PálFeri interjú

“Van valami más is a világban, mint a teljesítmény, a siker, az elismertség.” Az egykori magasugró magyar bajnok, egy személyben katolikus pap és mentálhigiénés szakember, Pál Ferenc már szinte sztár, nem csak a hívek, de az útkeresők számára is hazánkban.
A 2013-as Prima Primissima közönségdíjasával arról beszélgettünk, hogy milyen konfliktusokkal kell megküzdenie hivatásában, milyen küzdelmeket lát a magyar emberek életében, és kikértük a véleményét a Sipos-ügyről is. Interjú.

hvg.hu: Pályafutását sportolóként kezdte, magasugró országos bajnok volt. Hogyan vezetett el innen az útja a papi hivatásig?

Pál Ferenc: A sporthoz kötődő élményemhez is köthető a váltás. Fiatal emberként álltam egy magasugró verseny eredményhirdetésén a dobogó tetején, a nyakamban volt az aranyérem, és magam számára is meglepő módon erőt vett rajtam valamiféle szomorúság. Ürességérzés, csalódottság, hiányérzet. Azt tudtam megfogalmazni magamban, hogy állhatok akármilyen rangos verseny dobogójának a tetején, az akkor is kevés lesz nekem. Ez volt az egyik alapélményem arról, hogy van valami más is a világban, mint a teljesítmény, a siker, az elismertség. Van valami, ami ehhez nem fogható, de ami bennem ugyanúgy megvan, mint ahogy mindenki másban. Ezért sikerrel, győzelemmel, teljesítménnyel ezt a területet a személyiségemben, az életemben nem tudom betölteni, nem tudom lefedni. Semmilyen sikerrel sem.

hvg.hu: Ekkor ez még csak egy ilyen szabadon lebegő, alaktalan hiányérzetként jelent meg?

P. F.: Igen, érzések voltak, sejtések, gondolatok, amelyek összekapcsolódtak azzal, hogy serdülő koromban elkezdtem a spiritualitás iránt érdeklődni, amely egyszerre táplálkozott a serdülőkori természetes identitáskeresésből és válságból, de közben azt valahogy felül is múlta. A családom nem nevelt vallásosan, és így annak a kultúrája is hiányzott, hogy hogyan tudnám a spiritualitás világát megélni és azt kifejezni. Vagy hogyan lehet társakat találni az útkereséshez. Egyébként is erős vágyat éreztem a spiritualitás felé, és a sportbéli élményem csak megerősítette azt, hogy van itt valami, ami több, és különbözik attól, ami eddig kitöltötte az életemet. És hogy ez a több nekem nagyon fontos, talán a legfontosabb.

hvg.hu: És hogy jött be a képbe a lélektan? Papként miért érezte azt, hogy mentálhigiénés szakemberré is kell válnia?

P. F.: Itt is két szálat említenék. Az egyik, hogy önmagammal kapcsolatban sok mindent nem értettem és kíváncsi voltam. Egy vágy, hogy szeretném tisztábban látni magam. Hogy tulajdonképpen nem tudom, hogy ki vagyok, nem tudom, mikor miért azt érzem amit érzek, miért abba az irányba indulok, és nem a másikba. Miért vagyok sok szempontból különböző, mint a kortársaim, és hogy ez jó-e, vagy nem jó. Hogy az adottságaim, alkatom hogy tud jó lenni valami értékessé? Volt nagyon sok kérdésem magamra vonatkozóan, válaszokat meg nem nagyon találtam. Ez volt a személyes indíttatás a lélektan felé.

Másrészt, amikor fiatal pap voltam, még harmincéves sem, egyre több ember fordult hozzám az ügyes-bajos dolgaival. Pusztán azért, mert papnak lenni egy erőteljes hivatali szerep is. Nálam idősebb emberek kerestek meg az életvezetési problémáikkal. Pillanatok alatt rádöbbentem arra, hogy nem tudok nekik hatékonyan segíteni. Nagyon sok mindenhez egyszerűen nem értek. Még a saját életemmel kapcsolatban is van sok bizonytalanságom. Egy másik ember életéhez hogyan is lenne merszem hozzászólni. Ez pedig átlendített a cselekvésbe. Nem akartam felelőtlen lenni, és úgy tenni, mintha tudnék valamit.

Rájöttem arra, hogy szisztematikusan, intézményes képzésekre kell járnom, nem elég csupán autodidakta módon felszedni információkat, mert akkor nagyon egyoldalú lesz a tudásom, és nem fogom látni a saját árnyékomat. Pont ott nem fogom fejleszteni magamat, ahol a legjobban kellene. Azt sem fogom észrevenni, hol kellene igazán növekednem, változnom.

Bővebben…

Rudyard Kipling : Ha

Rudyard Kipling

Rudyard Kipling : Ha

Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,
S fejvesztve téged gyászol vak, süket,
ha kétkednek benned, s bízol magadban,
De érted az ő kétkedésüket,
Ha várni tudsz, és várni sose fáradsz,
És hazugok közt se hazug a szád,
Ha gyűlölnek, s gyűlölségből nem áradsz,
S mégsem papolsz, mint bölcs – kegyes gyalád.
Ha álmodol, – s nem zsarnokod az álmod,
Gondolkodol, – becsülöd a valót,
Ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,
S úgy nézed őket, mint két rongy csalót,
Ha elbírod, hogy igazad örökre
Maszlag gyanánt használják a gazok,
S életműved, mi ott van összetörve,
Silány anyagból építsék azok.
Ha mind, amit csak nyertél, egy halomban
Van merszed egy kártyára tenni föl
S ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,
Nem is beszélsz a veszteség felől,
Ha paskolod izmod, inad a célhoz
És szíved is, mely nem a hajdani,
Mégis kitartasz, vér mi sem acéloz,
Csak akaratod int: kitartani!!!
Ha szólsz népedhez s tisztesség a véred,
Királyokkal jársz és józan az eszed,
Ha ellenség, de jó barát sem sérthet,
S mindenki számol egy kicsit veled,
Ha a komor perc hatvan pillanatja
Egy tér jut is neked, s futsz vígan,
Tied a föld és minden, ami rajta
És ami több – ember leszel, fiam.

Joseph Rudyard Kipling ([ˈdʒəʊzɪf ˈɹʌdjəd ˈkɪplɪŋ], Bombay, 1865. december 30. – London, 1936. január 18.) irodalmi Nobel-díjas angol író és költő. Napjainkban leginkább gyermekeknek szóló műveiről ismert, melyek között leghíresebb A dzsungel könyve (1894).

Édesapja John Lockwood Kipling (1837–1911) metodista lelkész, képzőművészeti iskolai tanár, illusztrátor, szobrász és festő volt, édesanyja Alice Macdonald (1837–1910). 6 éves koráig szüleivel Indiában élt. Tanulmányait Angliában folytatta, majd Indiában lett újságíró.