cél.

Állj meg, vakon tántorgó vándor, és nézz ide – látod ezt az ösvényt?
Ez az egyetlen.
Indulj meg rajta, ha tudsz.
Hogy merre vezet, nem mondhatja meg se a társadalomtudomány, se a fejlődéstörténet.

De egy bizonyos: kivezet innen más, messzi vidékre, ahol nyugtalanabbak s higgadtabbak a vizek, s ahol vár valami az emberre: talán az, amit az élet céljául kerestünk.

81 éve, ezen a napon halt meg Karinthy Frigyes magyar író. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében Őt!

Karinthy Frigyes (teljes nevén: Karinthy Frigyes Ernő, Budapest, 1887. június 25. – Siófok, 1938. augusztus 29.) magyar író, költő, műfordító.

Majtényi Erik: Virágének

Majtényi Erik: Virágének

Megyek utánad, jössz utánam,
csupasz a vállad, csupasz a vállam,
s akár a bőrre tapadó inget,
cipeljük pőre kétségeinket,
meg azt a terhes, meg azt az áldott,
azt a keserves bizonyosságot.

Szándékot szándék félve kerülget,
karjatárt árnyék lopva feszül meg,
szólsz botladozva, szólok dadogva,
s legyűrnek félszeg, didergő félszek.

Szempillád néha nyugtalan rebben,
mint lüktetés a kötözött sebben,
s szavunk a semmi rácsához koccan
kétemeletnyi hűvös magosban.

Valami lomha időtlenség
süketen kongja ideges csendjét,
s ebből a csendből,
ösztönünk börtönodvából feltör.

Feltör dübörgőn az a parázsló,
magát veszejtő, meg nem bocsátó,
el nem eresztő, eszelős
fojtott kényszerűség,
vérünkbe oltott védtelen hűség.

Az a sikoltó, láncokat oldó,
borzongó óhaj, sunyi, kegyetlen,
emberi szóval nevezhetetlen,
amitől félsz és amitől félek,
amiért élsz és amiért élek.

96 éve, ezen a napon született Majtényi Erik romániai magyar költő, író, műfordító, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Majtényi Erik (eredeti neve: Mann Erik) (Temesvár, 1922. szeptember 19. – Bukarest, 1982. január 22.) romániai magyar költő, író, szerkesztő, műfordító.

Dsida Jenő : Tanács

Dsida Jenő : Tanács

Ne legyen lelked soha vad, viharzó,
Ne legyen lelked nyugtalan soha,
Ne zúgjon rajta soha át
A szenvedélyek átkos vihara!

Mert lásd, a dühös, féktelen vihar
A tó vizét is csúnyán felkavarja
S felszínre kerül mélység-rejtekéből
A rút iszapos alja…

Legyen a lelked mindig csendes,
Fohászos, békés, altató;
Legyen lelkednek örök mintaképe
A napsütéses, tiszta tó!

Álmok tündére fürdik ott
Kora hajnaltól késő estig,
Éjjel pedig sugaras-szépre
A mennyországnak csillagai festik.

Szatmár, 1924. június 16.

80 éve ezen a napon halt meg Dsida Jenő, erdélyi magyar költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében Őt!

Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.!

 

választás. jobbik rész.

Jan Vermeer van Delft: Jézus Máriánál és Mártánál 1654 körül, Olaj, vászon, 141×159 cm National Galleries of Scotland, Edinburgh

† Evangélium Szent Lukács könyvéből , Lk 10,38-42

Mária a jobbik részt választja.

Abban az időben:
Jézus és tanítványai betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába.

Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához és hallgatta szavait.

Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –,nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.”

Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”

Ezek az evangélium igéi.

Lukács evangélista (? – 84 körül) a négy evangélista egyike. A keresztény hagyomány szerint a harmadik evangélium és Az apostolok cselekedetei című kanonikus bibliai könyv írója. A szíriai Antiokheia városában született.

Mária Magdolna vagy Mária Magdaléna az Újszövetségben szereplő bibliai személy. Alakjával találkozhatunk az újszövetségi apokrifekközött is. A katolikus, az ortodox és az anglikán egyház szentként tiszteli. Nevének jelentése: a Magdalából való Mária. Mária Magdolna életével kapcsolatban élénk vita folyik.

tanítás. békesség. Jézusé.

† Evangélium Szent János könyvéből, Jn 14,23-29

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak:

„Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála.

Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat.

A tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött.

Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.

Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek.

Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek.

Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen. Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam:

Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam.

Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek.”

Ezek az evangélium igéi.

János evangélista, katolikus körökben Evangélista Szent János (ógörögül: Ἰωάννης), (kb. 6 – kb. 100) a tizenkétapostol egyike. Az evangélium úgy emlegeti, mint a tanítvány, akit Jézus szeretett. A tanítványok közt a legfiatalabb, és a tizenkettő közül az egyetlen olyan, aki nem vértanúhalált halt. A negyedik evangélium, három apostoli levél és a hagyomány szerint a Jelenések könyvének szerzője.