vasárnapja

† Evangélium Szent Máté könyvéből, Mt 3,1-12
Tartsatok bűnbánatot, elközelgett a mennyek országa.

Abban az időben: Keresztelő János megjelent Judea pusztájában, és így tanított: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!”

Ő volt az, akiről Izajás próféta ezt mondta:
A pusztában kiáltónak szava:
Készítsétek elő az Úr útját,
tegyétek egyenessé ösvényeit!

János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska és vadméz volt az étele.

Kivonult hozzá Jeruzsálem, egész Judea és a Jordán vidéke. Megvallották bűneiket, és ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban.

Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus is jön hozzá megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk:

„Viperák fajzata! Ki indított benneteket arra, hogy meneküljetek a közelgő harag elől? Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne higgyétek, hogy közben azt gondolhatjátok: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek: Isten ezekből a kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejszét ráhelyezték már a fák gyökerére: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem!

Én csak vízzel keresztellek titeket a bűnbánatra, de aki énutánam jön, az erősebb nálam; arra sem vagyok méltó, hogy a saruit hordozzam.

Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg titeket; kezében tartja már a lapátot, hogy kitakarítsa szérűjét.

A búzát magtárba gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzben elégeti!”
Ezek az evangélium igéi.

Máté apostol vagy Szent Máté (? – kb. 60), vagy másik nevén Lévi ben Halfai egyike lehetett Jézus első követőinek és apostolainak. Neve a héber Matthai (a Mattitjahu rövidebb alakja) szóból származik, jelentése: Jahve ajándéka. Civil foglalkozása vámszedő volt, amely foglalkozást (és annak űzőit) az izraeliták megvetették, mivel rengeteget dolgoztak a saját zsebükre is. Máté Kafarnaumban (szülőhelyén) dolgozott, ahol – találkozván Jézussal – felhagyott addigi munkájával és követte Jézust (Máté 9,9 Márk 2,14 Lukács 5,27-32). Jézus halála után ő is elhagyta Palesztinát, és Etiópiában hirdette az örömhírt. Később hitének megtagadását követelték tőle, de ő ezt nem tette meg, és ezért halálra kínozták. Emléknapja: szeptember 21.

Keresztelő János – a katolikusoknál Keresztelő Szent János (ógörögül: Ιωάννης ο Βαπτιστής, latinul Ioannes Baptista), (Kr. e. 7 körül – Kr. u. 29, Iosephus Flavius szerint a Jordántól keletre eső erődben, Mahérusz várában halt vértanúhalált) a kereszténység fontos, szimbolikus alakja.

Keresztelő János Lukács evangéliuma szerint anyai ágon Jézus rokona volt. Hat hónappal Jézus előtt született, apja Zakariás zsidó pap volt, anyja Erzsébet. Zakariást némasággal büntette Isten, mert amikor egy angyal közölte vele, hogy fia fog születni, ő nem hitte el, mert már nagyon öreg volt; egészen János születéséig néma maradt. János a pusztában élt, mielőtt prédikálni kezdett. „Teveszőr ruhát, és dereka körül bőrövet viselt, tápláléka pedig sáska és erdei méz volt” (Máté 3,4) és gyakran böjtölt. (Máté 9,14 ; Máté 11,18-19).

Emléknapja : Ortodox kereszténység : január 7. , Római katolikus egyház : június 24., augusztus 29. , Kopt ortodox egyházszeptember 12.

Ézsaiás vagy Isaiás vagy Izajás vagy Jesajá(héber יְשַׁעְיָהוּ sztenderd: Yəšaʿyáhu, tiberiasi Yəšaʿăyāhû; görög: Ἠσαΐας, Észaiasz ; arab اشعیاء, Asíja) az i. e. 8. században élt judeai próféta, a bibliai Ézsaiás könyve fő alakja, akit hagyományosan a könyv szerzőjének gondolnak.

Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsony napját (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól (görögkatolikusoknál hatodik vasárnaptól) karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig (január 6-ig) tart. Advent első vasárnapja, amely Szent András napjához legközelebb eső vasárnap, egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti.

