Üzenet

“Üzenetet írok mindazoknak, akik közülünk valók voltak, és elindultak új világba, új emberek közé, mindazoknak, akik új utakat akarnak törni, és rombolni akarnak mindent, ami régi.”

“Üzenek nektek, ti új emberek, én a régi ember. Valamikor nemrégen még többen jártuk ezeket a hegyeket. Sokan és fiatalok mind és magyarok mind, de megapadtunk. Többen más utakra fordultak, könnyebb utakra. Sima völgyi utakra tértek, mert nehéz hegyet járni. De én itt maradtam a hegyek között. Járom a tövises ösvényt és hosszú esztendőkön által körülfújt fagyos szél és perzselt a nap és nemsokára talán utolsó leszek az utolsók között.

De lesznek, akik utánam jönnek, az én maradékaim. Amikor én már elpihentem, erős ifjú lábakkal nyomomba lépnek ők. És nem szállnak le a hegyről, hogy láncos rabjai legyenek hírnek, dicsőségnek és idegen kultúrának. Mert erősek lesznek. Hatalmasok és magyarok. Az én lábam nyomát pedig eltemeti a hó, de síromon sohasem lesz korhadt a fejfa, de a felém boruló domb virágos lesz mindig, tudom. És emlegetni fognak engem is, apáimat is az én véreim. Az én munkámat folytatják ők és az én életem örökkévaló lesz bennük.”

(Régi Kalotaszeg – részlet)

41 éve ezen a napon halt meg Kós Károly magyar építész, író, e bejegyzéssel Rá emlékezünk

Kós Károly (eredetileg Kosch) (Temesvár, 1883. december 16. – Kolozsvár, 1977. augusztus 25.) magyar építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus.

szó. nyom.

Egyetlen meggondolatlan, félig indulatból kiejtett szó elindítja az embert, elindítja olyan nyomon, melyen azután már akarva-akaratlan tovább kel haladnia. Abban a pillanatban midőn rálépünk, nem is álmodjuk, hogy hova visz.

És még azután is jó ideig azzal áltatjuk magunkat, hogy az csupán egy incidens, mely rövid időn leperegvén újra szabaddá leszünk, újra tehetünk kedvünk szerint. Erdőn vannak ilyen ösvények néha, melyek látszólag egymás mellett haladnak.

Csupán egy árok vagy vízmosás választja el.

Azt hinné az ember, mindegy, melyikre lép.

Pedig lassanként elhayják egymást az utak és nem találkoznak többé.

Egy erdélyi gróf emlékiratai

68 éve, ezen a napon halt meg Bánffy Miklós magyar iró, grafikus, politikus, külügyminiszter.
E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében Őt!

Gróf losonci Bánffy Miklós, teljes nevén: Bánffy Miklós Pál Domokos (Kolozsvár, 1873. december 30. – Budapest, 1950. június 6.) magyar író, grafikus, díszlet- és kosztümtervező, színpadi rendező, politikus, külügyminiszter. Íróként a Kisbán Miklós álnevet is használta. Az egyik legnagyobb erdélyi földbirtokkal rendelkezett család tagja. Vele férfi ágon kihalt a losonci Bánffy család grófi ága.

nyom. folytatás.

Elmúlhatunk, de cselekedeteink nem tűnnek el nyomtalanul, örökké élnek az örökké tartó eredményekben és következményekben.

Vándorok vagyunk, de lépteink nyomát nem fújja el a szél, semmi sem történhet, ami nem a múlt következése lenne, hiszen a jövő is csak a múlt folytatása.

190 éve, ezen a napon született Jules Verne francia író, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Jules Gabriel Verne (ejtsd: ‘zsül gabriel vern’), magyarosan Verne Gyula (Nantes, 1828. február 8. – Amiens, 1905. március 24.) francia író, egyben a tudományos-fantasztikus irodalom korszakalkotó alakja. A könyveiben említett száznyolc terv és találmány döntő többségét mára már megvalósították. Kiemelkedő művei között szerepel a Nyolcvan nap alatt a Föld körül, a Nemo kapitány, a Sándor Mátyás, a Sztrogof Mihály, az Utazás a Föld középpontja feléA rejtelmes sziget, a Grant kapitány gyermekei, az Utazás a Holdba, a Hódító RoburA tizenöt éves kapitány és a Kétévi vakáció.

itthon.

„Az én lábam nyomát pedig eltemetheti a hó, de síromon sohasem lesz korhadt a fejfa, de a felém boruló domb virágos lesz mindig, tudom. És emlegetni fognak engem is és apáimat is az én véreim. […]

Az én munkámat folytatják ôk, és az én életem örökkévaló
lesz bennük. Mert én itthon maradtam.”

40 éve ezen a napon halt meg Kós Károly magyar építész, író, e bejegyzéssel Rá emlékezünk

Kós Károly (eredetileg Kosch) (Temesvár, 1883. december 16. – Kolozsvár, 1977. augusztus 25.) magyar építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus.

nyílt levél. férj.

Nyílt levél a volt férjemnek, és mindenkinek, aki olvassa.

Kedves Zsolt!

A soraim néhány napi rágódás, gondolkodás után fogantak meg a fejemben. Az inspirációt a te 2014. augusztus 31-i, vasárnapi telefonon tett javaslatod, mi szerint nézzek a tükörbe, mert olyan gusztustalan, ocsmány, visszataszító szörny vagyok, hogy tőlem menekül mindenki, és a közös fiunkon kívül senki nem áll szóba velem, valamint Bogdán Ildikó felhívása adták. Ildi arra kéri az olvasóit, osszanak meg magunkról olyan képeket, amelyeket egyébként nem szívesen publikálnának, felvállalva ezzel a kevésbé előnyös oldalukat is.

