Tóth Árpád: Kaszáscsillag

Tóth Árpád: Kaszáscsillag

Kora este a padon
Ülök, künn a Bástyán,
Tűnődöm a csillagok
Néma fordulásán;
Kaszáscsillag, az öreg,
A nyugati szélen
Éppen nyugszik: eleget
Ragyogott a télen.

ányszor néztem akkor őt
Fájó órák éjén,
Virrasztott a téli ég
Kopár meredélyén,
Égett nagy fényjelekkel,
Csuda-rejtelemmel,
Ő, az örök Orion,
A vén Égi Ember.

Biztatgatott, csüggedőt,
Hű, szigorú fénye:
Ne félj öcsém, istennek
Kisebb teremtménye!
Fény vagy te is, lobogj hát,
Melegíts és égess,
Hinned kell, hogy a világ
Teveled is ékes! –

Téli csillag, csillagom,
Tavasz akar lenni,
Kamasz-fények villogják:
A mi tüzünk semmi;
Furcsa, vad reflektoruk
Vén fényünkbe lobban,
Öreg csillag, Orion,
Hát lenyugszunk mostan?

Csillagapám, fénysubás
Öreg égi pásztor,
Vagy tán dac az, amit most,
Búcsúzva, példázol?
Így a bölcsebb? – letűnni
Büszke, bús kudarccal
S száz év múlva kelni majd
Örökfényű arccal?

Ülök este a padon
Idekünn a Bástyán,
Tűnődöm a csillagok
Néma fordulásán;
Kaszáscsillag, az öreg,
A nyugati szélen
Leáldozott. Méla csönd
Éje maradt vélem.

89 éve ezen a napon halt meg Tóth Árpád magyar költő, műfordító. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Tóth Árpád (Arad, 1886. április 14. – Budapest, Várnegyed, 1928. november 7.) költő, műfordító.

mindenki helye. Isten országában.

† Evangélium Szent Lukács könyvéből, Lk 13,22-30

Isten országában napkelettől napnyugatig mindenkinek helye van.

Abban az időben Jézus Jeruzsálem felé tartott. Útközben tanított a városokban és falvakban, melyeken áthaladt.

Valaki megkérdezte tőle: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?”

Ő így válaszolt: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak.

A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kint rekedtek, és zörgetni kezdtek az ajtón: »Uram, nyiss nekünk ajtót.« Erre ő azt feleli nektek: »Nem tudom, honnan vagytok.«

Akkor ti bizonygatni kezditek: »Veled ettünk és ittunk; a mi utcánkban tanítottál.« De ő megismétli: »Nem tudom, honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti gonosztevők!«

Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan.

Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában.

Íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!”

Ezek az evangélium igéi.

Lukács evangélista (? – 84 körül) a négy evangélista egyike. A keresztény hagyomány szerint a harmadik evangélium és Az apostolok cselekedetei című kanonikus bibliai könyv írója. A szíriai Antiokheia városában született.

Életéről keveset tudunk: csak Pál apostol kolosszébeliekhez írt levele alapján feltételezik, hogy eredeti foglalkozása szerint orvos volt. A hagyomány azt tartja, hogy kedvelte a festészetet, képfaragást, szónoklatot. Pál apostol térítette meg, és Lukács őt követte apostoli útjában. Péter és Pál apostolok halála után bejárta Itáliát, Galliát, Dalmáciát, Makedoniát. Mások szerint tanított Egyiptomban, Líbiában, Tebaiszban. Szigorú böjttel és más vezekléssel sanyargatta magát. 84 éves korában Patrasban, Achája városában vértanúhalált szenvedett.

Vándor, gyere haza!

Nem rég jelent meg Farkas Attila, alsósófalva szülöttjének első könyve, mely a külföldi munkavállalást a szerző tapasztalatai alapján taglalja. „Az a csodálatos külföld avagy Térj vissza, vándor, nem lehet két hazád” című kiadvány a „Nyugatot” ragadja ki a misztikumból, és belehelyezi a valóságba.

Forrás : Sóvidéki Regionális televizió.

Vándor, gyere haza!

Első hallásra Demjén Rózsi dala juthat eszünkbe, aki enyhe melankóliával veszi tudomásul, hogy elment a vándor, elvitte zsákjában a nyár minden ízét, erdők lombját s a rét tarka színét. Aztán a refrénben azt énekli: Jöjj vissza vándor, hozd vissza szívünkbe a nyár édes ízét, s akkor a szívünkben újra égnek a rég elfelejtett emlékek lángjai…

A vándorlás mindig hozzátartozott a kalandvágyó ember életéhez. Őseink sem bírtak egy helyben ülni, szállásterületeiket gyakran váltogatták. Aztán Szent István idejében megállapodtak. Letelepedtek a Kárpát-medencében. Igyekeztek azt belakni, megművelni, uralmuk alá hajtani. De volt azért bennük annyi kíváncsiság, hogy el-elportyáztak nyugatabbra is, az Óperencián túlra is, sőt meséink is tele vannak a szerencsét próbálni induló szegénylegénnyel, aki az átalvetőjében lapuló, otthon készült hamuban sült pogácsával feltarisznyálva elindult világot látni.

Juliánus barátot és Kőrösi Csoma Sándort őseink megkeresésének vágya keletre hajtotta. Fiataljaink már a középkorban megjárták a nyugati egyetemeket, tudásukat kamatoztatva, világlátásukat szélesítve hozták  haza értékes tapasztalataikat. A jobb élet reményében. Persze voltak társadalmi méreteket öltő kirajzások is, főleg a történelmi traumák, világégések mentén: elég ha csak Mohácsra, Trianonra, a gazdasági világválságra vagy ’56-ra, netán ’89-re gondolunk.

Az utóbbi évtizedek modern népvándorlásai azonban egész más keletűek. Hogy az Iszlám Állam  Európa gyarmatosítását célzó, menekülésnek álcázott  emberáradat-veszélyéről most ne is beszéljünk. Ott egészen másak az indítékok, a célok; és a következmények is. De tájainkon igenis látjuk immár két és fél évtizede, hogy szemünk láttára Erdély szép csendesen kiürül, elnéptelenednek falvaink, közösségeink, észleljük, miként csappan meg a középréteg, a fiatal munkaerő, hogyan lépnek olajra fiataljaink, látván, érezvén a kilátástalanságot, vagy éppen engedve a kényelem, a jobblét kísértésének. E folyamatok blog-témákban is lecsapódnak, nemegyszer tudományos kutatások és közbeszéd tárgyát képezik.

Ilyen világhálós jegyzetelés eredménye a  viszonylag fiatal ― amúgy y-nemzedéknek számító ― szerző naplószerűen könyvbe sűrített jelen írása is, amely nemrég jelent meg Csíkszeredában, szerzői kiadásban. (Farkas Attila: Az a csodálatos külföld, 2015, Csíkszereda).

Bővebben…