Arany János : Családi kör

Arany János : Családi kör

Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
A gazdasszony épen az imént fejé meg;
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
Ballag egy cica is – bogarászni restel –
Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
Egy iramodással a pitvarba terem.

Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
Benn a háziasszony elszűri a tejet,
Kérő kis fiának enged inni egyet;
Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
Mint csillagok közé nyájas hold világa.

Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:
Ő a legnagyobb s szebb… a hajnali csillag.
Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
Csak vasalás híja,… s reggel ünnep lészen.
Körűl az apróság, vidám mese mellett,
Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
Az világítja meg gömbölyű arcukat.

A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;
Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.
Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
Legalább így szokta mondani az apjok,
Noha a fiú nem imádságon kapkod:
Jobban kedveli a verseket, nótákat,
Effélét csinálni maga is próbálgat.

Pendül a kapa most, letevé a gazda;
Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
Kutat az apró nép, örülne, ha benne
Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:
Jaj! valami ördög… vagy ha nem, hát… kis nyúl!
Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
Kinálják erősen káposzta-levéllel.

A gazda pedig mond egy szives jó estét,
Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
Homlokát letörli porlepett ingével:
Mélyre van az szántva az élet-ekével.
De amint körülnéz a víg csemetéken,
Sötét arcredői elsimulnak szépen;
Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
Nyájas szavu nője mosolyra deríti.

Nem késik azonban a jó háziasszony,
Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
Arra tálalja fel az egyszerü étket.
Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
De a férj unszolja: „Gyer közelebb, édes!”
Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, –
Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.

De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:
Valami szegény kér helyet éjtszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”
Visszajő a lyánka, az utast behíván.
Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
„Isten áldja meg a kendtek ételét is,
(Így végezi a szót), meg az emberét is.”

Köszöni a gazda: „Része legyen benne:
Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne.”
Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb –
Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
Természete már ez magyar embereknek.

De mikor aztán a vacsorának vége,
Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
Megered lassanként s valamint a patak,
Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
(1)Beszél a szabadság véres napjairul,
S keble áttüzesül és arca felpirul,
Beszél azokról is – szemei könnyben úsznak –
Kikkel más hazába bujdosott… koldusnak.

Elbeszéli vágyát hona szent földére,
Hosszu terhes útját amíg hazaére.
(2)Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
És mihelyt a koldús megáll a beszédben:
„Meséljen még egyet” – rimánkodik szépen.

„Nem mese az gyermek,” – így feddi az apja,
Rátekint a vándor és tovább folytatja:
Néma kegyelettel függenek a szaván
Mind az egész háznép, de kivált a leány:
Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
Pirulva kérdezi tőle… testvérbátyját:
Három éve múlik, hogy utána kérdez,
Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.

Este van, este van… a tűz sem világit,
Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
A gyermek is álmos, – egy már alszik épen,
Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
Majd a földre hintik a zizegő szalmát…
S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.

(1851. ápr. 10.)

203 éve, ezen a napon született Arany János magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaságigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára.

Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült Toldi tette.

Csuja Imre (Hajdúnánás, 1960. július 11. –) Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.

Áprily Lajos: A finálé

Áprily Lajos: A finálé

Öreg leszek, vénebb a téli napnál,
kedvem sötét lesz és hajam fehér.
S mint a csitult patak a torkolatnál,
lankadt szívemben meglassul a vér.

Ha harmat-hűssel ér az este, fázom,
nem melegít az elzúgott tusa,
s ha támadok, az ugrást elhibázom,
mint Akela, a dzsungel farkasa.

Csak csöndre várok és komor követre
s barlang-homályba visszaroskadok.
Míg zeng az erdő s forró ütközetre
rohannak boldog, ifjú farkasok.

52 éve, ezen a napon halt meg Áprily Lajos költő, műfordító. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Áprily Lajos, született Jékely Lajos (Brassó, 1887. november 14. – Budapest, 1967. augusztus 6.) József Attila-díjas (1954) költő, műfordító. Jékely Zoltán édesapja.

A Kaláka Kossuth-díjas magyar együttes, amely 1969. november 26-án alakult Budapesten. A kaláka népi kifejezés, jelentése „közös munka”, eredetileg házépítést jelentett.