Közzé teszek ezért két képet. Az egyiken 20 éves vagyok, a másik pár hónappal ezelőtt készült.

A tükörbe tekintve (mert igen, belenéztem) inkább a nemrégiben készült fotó tükrözi a valóságot. Ronda vagyok. Tényleg. Ráncos az arcom, a szemem környéke, megnyúlt az orrom, a szemöldököm elburjánzott, az államon, nyakamon petyhüdt a bőr. Szomorúság, fásultság, üresség árad a tekintetemből.

Ha harcolni akarnék a valósággal, most sírnék. Mert a szívembe mart, hogy valaki a szemembe vágta az igazságot. Ráadásul az illető férfi, sőt, a gyermekem apja.

Ahogy szemlélem az önmagam által készített portrét, történetek tolulnak elmémbe.

A szarkalábak születése úgy tizenegy éve, fiunk világrajövetelével egy időben kezdődött. A 10 hónapig tartó szoptatás, és a vele járó, éjszakai 6-8- szori ébredés hozadéka ez. Te erre vélhetően nem is emlékszel, hiszen abban az időben szabad időd nagy részét a harmadik diplomád megszerzésére, a vizsgákra való felkészülésre, kerékpározásra, meg Balázs barátoddal való eszmecserékre fordítottat.

A homlokom ráncait onnantól látom nap, mint nap, hogy kilenc évvel ezelőtt bejelentetted, szerelmes vagy valaki másba, és vele akarod tovább élni az életed. A napokig tartó sírás lenyomatát őrzöm íly módon.

A szemöldököm talán akkor vált bozontossá, amikor gyermekünk óvodás korában egyszer csak nem mert elaludni. Ha kijöttem a szobájából, visítva futott utánam, mert rettegett a szörnyektől. Ezért az ágy mellett, a szőnyegen ülve, vagy fekve aludtam három hónapig. Talán rémlik az eset neked, mert pszichológushoz vittem, igaz, te nem akartál részt venni a folyamatban, nem jöttél el a megbeszélésre.

Az első ősz hajszálat akkor fedeztem fel, amikor napokig rémálmok gyötörtek, mert megfenyegettél, hogy lefényképezed a lakásomban a rendetlenséget, a koszt, majd a gyámhivatalnál feljelentesz, mert nem vagyok alkalmas anyának, és el fogod vetetni tőlem a fiunk. Szerencsére, amikor megszületett a másik házasságod első gyümölcse, erről a tervről letettél.

A befelé forduló, szomorú tekintetet azoknak a nehéz sorsú beteg embereknek a számlájára írom, akikkel munkám során találkozom, és akiknek igazán, érdemben nem tudok segíteni. Mivel oly régóta nem vagy életem része, a naponta zajló történéseimről nyilván sejtésed sem lehet.

A nyakam, az állam akkor ereszkedett így meg, amikor a második férfival, akit szeretettem, a kapcsolatom véget ért. Lehajtott fővel jártam sokat, mert nem akartam, hogy mások lássák a fájdalmamat. Nyilván nem tudhatod, mit éltem akkor át.
.
Kedves Zsolt!

Ha röviden, és tömören akarnám az előbbi felsorolást megfogalmazni, egyetlen szót is írhatnék: ÉLET.

Igen, az élet nyomai, történései, harcai, szenvedései és örömei azok, amiknek térképe erre a szörnyarcra került.

És tudod mit? Szeretem. Szeretem ezt az arcot. Mert az enyém. Ezt sikerült a sors által alakítanom. Tudok vele mosolyogni, sírni, fintorogni. Simogatja a szél, melengeti a nap, és a gyermekem minden este erre adja a jóéjt puszit.

Köszönöm, hogy most, életem közepén erre a számvetésre sarkalltál, mert így tudtam meg igazán, ki is vagyok, mennyit érek. Nem kell szégyenkeznem. Kiálltam a próbát, élek, létezem. Az arcom egyedi, egyszeri, megismételhetetlen. Hű szolgám, melynek minden egyes barázdája, mélyedése, kátyúja egy-egy emléket őriz.
Most látom csak, milyen gazdag vagyok!

————————————————————————————-

Utóirat:
Ma, az írásom közzétételét követő este, döbbenten látom az egyre szaporodó megosztásokat, és a sok-sok biztató levelet, együtt érző üzenetet, amit ezúton is köszönök mindenkinek!

Kedves Lányok, Asszonyok!
Minden rendben, remekül érzem magam, és fent nevezett úr iránt semmiféle harag, gyűlölet nincs bennem. Valóban hálás vagyok azért, hogy a legérzékenyebb pontomat (igaz, kissé drasztikusan) érintette, hiszen ennek hatására sikerült másképp tekintenem saját magamra.
Bíztatok mindenkit, aki kövérnek, soványnak, csúnyának, bármilyen okból elfogadhatatlannak találja magát, vegye elő a legrosszabbul sikerült fotóját, és próbálja más szemmel nézni, keresse meg benne (s ezáltal önmagában is) az értéket, amit hordoz!
És osszátok meg! Legyetek büszkék arra, amitek van, hiszen egész eddigi életetek munkája ez!

Csapocska Mónika's photo.
Csapocska Mónika's photo.