A koncentrikus körök elmélete

A koncentrikus körök elmélete

Amikor Susannak mellrákja volt, rengeteg szerencsétlen megjegyzés hangzott el a környezetében. A „legütősebb” az egyik kollégájától származott. Úgy érezte, meg kell látogatnia Susant a műtétje után, de Susan nem szeretett volna látogatókat fogadni, és ezt a kollégájának is megmondta. A kolléga válasza? „Ez nem csak rólad szól.”

„Nem?” – csodálkozott Susan. „A mellrákom nem csak rólam szól? Rólad szól talán?”

Ugyanez a téma jött elő, amikor Katie-nek agyi aneurizma repedése volt. Hosszú ideig intenzív osztályon feküdt, majd később átkerült egy osztályra, ahol már nem lógtak belőle csövek és vezetékek, nem volt folyamatosan monitorra kötve, de még nem volt valami jó formában. Egy barátnője meglátogatta, majd amikor kijött, a kórterem előtti folyóson  ezt mondta Patnek,  Katie férjének: „Erre nem voltam felkészülve, nem tudom, hogy képes leszek-e feldolgozni.”

Ez a nő nagyon szereti Katiet, és azért mondta, amit mondott, mert nagyon mélyen érintette Katie állapota. De amit mondott, az rossz. Ugyanúgy rossz, mint Susan kollégájának megjegyzése.

Susan azóta kifejlesztett egy technikát, amivel az emberek el tudják kerülni ezt a hibát. Mindenféle krízishelyzetben működik: egészségügyi, jogi, pénzügyi, szerelmi, sőt a egzisztenciális krízishelyzetekben is. A koncentrikus körök elmélete (angolul Ring Theory) nevet adta neki.

Rajzolj egy kört. Ez a legbelső kör. Írd bele annak az embernek a nevét, akit az aktuális trauma ért. Katie agyi ütőértágulata esetén ez maga Katie. Most rajzolj egy nagyobb kört a meglévő kör köré. Ebbe a körbe írd be annak a nevét, aki az adott traumához a legközelebb van. Katie aneurizmája esetében ez Katie férje, Pat. Ismételd meg a folyamatot annyiszor, ahányszor csak szükséges. Az egyre növekvő körökbe azok neveit írd, akik érintettek az adott trauma kapcsán, de egyre kisebb mértékben. Szülők és gyerekek után következnek általában a távolabbi rokonok. Közeli barátok a kisebb körbe, kevésbé közeliek a távolabbi körökbe. Amikor ezzel kész vagy, rendelkezésedre áll a Nyafogási Sorrend. Susan egyik betege hasznosnak találta ezt kitenni a hűtőszekrényére.

A szabályok: a kör közepén álló ember bármikor bárkinek bármit elmondhat, nyafoghat, panaszkodhat, például „Az élet igazságtalan!” vagy „Miért pont én?”. Ez a nyeresége annak, hogy valaki a kör közepén áll.

Mindenki más is mondhatja ugyanezt, de csak olyan személyeknek, akik az ő körüknél nagyobb körben helyezkednek el.

Amikor olyasvalakivel beszélgetsz, aki nálad kisebb körben van, ő közelebb van a krízishez, ilyenkor az a cél, hogy támogasd, segítsd őt. A hallgatás és figyelem gyakran nagyobb segítség, mintha bármit mondanál. Ha kinyitod szád, előtte kérdezd meg magad, hogy amit mondani készülsz, az vigasztalást és támogatást nyújt-e a másik félnek. Ha nem, akkor inkább ne mondd. Például, ne osztogass tanácsokat. Azoknak az embereknek, akik éppen traumát szenvednek el, nincs szükségük tanácsokra. Nekik vigasztalásra és támogatásra van szükségük. Mondd inkább azt, hogy „Sajnálom” vagy „Ez most nagyon nehéz lehet neked” vagy „Hozhatok neked egy finom teát?”. Ne mondd azt, hogy „Hallanád, hogy mi történt velem…” vagy „Ha én a te helyedben lennék…” És semmiképp ne mondd, hogy „Ez most engem nagyon földhöz vág”.

