Horváth István : Tornyot raktam

Horváth István : Tornyot raktam

Künn a jégfogú télsárkány havat prüszkölt, zúzmarát szórt.
Bömbölve járt a bükkerdőn; a házak közt vadul táncolt.
Benn duruzsolt a kemence. Halk beszéd közt orsó pergett.
Apó a pucikpadon ült, száraz törökbúzát fejtett.
Mintha-mintha most is látnám széles vállát, kurta nyakát,
nagy, bozontos szemöldökét, éles szemét, kemény arcát.
Lelke, miként az őserdő, melyben nem járt ember lába,
csodálatos ősvilág volt: babonák, mesék világa.
A mező volt iskolája. A természet a mestere.
Könyve a nagy csillagos ég, aranyos betűkkel tele.
Ott ültem a lábainál, mesét mondott, azt hallgattam.
Egy-egy csuszát felém dobott, amiből én tornyot raktam.
Nőtt a torony a csuszákból, keresztbe tett boronásan,
És ahogy nőtt, büszkeségem kezdett nem férni a házban.
Már a mesét sem hallgattam, építettem kábult lázban.
— Már a ház volt a toronyban és nem a torony a házban.
Apó figyelt. Munkám közben nézte, hogy rakom a tornyot,
Majd egy csuszát hozzám dobott, és a tornyom összeomlott.
Csuszatornyom omladékán rettenetes dühös lettem.
Meg akartam ölni apót, de csak lassan sírni kezdtem.
Büszkeségem ott hevert a csuszák alatt összetörve.
Megdermedten vártam, hogy most: bár a világ összedőlne!
Nagyapám az ölébe vett, megcsókolta homlokomat.
,,Hadd el, ne sírj, kisunokám, ne bánd a csuszatornyodat.
Telhetetlen vágyaidból építsz te még nagyobbat is,
és a sors egy legyintéssel így ledönti azokat is.
Mint Apóé: építéssel telik el az egész élet,
De hogy a tornyod betetőzd, azt te soha el nem éred.
Nem, mert bár az égig érjen: vágyaink még feljebb hágnak,
s tetőtlen tornyokról hullunk ölébe a zord halálnak.
Látod, a csuszák megvannak: újra lehet megint rakni.
Amit nem kezdhetsz el újra, csak azt szabad megsiratni!”
— A tűzön egy nyers faág sírt. Az eszterhán jégcsap lógott.
Apó mesélt, én hallgattam, s újra felraktam a tornyot.

Horváth István (Magyarózd, 1909. október 9. – Kolozsvár, 1977. január 5.) erdélyi magyar költő, regényíró, elbeszélő. Álneve Náci Pista, a család falusi ragadványneve után. Panek Kati nagyapja.

Reklámok

Petőfi Sándor, Mácsai Pál : Dicsőséges Nagyurak…

Petőfi Sándor, Mácsai Pál : Dicsőséges Nagyurak…

Dicsőséges nagyurak, hát
Hogy vagytok?
Viszket-e ugy egy kicsit a
Nyakatok?
Uj divatu nyakravaló
Készül most
Számotokra… nem cifra, de
Jó szoros.

Tudjátok-e, mennyit kértünk
Titeket,
Hogy irántunk emberiek
Legyetek,
Vegyetek be az emberek
Sorába…
Rimánkodott a szegény nép,
S hiába.

Állatoknak tartottátok
A népet;
Hát ha most mint állat fizet
Tinéktek?
Ha megrohan mint vadállat
Bennetek,
S körmét, fogát véretekkel
Festi meg?

Ki a síkra a kunyhókból
Miljomok!
Kaszát, ásót, vasvillákat
Fogjatok!
Az alkalom maga magát
Kinálja,
Ütött a nagy bosszuállás
Órája!

Ezer évig híztak rajtunk
Az urak,
Most rajtok a mi kutyáink
Hízzanak!
Vasvillára velök, aztán
Szemétre,
Ott egyék a kutyák őket
Ebédre!…

Hanem még se!… atyafiak,
Megálljunk!
Legyünk jobbak, nemesebbek
Őnáluk;
Isten után legszentebb a
Nép neve:
Feleljünk meg becsülettel
Nékie.

Legyünk nagyok, amint illik
Mihozzánk,
Hogy az isten gyönyörködve
Nézzen ránk,
S örömében mindenható
Kezével
Fejeinkre örök áldást
Tetézzen.

Felejtsük az ezer éves
Kínokat,
Ha az úr most testvérének
Befogad;
Ha elveti kevélységét,
Címerit,
S teljes egyenlőségünk el-
Ismeri.

Nemes urak, ha akartok
Jőjetek,
Itt a kezünk, nyujtsátok ki
Kezetek.
Legyünk szemei mindnyájan
Egy láncnak,
Szüksége van mindnyájunkr’ aHazának.

Nem érünk rá várakozni,
Szaporán,
Ma jókor van, holnap késő
Lesz talán.
Ha bennünket még mostan is
Megvettek,
Az uristen kegyelmezzen
Tinektek!

(Pest, 1848. március 11. előtt.)

Petőfi Sándor (Kiskőrös, 1822. december 31. vagy 1823. január 1. – Segesvár, 1849. július 31.?) magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja. Közel ezer verset írt rövid élete alatt, ebből kb. nyolcszázötven maradt ránk.

Mácsai Pál (Budapest, 1961. március 31. –) Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, érdemes művész. 2001 és 2004 között a Madách Kamara vezetője, majd 2004-től az Örkény István Színház alapító igazgatója.

“Hiszünk a dalban…” színes, magyar koncertfilm, 1994

Leírás
1994. április 22-én a Sportcsarnokban megrendezett koncert felvétele, melynek főrendezője Jancsó Miklós volt. Az előadók még ma is a magyar könnyűzenei élet jeles képviselői: Bródy János, Hobo és a Hobo Blues Band, Koncz Zsuzsa, Sebestyén Márta és Sebő Ferenc, valamint Zorán. De Dés László, Deák “Bill” Gyula, Gerendás Péter, Bornai Tibor, Mácsai Pál, Jordán Tamás, Galkó Balázs, a No coMMent zenekar és a Kaláka Együttes is feltűnik a színpadon.

rendező: Jancsó Miklós
operatőr: Szalai Z. László
producer: Böjte József
társrendező: Márton István