Az együttes alapító tagjai: Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Mikó István és Radványi Balázs. Később Mikó Istvánt Dabasi Péter, majd Huzella Péter váltotta, aki 20 évig zenélt a zenekarral (1975-1995-ig) (korábban egy rövid ideig Kobzos Kiss Tamás is játszott az együttesben), aztán Becze Gábor érkezett. A jelenlegi felállásban 1996 óta játszanak.

1980 óta rendezik meg minden évben a Kaláka fesztivált a diósgyőri várban és egyéb miskolci helyszíneken.

cipelni.

Két fiatal láma, papjelölt haladt egy ünnepnapon a templom felé egy erdőn át, hogy istentiszteleten vegyenek részt.
Amint vidáman mendegéltek, észrevették, hogy egy öreg anyóka rőzsével a hátán a hídon megbillenve beleesett a patakba.
Az egyik odaszól a másiknak, mit tegyünk? Nem mehetünk oda segíteni, mert sáros lesz a sarunk, és így nem engednek be az Isten házába.
A másik rá sem hederít az aggodalmaskodóra. Odamegy az anyókához, kisegíti a patakból, elviszi egy darabon a biztos útig a rőzséjét és elköszön tőle.
Vidáman, fütyörészve tér vissza, míg a társa megrökönyödötten áll, és várja. Továbbhaladnak.
A segítő kispap szökellve halad, a másik egyre lassabban, egyre komorabban.
A segítő láma ekkor odafordul a társához, és így szól hozzá: “Te még mindig cipeled?”

77 éve, ezen a napon született Bagdy Emőke szakpszichológus. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig Őt!

Prof Dr. Bagdy Emőke (Tiszafüred, 1941. augusztus 18.) klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szupervízor, a pszichológiatudomány kandidátusa.

Szentimrei Jenő: Pünkösdölő

Szentimrei Jenő: Pünkösdölő (elmondja: Marosán Csaba)

Mi van ma? Mi van ma?
Piros pünkösd napja,
Annak is, annak is
A legelső napja.
Babarózsa-bimbók
Fesledezésének
örvendj hát, örvendj hát
Búbánatos lélek.
Ámulj el, ámulj el
Zöld selymén a fűnek,
Kék selymén az égnek,
Vakságán a bűnnek.
S körülfog az ünnep
Zengő ragyogással,
Megszáll a Szentlélek
Galambszárnyalással.
Akarj hát, akarj hát,
Megriasztott ember,
Ünnepelni végre
Ünneplő víg kedvvel,
Elszorult szívednek
Szűnjön remegése,
Tekints a határban
Zsendülő vetésre.
A búza, az árpa
Kalászát kihányta,
Hűsével elhívogat
Ifjú erdők sátra,
Tüdődről a rozsdát,
Szívedről a szennyet
Most letakarítja
Egyetlen lélegzet.

Lépj hát ki, áradj ki
Fogoly-önmagadból,
Mint patak medréből,
Mint sugár a napból;
Lengesd meg, lengesd meg
Béna lelked szárnyát,
Gondjaid felhőin
Galambként cikázz át.
Nyíljanak, nyíljanak
Eldugult füleid,
Halld meg Tanítványok
Tüzes beszédeit.
Közelget, közelget
Mennyeknek országa,
Mindenki beléphet,
Aki méltó rája.

Leszakadt lakatok,
Megoldódott nyelvek,
Befogadó szívek
Együtt ünnepelnek.
Fák, füvek, virágok
Ékes madárkarral
Versenyt énekelnek
Iszonyattal, bajjal.
Túlharsogják mindjárt,
Ha mi is beállunk,
Ha már egyszer mi is
Hangunkra találunk,
Ha megszólaltatjuk
Pünkösdi nyelvünket,
S fejünk megalázván
Kitárjuk szívünket.
Mi van ma? Mi van ma?
Piros pünkösd napja.
Megoldódott nyelvek
Áldott csodanapja.
Megváltás adatik
Zsidónak, pogánynak, –
Ki Jézusban meghal,
Krisztussal feltámad.

Szentimrei Jenő (született Kovács Jenő) (Arad, 1891. december 14.– Csucsa, 1959. szeptember 2.) erdélyi magyar költő, író, drámaíró, kritikus, színháztörténész, színházigazgató, az helikoni közösségben fejlődött és vált ismertté. Szentimrei Jenő Medgyes Lajos unokaöccse, Szentimrei unokája Szabó Bálint építész, műemlék-restaurátor és Lengyel László közgazdász.

