választás. passzív. aktív. szenvedés

Feldmár András

“Minden helyzetben van választásunk.

Kétféle szenvedés van, és mi választhatunk.

Az egyik fajta szenvedésben alárendeljük, megadjuk magunkat, ez passzív, a másik fajta szenvedés aktív, döntésekkel jár.

Te azt mondod, hogy inkább ez utóbbit választod, ez az, amit én is választok, imádom a küzdő szenvedést. “

Feldmár András (Budapest, 1940–) Kanadában élő, magyar származású matematikus, pszichológus, pszichoterapeuta.

Tevékenysége szemben áll a pszichiátria hagyományos útjaival, mert elítéli a diagnosztizálás széles körben elterjedt módszerét (l. DSM-V) és az ezen alapuló terápiát, a betegségek és az emberek címkézését, a gyógyszeres kezelést (egyes kivételes eseteket leszámítva), másfelől pedig nem kifogásolja az LSD szakértő felügyelettel történő, terápiás szempontból indokolt használatát.

nyílt levél. férj.

Nyílt levél a volt férjemnek, és mindenkinek, aki olvassa.

Kedves Zsolt!

A soraim néhány napi rágódás, gondolkodás után fogantak meg a fejemben. Az inspirációt a te 2014. augusztus 31-i, vasárnapi telefonon tett javaslatod, mi szerint nézzek a tükörbe, mert olyan gusztustalan, ocsmány, visszataszító szörny vagyok, hogy tőlem menekül mindenki, és a közös fiunkon kívül senki nem áll szóba velem, valamint Bogdán Ildikó felhívása adták. Ildi arra kéri az olvasóit, osszanak meg magunkról olyan képeket, amelyeket egyébként nem szívesen publikálnának, felvállalva ezzel a kevésbé előnyös oldalukat is.

Közzé teszek ezért két képet. Az egyiken 20 éves vagyok, a másik pár hónappal ezelőtt készült.

A tükörbe tekintve (mert igen, belenéztem) inkább a nemrégiben készült fotó tükrözi a valóságot. Ronda vagyok. Tényleg. Ráncos az arcom, a szemem környéke, megnyúlt az orrom, a szemöldököm elburjánzott, az államon, nyakamon petyhüdt a bőr. Szomorúság, fásultság, üresség árad a tekintetemből.

Ha harcolni akarnék a valósággal, most sírnék. Mert a szívembe mart, hogy valaki a szemembe vágta az igazságot. Ráadásul az illető férfi, sőt, a gyermekem apja.

Ahogy szemlélem az önmagam által készített portrét, történetek tolulnak elmémbe.

A szarkalábak születése úgy tizenegy éve, fiunk világrajövetelével egy időben kezdődött. A 10 hónapig tartó szoptatás, és a vele járó, éjszakai 6-8- szori ébredés hozadéka ez. Te erre vélhetően nem is emlékszel, hiszen abban az időben szabad időd nagy részét a harmadik diplomád megszerzésére, a vizsgákra való felkészülésre, kerékpározásra, meg Balázs barátoddal való eszmecserékre fordítottat.

A homlokom ráncait onnantól látom nap, mint nap, hogy kilenc évvel ezelőtt bejelentetted, szerelmes vagy valaki másba, és vele akarod tovább élni az életed. A napokig tartó sírás lenyomatát őrzöm íly módon.

A szemöldököm talán akkor vált bozontossá, amikor gyermekünk óvodás korában egyszer csak nem mert elaludni. Ha kijöttem a szobájából, visítva futott utánam, mert rettegett a szörnyektől. Ezért az ágy mellett, a szőnyegen ülve, vagy fekve aludtam három hónapig. Talán rémlik az eset neked, mert pszichológushoz vittem, igaz, te nem akartál részt venni a folyamatban, nem jöttél el a megbeszélésre.

Az első ősz hajszálat akkor fedeztem fel, amikor napokig rémálmok gyötörtek, mert megfenyegettél, hogy lefényképezed a lakásomban a rendetlenséget, a koszt, majd a gyámhivatalnál feljelentesz, mert nem vagyok alkalmas anyának, és el fogod vetetni tőlem a fiunk. Szerencsére, amikor megszületett a másik házasságod első gyümölcse, erről a tervről letettél.

A befelé forduló, szomorú tekintetet azoknak a nehéz sorsú beteg embereknek a számlájára írom, akikkel munkám során találkozom, és akiknek igazán, érdemben nem tudok segíteni. Mivel oly régóta nem vagy életem része, a naponta zajló történéseimről nyilván sejtésed sem lehet.

A nyakam, az állam akkor ereszkedett így meg, amikor a második férfival, akit szeretettem, a kapcsolatom véget ért. Lehajtott fővel jártam sokat, mert nem akartam, hogy mások lássák a fájdalmamat. Nyilván nem tudhatod, mit éltem akkor át.
.
Kedves Zsolt!

Ha röviden, és tömören akarnám az előbbi felsorolást megfogalmazni, egyetlen szót is írhatnék: ÉLET.

