tiszta érzés. igaz gondolat.

Légy türelmes és belátó, gondolj arra, hogy a tiszta érzés és az igaz gondolat egyforma szépen szólal meg a világ minden nyelvén.

39 éve ezen a napon halt meg Örkény István, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Örkény István (Örkény István György, Budapest, 1912. április 5. – Budapest, 1979. június 24.) Kossuth-díjas író,gyógyszerész, az Újhold társszerkesztője; a világirodalmi rangú magyar groteszk próza megteremtője. Radnóti Zsuzsa Jászai Mari-díjas dramaturg férje.

seb.

Ha az ember megszúrja az ujját és az vérezni kezd, akkor a szervezetünk azonnal kitermel olyan anyagokat, amik a vérzést elállítják, s a sebet begyógyítják.
Másnap már nem érzünk belőle semmit. Na most a lelki sebeinkkel is így vagyunk, sőt tulajdonképpen még cifrábban.
Mert nemcsak hogy begyógyulnak azok a sérelmek, bukások, balszerencsék, pofonok emlékei, amelyeket elszenvedtünk az életben, hanem működik bennünk, a szervezetünkben valamilyen megszépítő indulat, valamilyen olyan erő, ami átkölti a rajtunk esett szégyent, vagy azt a kudarcot, amit vallottunk.

106 éve, ezen a napon született Örkény István, magyar író, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Örkény István (Örkény István GyörgyBudapest, 1912. április 5. – Budapest, 1979. június 24.) Kossuth-díjas írógyógyszerész, az Újhold társszerkesztője; a világirodalmi rangú magyargroteszk próza megteremtője. Radnóti Zsuzsa Kossuth– és Jászai Mari-díjas dramaturg férje.

Örkény István: Sír

Örkény István: Sír

                                     N
                                     e
                                     f
                                 J ó é j t
                                     l
                                     j
                                     a
                                     z
                                     e
                                     l
                                     a
                                     l
                        vástól, mert amire sokszor
                     oly elborzadva gondolsz, nem más,
                  mint álmaid elcsöndesült örökkévalósága
         és új sejtszövetbe épülése tested egykor volt molekuláinak

Örkény István (Budapest, 1912. április 5. – Budapest, 1979. június 24.) Kossuth-díjas író, gyógyszerész, az Újhold társszerkesztője; a világirodalmi rangú magyar groteszk próza megteremtője. Radnóti Zsuzsa Jászai Mari-díjas dramaturg férje.

elsárgult kéziratok

Örkény István: Elsárgult kéziratok – Írások a hagyatékból

35 éve ezen a napon halt meg Örkény István, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Örkény István (Örkény István György, Budapest, 1912. április 5. – Budapest, 1979. június 24.) Kossuth-díjas író,gyógyszerész, az Újhold társszerkesztője; a világirodalmi rangú magyar groteszk próza megteremtője. Radnóti Zsuzsa Jászai Mari-díjas dramaturg férje.

álmaink megvalósítása. Örkény style.

Örkény István és  felesége Radnóti Zsuzsa

Örkény István : Legmerészebb álmaink is megvalósíthatók

– Kedves Feri, az a harmadik kutya nem húz.

– Sajnos, egy kissé rövid az ostorom.

– Sőt, úgy veszem észre, mintha bicegne is egy kicsit.

– Hogyne bicegne, mikor csak három lába van!

– Jé, tényleg… Nem kár egy nyomorék állatot kocsi elé fogni?

– Nézze meg jobban, Ilonka. Mind a tizenkét kutyám háromlábú.

– Jaj, szegények!

– Inkább engem sajnáljon, Ilonkám! Az összes sintéreket végigjártam, amíg sikerült összeszednem tizenkét háromlábú kutyát.

– Lehet, hogy nem értek hozzá, de az ember azt hinné, hogy egy normális kutya jobban és kitartóbban húz.

– Ezt nem vitatom. Én azonban vérbeli városlakó vagyok. Mit kezdjek tizenkét négylábú kutyával?

– Csak nem fél tőlük, Feri?

– Én a szúnyogcsípéstől is félek. A természet erőivel csínján kell bánni. Mondjuk, hogy ezek a kutyák négylábúak. Mondjuk, hogy megbolondulnak valamitől. Mondjuk, hogy kitépik a gyeplőt a kezemből… Jobb erre nem is gondolni, Ilonkám!

– Akkor se értem. Ha fél a kutyáktól, akkor miért velük húzatja az autóját?

– Mert rosszul vezetek.

– Azt meg lehet tanulni.

– Félig-meddig, Ilonkám… Az ember és az autó nem egyenrangú fél.

– Nézzen körül! Egyetlen kutyavontatású autót se lehet látni!

– Elég baj az! Pedig az ember, sajnos, már nem bírja utolérni a technikát. Használni használja, valójában azonban retteg tőle.

– Én nem félek az autótól.

– Csakhogy ez a Simca óránként százötven kilométert tud megtenni…

– Ne fájdítsa a szívem, Feri… Imádom a rohanást!

– Maga egy kissé telhetetlen. Tíz napja indultunk el Pestről, és nézze, már Siófokon vagyunk.

– Tizenkét kutyával ez nem is olyan nagy teljesítmény.

– Hát persze hogy nem. Csakhogy én már Pesten behúztam a kéziféket.

– Nem túl óvatos maga egy kicsit?

– Pontosan ez az a tempó, amelyre teremtve vagyunk.

– Látja, mennyi ember? És mindenki minket bámul.

– Irigykednek.

– Egészen ki van dülledve a szemük.

– Mert látják, hogy legszebb álmaink is megvalósíthatók.

102 éve, ezen a napon született Örkény István. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Örkény István (Budapest, 1912. április 5. – Budapest, 1979. június 24.) Kossuth-díjas író, gyógyszerész, az Újhold társszerkesztője; a világirodalmi rangú magyar groteszk próza megteremtője. Radnóti Zsuzsa Jászai Mari-díjas dramaturg férje.

Örkény István – A színész halála

Örkény István

Örkény István – A színész halála

Ma délután az Üllői út egyik mellékutcájában eszméletét vesztve összeesett Zetelaki Zoltán, a népszerű színművész.

A járókelők bevitték a közeli klinikára, de ott hiába próbálták a tudomány legújabb vívmányaival – még vastüdővel is – életre kelteni. A jeles színész, hosszú haláltusa után, este fél hétkor kiszenvedett; tetemét átszállították a Bonctani Intézetbe.

A Lear király esti előadása e tragikus esemény ellenére is zavartalanul folyt le. Zetelaki késett ugyan egy kicsit, s az első felvonásban feltűnően fáradtnak látszott (néhol szemlátomást a súgó segítségére szorult), de aztán egyre jobban magára talált, s a király halálát már olyan meggyőző erővel jelenítette meg, hogy nyíltszíni tapsot kapott érte.

Utána hívták vacsorázni, de nem ment. Azt mondta:

– Ma nehéz napom volt.

Örkény István (Budapest, 1912. április 5. – Budapest, 1979. június 24.) Kossuth-díjas író, gyógyszerész, az Újhold társszerkesztője; a világirodalmi rangú magyar groteszk próza megteremtője. Radnóti Zsuzsa Jászai Mari-díjas dramaturg férje.

101 éve született Örkény István. Örkény Istvánról bővebben itt.