Ha kiabálni, sírni vagy panaszkodni szeretnél, ha valakinek el akarod mondani, hogy mennyire meg vagy döbbenve, vagy éppen undorodsz, netán siránkoznál, hogy milyen szörnyűségeket juttatott eszedbe a saját életedből, az rendben van. Ez a reakció teljesen normális. Csak olyasvalaki előtt vagy mellett tedd ezt, aki nálad nagyobb körben van.

Vigasztalás befelé,  panaszkodás kifelé.

Semmi gond nem volt Katie barátjával, aki azt mondta, hogy nem volt felkészülve arra, hogy Katie milyen rosszul néz ki, és nem biztos benne, hogy fogja tudni kezelni. A hiba az volt, hogy ezt Patnek mondta, azaz befelé panaszkodott.

Nálad kisebb körben levő embernek panaszkodni nem tesz jót se neked, se neki. Ugyanakkor támogatónak lenni a páciens fő gondozójával a legjobb dolog lehet, amit az adott páciensért tenni tudsz.

A legtöbben tudjuk ezt. Szinte senki nem traktálná azzal a páciensét, hogy milyen szörnyen néz ki. Szinte senki nem mondaná azt egy páciensnek, hogy a saját múlandósága jut róla eszébe, a saját közelsége a halálhoz. Más szóval, tudjuk, hogy a kör közepébe nem öntjük a panaszainkat. A koncentrikus körök elmélete ezt a megérzést kiterjeszti és konkrétabbá teszi: ne csak a kör közepébe ne öntsd a panaszokat, hanem a saját körödnél kisebb körökbe sem.

Tartsd észben, hogy bármit mondhatsz, amit szeretnél, csak várd meg, amíg ezt olyasvalakinek tudod elmondani, aki nálad nagyobb körben helyezkedik el.

És ne aggódj. Te is sorra kerülsz majd a kör közepén, ebben biztos lehetsz.

Susan Silk klinikai pszichológus, Barry Goldman mediátor,
a  “The Science of Settlement: Ideas for Negotiators.” című könyv szerzői

Susan Silk és Barry Goldman írása alapján fordította Szirtesi-Nagy Réka

Forrás: Pozitív Attitűd Formálás Magyarország.

Placid atya: A túlélés szabályai

Placid atya: A túlélés szabályai

Első szabály: A szenvedést nem szabad dramatizálni. Attól csak gyengébb leszek, márpedig a szenvedés elviselésére minden energiámra szükségem van.

Mi ezt úgy csináltuk, hogy nem engedtük, hogy valaki is elkezdjen panaszkodni. Ha valaki elkezdett panaszkodni, akkor az első fél mondat után leállítottuk, és azt kértük, hogy beszéljen a szakmájáról.

A tíz év alatt annyi szakmát tanultam, hogy borzasztó. (…)

A második szabály: Keresni kell az élet apró örömeit, mert az is van, csak azt nem vesszük észre.

Nem volt könnyű megtanulnunk ott abban a nyomorúságban, hogy az életnek vannak apró örömei.

Észre kell venni, és meg kell örvendezni, mert ez az életnek a művészete. (…)

Most jön a harmadik szabály: Ha nem értek egyet azzal, hogy én hangya vagyok velük szemben, akkor nekem ebben a szituációban kell megmutatnom, hogy igenis többet érek, igenis értékesebb vagyok, igenis nemesebb vagyok, igenis emberibb vagyok, különb vagyok, mint az a géppisztolyos.

Ez mozgósítja az energiákat. (…) Ez apróság, de rengeteget jelentett az önbecsülésünknek.

Akibe belerúgott tíz esztendeig, aki akart, akit meggyalázott az, aki akart, most megmutattuk, hogy különbek tudunk lenni.

Számunkra rengeteget jelentett, hogy emberek vagyunk, hogy igenis különbek vagyunk, mint ők.

A negyedik szabály így szólt: Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb elviselnie a szenvedést.

Nekünk hívő embereknek volt hová kapaszkodnunk: a Jóistenbe, és ezért nekünk könnyebb elviselni a szenvedést.

Hozzáfűztük még azt is, hogy Ő, a hatalmas Isten, Ő is akarja, hogy túléljük, és ez valami nagyon nagy dolog volt.

Forrás: Szent Ferenc Alapítvány facebook.

Olofsson Placid, születési neve Olofsson Károly (Rákosszentmihály, 1916. december 23. – Budapest, 2017. január 15.) bencés szerzetespap, tanár. Az apai ágon svéd származású Placid 1933-ban lépett be a Szent Benedek Rendjébe, hat évvel később szentelték pappá.

1946-ban a Gulagra internálták koholt vádak alapján, ahol tíz évet töltött. Itt találta meg új hivatását: hogy tartsa a lelket a többi fogolyban. Rabtársainak, majd visszatérése után tanításával, előadásaival, könyveivel azóta is több ezer embernek adta vissza a hitet és az élni akarást.

bencések (másképp: Szent Benedek-rend, vagy egyszerűen: bencés rend) – teljes latin nevén: Ordo Sancti Benedicti, rövidítve: OSB – a római katolikus egyház és a kereszténység első szerzetesrendje, amelyben Szent Benedek reguláját követik, későbbi szabályokkal és modern szokásokkal kiegészítve. A szemlélődő (kontemplatív) szerzetesek nevüket alapítójukról, Szent Benedekről kapták, aki a 6. század elején, Itáliában kezdett szigorúbb szerzetesi életet élni, és írta meg szerzetesi szabályzatát, azaz reguláját. Bár a Bence név a Vince egyik formája, és nem a Benedeké, a Benedek-rendi elnevezést Magyarországon a Bencés név váltotta fel.

A bencések hatása óriási Európa tudomány- és kultúrtörténetében, valamint a katolikus szerzetesség kialakulásában, különösen a kora középkor folyamán.

jól esett.

Ne panaszkodjunk folyton a Jóistennek, őrangyalunknak, vagy annak, akiben hiszünk.
Vegyük észre, hogy vigyáz ránk, és legyünk hálásak neki.

Köszönjük meg, hogy ha már hülye fejjel felmásztunk a létrára, le is tudtunk jönni.

Hogy sietve lelépve a villamosról, nem ficamítottuk ki a bokánkat. Hogy azt a ronda nagy dongót kergetve, úgy borítottuk fel a fikuszt, hogy csak a cserép tört el. A sor bárki által folytatható.

Nem kell nagy hálálkodás, elég ha csak annyit mondunk: köszönöm. Érteni fogják.

És azt is értik, ha kérünk valamit, csak ne kezdjük jajgatással.

Fogalmam sincs, milyen frekvencián jutnak el a köszönetek és a kérések az illetékeshez, de eljutnak. Van, ami nem teljesíthető.

S befejezésül egy gyermeteg, ám hatékony javaslat. (Kipróbálva!)

Azokban a pillanatokban, amikor jól érezzük magunkat- hazaértünk, hűvös a lépcsőház, a kinti hőséghez képest a lakás is elviselhető, levetettük a cipőnket, végre leültünk, ettünk egy falatot, ittunk is rá, sőt letusoltunk vagy beültünk a fürdőkádba – mondjuk azt, hogy ez jól esett. Hangosan.

Csodálkozni fogunk, hogy naponta hány jó percünk akadt.

Ha estig nem felejtjük el – ez memóriatréningnek is jó –, köszönjük meg az illetékesnek az elmúlt napot.
Lefekvés előtt nézzünk fel a csillagos égre. Mert kánikulában csillagos az ég.

Itt nem kell semmit mondani, érezzük úgyis, hogy ott van, és szép. Mi meg itt.

Janikovszky Éva (született Kucses) (Szeged, 1926. április 23. – Budapest, 2003. július 14.) Kossuth-díjas és József Attila-díjas íróköltő, szerkesztő.