Igen, az élet nyomai, történései, harcai, szenvedései és örömei azok, amiknek térképe erre a szörnyarcra került.

És tudod mit? Szeretem. Szeretem ezt az arcot. Mert az enyém. Ezt sikerült a sors által alakítanom. Tudok vele mosolyogni, sírni, fintorogni. Simogatja a szél, melengeti a nap, és a gyermekem minden este erre adja a jóéjt puszit.

Köszönöm, hogy most, életem közepén erre a számvetésre sarkalltál, mert így tudtam meg igazán, ki is vagyok, mennyit érek. Nem kell szégyenkeznem. Kiálltam a próbát, élek, létezem. Az arcom egyedi, egyszeri, megismételhetetlen. Hű szolgám, melynek minden egyes barázdája, mélyedése, kátyúja egy-egy emléket őriz.
Most látom csak, milyen gazdag vagyok!

————————————————————————————-

Utóirat:
Ma, az írásom közzétételét követő este, döbbenten látom az egyre szaporodó megosztásokat, és a sok-sok biztató levelet, együtt érző üzenetet, amit ezúton is köszönök mindenkinek!

Kedves Lányok, Asszonyok!
Minden rendben, remekül érzem magam, és fent nevezett úr iránt semmiféle harag, gyűlölet nincs bennem. Valóban hálás vagyok azért, hogy a legérzékenyebb pontomat (igaz, kissé drasztikusan) érintette, hiszen ennek hatására sikerült másképp tekintenem saját magamra.
Bíztatok mindenkit, aki kövérnek, soványnak, csúnyának, bármilyen okból elfogadhatatlannak találja magát, vegye elő a legrosszabbul sikerült fotóját, és próbálja más szemmel nézni, keresse meg benne (s ezáltal önmagában is) az értéket, amit hordoz!
És osszátok meg! Legyetek büszkék arra, amitek van, hiszen egész eddigi életetek munkája ez!

Csapocska Mónika's photo.
Csapocska Mónika's photo.

ellentét mint érték.

Pál Feri atya

“Idővel rájöhetünk arra, hogy annak az ellentéte is értéket képviselhet, amiről eddig azt gondoltuk, hogy csak e szerint érdemes élni.

Néhány évvel ezelőtt Dobogókőn tartottam előadást az egyik legnagyobb kincsünkről, a személyességről.

Miután végeztem, jelentkezett egy bölcs, hatvan év körüli pszichológusnő:

‘Feri, ez nagyon szép, de életem során kétszer is előfordult, hogy olyan embertől tanultam meg valami fontosat, akit határozottan nem kedveltem.

Sőt, kifejezetten távol tartottam magam a velük való személyes kapcsolattól, ám azok az értékek, amelyeket ezek az emberek képviseltek, nagy hasznára váltak az életemnek, sokat gazdagodtam általuk.’

Ott álltam, mint a sült hal, és egyszer csak megtanultam valamit.

Ilyen az, amikor hirtelen meglátjuk egy értékünk ellentétét, ami szintén értéket képvisel.

Ebben a helyzetben a korábbi meggyőződésünk egyoldalúságait érdemes fölismernünk, a korábbi igazságaink igazságtalanságát belátnunk.”

Pál Feri: A szorongástól az önbecsülésig

48 éve ezen a napon született Pálferi, római katolikus pap, Isten éltesse sokáig,  e bejegyzéssek Rá emlékezünk.

Pál Ferenc, közismert nevén: Pálferi, (Budapest, 1966. június 29.) római katolikus papmentálhigiénés szakember, 1986 és 1989 között válogatott atléta.

Hivatalos facebook oldala itt.

Hivatalos oldal itt található.

Tedd le a poharat!

Böjte Csaba

Egy pszichológus körbesétált a teremben miközben stressz kezelést tanított. Amikor felemelt egy pohár vizet, mindenki arra számított, hogy a „félig üres vagy félig tele” kérdést teszi majd fel. Ehelyett azt kérdezte, hogy milyen nehéz a pohár.

Majd így folytatta:

A tényleges súly nem számít. Attól függ, hogy mennyi ideig tartom a poharat a kezemben. Ha csak egy percig, akkor nincs semmi baj. Ha egy óráig, akkor fáj tőle a karom. Ha egy napig, akkor a karom elzsibbad és lebénul. A pohár súlya nem változik meg, de minél tovább tartom a kezemben a poharat, az annál nehezebb lesz.

A stressz és az aggodalom ugyanolyan, mint a pohár víz. Ha csak rövid ideig gondolsz rájuk, nem történik semmi. Ha egy kicsit hosszabb ideig gondolsz rájuk, elkezdenek fájni. És ha egész nap rájuk gondolsz, bénultnak érzed magad – semmit sem tudsz rendesen megcsinálni.

Fontos tehát, hogy megválj a stressztől. A nap folyamán vesd le válladról a terheket, amilyen hamar csak lehet! Ne hordozd azokat még éjszaka is! Tedd le a poharat!

Böjte Csaba (Kolozsvár, 1959. január 24. –) ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása.