Hazám, hazám

Másfélszáz ember zenélt és énekelt Erzsébetváros kapujában. A flashmobot, mint rendezvényt, a FIDESZ VII. kerületi alapszervezete valósította meg a felújított Madách téren elismert fővárosi művészek közreműködésével. Így az utca embereivel, turistákkal, közreműködőkkel majdnem fél ezren hallgatták, játszották és énekelték Erkel Ferenc Bánk Bánjából a Hazám, hazám c. művet, Tóth András énekkari átiratában.

ötletgazda, koproducer: Bajkai István
rendező-producer: Szűcs László
vezető operatőr: dádám

utómunka (kép-hang): 4 cut (http://4cut.hu )
utómunka vezető: Győrffy Szabolcs
vágók: Gotthárdi Balázs; Sibinger Dóri; Jaczkovits Iván
utómunka hangmérnök: Várhegyi Rudolf
stúdió hangrögzítés: Hungaroton
molino és log. tech: Torter Co. (http://torter.hu )

Külön köszönet: a zenekar és a kórus minden tagjának, beleértve a technikai és adminisztrációs munkatársakat! Strausz Kálmán karnagy úrnak, Bodó Leventének és a Budapesti Stúdió Kórus Egyesületnek, a Hotel Arcadia munkatársainak,az Örkény Színháznak

Bencze György, Benedek Zsolt, Csomor Sándor, Bátorfi Béla valamint Bakcsy Árpád Zoltán, Bonifác, Göröcs Imre, Horváth Gábor, Kontra Gábor, Kovács Lóránt, Köcze Éva, Jókuti Bálint, Mohácsi Alexandra, Oláh Krisztina, Sáránics Viktória, Székelyi Móni, Szíjjártó Noémi, Takács Péter, Veres Gábor, Tihanyi Szabolcs, Tuska Kornélia

A villámcsődület (vagy angolból átvett szóval flash mob, olykor helytelenül: flashmob) emberek előre szervezett csoportosulását jelenti; hirtelen jön létre valamely nyilvános helyen, a résztvevők valami szokatlant csinálnak, majd a csoportosulás ugyanolyan hirtelen fel is oszlik. A villámcsődület viszonylag új társadalmi jelenség, az első 2003 májusában volt New York Cityben. Célja a figyelemfelkeltés, a hétköznapi ember elgondolkodtatása. Bár a villámcsődületnek nincs politikai célja vagy színezete, a média olykor tévesen politikai demonstrációkra is használja a flash mob megnevezést.

Erkel Ferenc (Németgyula, 1810. november 7. – Budapest, 1893. június 15.) magyar zeneszerző, karmester, zongoraművész és sakkmester, a Pesti Sakk-kör első elnöke. Pályáját zongoraművészként és zenepedagógusként kezdte Kolozsvárott, de alkalmilag vezényelt is és a zeneszerzéssel is megpróbálkozott. Pesten 1834-ben mutatkozott be, majd a következő esztendőben véglegesen ott telepedett le

A Bánk bán Erkel Ferenc háromfelvonásos operája. Szövegkönyvét Egressy Béni írta Katona József azonos című drámája alapján. Elsőként a Tisza-parti jelenetet hallhatta a közönség 1861. január 6-án, Pesten, a Nemzeti Múzeum dísztermében. A teljes mű ősbemutatójára 1861. március 9-én került sor Nemzeti Színházban.

Luciano Pavarotti & Eros Ramazzotti – Se Bastasse Una Canzone

7 éve ezen a napon halt meg Luciano Pavarotti olasz operaénekes, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Isten nyugtassa békében.

Luciano Pavarotti (Modena, 1935. október 12. – Modena, 2007. szeptember 6.) többszörös Grammy-díjas olasz operaénekes, a Három Tenor egyike.

Eros Ramazzotti teljes nevén: Eros Luciano Walter Ramazzotti (helyes kiejtése: IPA: [ˈeːros ramaˈʦʦotti]), Róma,1963. október 28. –) olasz énekes és dalszövegíró. Lazio vagy Roma helyett, meglepetésre, Juventus-szurkoló.

Wilhelm Richard Wagner : A szerelmi tilalom

Wilhelm Richard Wagner (Lipcse, 1813. május 22. – Velence, 1883. február 13.) német zeneszerző, karmester, esztéta.

201 éve ezen a napon született Wilhelm Richard Wagner, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

A szerelmi tilalom (avagy a palermói novícia) (németül Das Liebesverbot (oder die Novizie von Palermo)) Richard Wagner egyik kétfelvonásos operája. Librettója Shakespeare Szeget szeggel című színműve alapján készült. Ősbemutatójára 1836. március 29-én került sor a magdeburgii Stadttheaterben. Magyarországon még nem játszották.

a trubadúr. flashmob.

A kolozsvári Magyar Opera honlapja itt. Giuseppe Verdi: A TRUBADÚR előadásukról többet itt.

A trubadúr (olaszul Il trovatore) Giuseppe Verdi operája 4 felvonásban, 8 képben. Szövegét Salvadore Cammarano írta. A trubadúrt 1853. január 19-én a római Teatro Apollo mutatta be először. A mű nagy sikerén felbuzdulva másfél évvel később, 1854. október 31-én már a magyar Nemzeti Színház is műsorra tűzte. Az újonnan felépült magyar operaház 30 évvel később, 1884. december 7-én újította fel a dalművet.

Giuseppe Fortunino Francesco Verdi (Le Roncole, 1813. október 10. – Milánó, 1901. január 27.) a 19. század legnépszerűbb olasz zeneszerzője volt, az operának (Mozart és Wagner mellett) kimagasló egyénisége.

A villámcsődület (vagy angolból átvett szóval flash mob, olykor helytelenül: flashmob) emberek előre szervezett csoportosulását jelenti; hirtelen jön létre valamely nyilvános helyen, a résztvevők valami szokatlant csinálnak, majd a csoportosulás ugyanolyan hirtelen fel is oszlik. A villámcsődület viszonylag új társadalmi jelenség, az első 2003 májusában volt New York Cityben. Célja a figyelemfelkeltés, a hétköznapi ember elgondolkodtatása. Bár a villámcsődületnek nincs politikai célja vagy színezete, a média olykor tévesen politikai demonstrációkra is használja a flash mob megnevezést.