Rafi Lajos: A Nap gyermeke

Rafi Lajos: A Nap gyermeke

Hányódtam, mint átvert legény
A büszke patakokban,
kerestem nőt, de elvesztettem
mostoha csókokban.

Vagyok cigány.
S a két szemem, azt mondják, hogy hamis.
Lehet igaz, döntsön az ég.
Engem a Nap tanít.

Forrás : Rafi Lajos – Over the rainbow facebook.

RAFI Lajos (Jobbágyfalva, 1970 – Gyergyószárhegy, 2013. június 24.) erdélyi cigány költő.

1970-ben Marosvásárhelyen született, cigánykovács nemzetségből. Egy éves korában került Gyergyószárhegyre a Nyárád mentéről. Iskoláit Gyergyószár­hegyen és a Gyergyószentmiklósi Mezőgazdasági Szakközépiskolában végezte. 1989-ben érettségizett. Hat gyermek édesapja, bádogosságból tartotta fent családját, Gyergyószárhegyen élt, télen szociális segélyből.
Földhöz vert csoda című kötete 2007-ben jelent meg, a L’Harmattan Kiadó gondozásában.

cigányok Indiából származó nép, mely a 13-15. században vándorolt be Európába. Önmagukat romnak, vagyis „embernek”, illetve néha kálonak, „feketének” nevezik. A magyarországi vándorcigányok néhol manusnak (szintén „ember”) is nevezik magukat.

Weöres Sándor: A célról

Weöres Sándor:  A célról

Mit bánom én, hogy érdemes,
vagy céltalan a dolgom?
patak vagyok: kérdjem-e, hogy
habomat hova hordom?

Harcolok: nem tudom, kiért
és nem tudom ki ellen.
Nem kell ismernem célomat,
mert célom ismer engem.

29 éve ezen a napon halt meg Weöres Sánor költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Weöres Sándor (IPA: [‘vœrœ∫ ‘∫a:ndor]; Szombathely, 1913. június 22. – Budapest, 1989. január 22.) költő, író, műfordító, irodalomtudós. Felesége, Károlyi Amy költő.

Für Anikó (született Boross) (Budapest, 1964. február 27. –) Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes művész.

cipelés. elengedés.

Egy napon két szerzetes gyalogolt az erdei úton a kolostor felé.
Egyikük már idősebb, tapasztaltabb volt, a másikuk még fiatal, aki csak néhány éve csatlakozott a rendhez.
Ahogy haladtak útjukon, egy erős sodrású patakhoz érkeztek.
Amint elindultak volna, hogy a patakon átgázolva a túlpartra jussanak, megláttak egy szép és fiatal nőt, aki szintén ezzel próbálkozott.
Gyönyörű selyemruhában volt, és szeretett volna átjutni a patakon anélkül, hogy vizes és sáros legyen.
A két szerzetes egymásra nézett. A rendbe való belépésükkor fogadalmat kellett tenniük, hogy nem érintenek meg egyetlen nőt sem.
A fiatal szerzetes ennek megfelelően indult is volna tovább a patakon keresztül, ekkor azonban valami olyat látott, amit maga sem akart elhinni: idősebb társa odalépett a fiatal nőhöz, felkapta őt, átvitte az erős sodrású patakon, majd finoman letette a túlparton.
A fiatal nő nagyon megköszönte a szerzetes segítségét, majd elbúcsúzott.
A két szerzetes folytatta útját a kolostor felé, ám a fiatalabbik szemmel láthatóan emésztette magát a látottak miatt. Így haladtak tovább az erdei úton anélkül, hogy bármelyikük is megszólalt volna, azonban néhány óra elteltével a fiatal szerzetes már nem bírta magában tartani a dolgot.
Idősebb társához fordult, majd felháborodva így szólt:
„Nekünk még csak megérinteni is tilos egy nőt!
Hogy voltál képes a karodba venni azt a nőt a pataknál?!”
Az idősebb szerzetes ránézett, majd nyugodtan így felelt:
„Én már rég letettem a túlparton. Te még mindig cipeled?”