Advent a karácsony (december 25.) előtti negyedik vasárnappal – más megfogalmazásban a Szent András apostol napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnappal – veszi kezdetét, és karácsonyig tart. Advent eredete a 4. századig nyúlik vissza. VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok a számát. Advent első vasárnapja mindig november 27. és december 3. közé esik, míg negyedik, utolsó vasárnapja december 18. és december 24. közé.

Advent első vasárnapja három időszak kezdetét is jelenti: a keresztény egyházi év kezdetét, a karácsonyi ünnepkör kezdetét és természetesen az adventi időszak kezdetét.

Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el jutalmát. Régebben egyes vidékeken „kisböjtnek” nevezték ezt az időszakot.

előkép. intő példa. okulásra.

Szent Pál apostol – Budapest, Belvárosi Szent Mihály-templom

Szentlecke Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből, 1Kor 10,1-6.10-12

Testvéreim!

Nem szeretném, ha elkerülné figyelmeteket, hogy atyáink mind ott voltak a felhő alatt, mind átkeltek a tengeren, s mind megkeresztelkedtek Mózesre a felhőben és a tengerben.

Mindnyájan ugyanazt a lelki ételt ették, ugyanazt a lelki italt itták. Ittak ugyanis a lelki sziklából, amely kísérte őket: a szikla pedig Krisztus volt.

De legtöbbjükben nem telt kedve Istennek, ezért odavesztek a pusztában.

Ez mind intő példa lett számunkra, hogy ne kívánjuk a rosszat, mint ahogy ők megkívánták. Ne is zúgolódjatok, mint ahogy néhányan zúgolódtak, s ezért lesújtott rájuk a pusztító angyal.

Mindez előkép számunkra, a mi okulásunkra írták meg, akik a végső időkben élünk. Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, hogy el ne essék.

Ez az Isten igéje.

Pál apostol (Szent Pál, a tizenharmadik apostol) a korai kereszténység jelentős alakja, nagy szerepet játszott a kereszténység elterjesztésében az európai kontinensen. Az Újszövetségben 14 könyv (levél) köthető a nevéhez, bár a Zsidókhoz írt levél szerzősége vitatott. Életével kapcsolatosan a legjelentősebb forrás a Biblia, ezen belül az Apostolok cselekedetei és Pál levelei.

Pál első levele a korinthosziakhoz a Biblia újszövetségi iratainak részét képező levél.

A levél feltehetőleg Kr. u. 51-52. körül keletkezett görög nyelvű ókeresztény irat, az újszövetségi kánonban az apostoli levelek egyike.

Jézus megkisértése…

Duccio: Krisztus megkísértése a hegyen

Nagyböjt első vasárnapja

† Evangélium Szent Lukács könyvéből, Lk 4,1-13

Abban az időben Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra.

Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett.

Ekkor megszólította a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.” De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.”

Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt felvonultatta szeme előtt a földkerekség minden országát. „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok – mondta –, mert hisz én kaptam meg és annak adom, akinek akarom.Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.”

Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!”

Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét. Hisz írva van: angyalainak parancsolta, hogy oltalmazzanak, és: kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.”

De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!”

Miután a sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy időre elhagyta Jézust.

Ezek az evangélium igéi.

Lukács evangélista (? – 84 körül) a négy evangélista egyike. A keresztény hagyomány szerint a harmadik evangélium és Az apostolok cselekedetei című kanonikus bibliai könyv írója. A szíriai Antiokheia városában született.

Életéről keveset tudunk: csak Pál apostol kolosszébeliekhez írt levele alapján feltételezik, hogy eredeti foglalkozása szerint orvos volt. A hagyomány azt tartja, hogy kedvelte a festészetet, képfaragást, szónoklatot. Pál apostol térítette meg, és Lukács őt követte apostoli útjában. Péter és Pál apostolok halála után bejárta Itáliát, Galliát, Dalmáciát, Makedoniát. Mások szerint tanított Egyiptomban, Líbiában, Tebaiszban. Szigorú böjttel és más vezekléssel sanyargatta magát. 84 éves korában Patrasban, Achája városában vértanúhalált szenvedett.