Isten nem azt nézi, amit az ember

Dávid felkenése, német festő

Nagyböjt 4. vasárnapja

Bibliai Olvasmány Sámuel első könyvéből,1Sám 16,1b.6-7.10-13a
Dávidot Izrael királyává kenik.

Az Úr így szólt Sámuelhez: „Töltsd meg szarudat olajjal és kelj útra. Menj el Izájhoz Betlehembe, mert fiai közül szemeltem ki a királyt.”

Amikor megérkezett, s meglátta Eliábot, azt gondolta: „Nos, itt áll az Úr előtt az ő fölkentje.”

Az Úr azonban ezt mondta Sámuelnek:

„Ne a külsejét és magas termetét nézd, mert hisz elvetettem. Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.”

Izáj így bemutatta Sámuelnek hét fiát, de Sámuel így szólt Izájhoz: „Ezeket nem választotta ki az Úr.”

Aztán Sámuel megkérdezte Izájt: „Mind itt vannak fiaid?”

„A legkisebb nincs itt – válaszolta –, a nyájat őrzi.” Sámuel erre meghagyta Izájnak: „Küldj el valakit, keresse meg, mert addig nem ülünk az áldozati lakomához, amíg nincs itt.”

Izáj elküldött érte. Vörös volt, nyílt tekintetű és szép termetű. Az Úr így szólt: „Rajta, kend föl, mert ő azt”

Erre Sámuel fogta az olajosszarut, és fölkente testvérei körében.

Attól a naptól eltöltötte Dávidot az Úr lelke.

Ez az Isten igéje.

Dávid (héberül: דָּוִד Dāwîḏ), (Kr. e. 1040 k. – Kr. e. 970) Izrael második királya volt kb. Kr. e. 1010-től Kr. e. 970-ig. Történetét az Ószövetségben találhatjuk meg, Sámuel próféta könyveiben. A Bibliában több zsoltárt tulajdonítanak neki.

Sámuel (héberül: שְׁמוּאֶל , jelentése: Isten meghallgatott), (Kr. e. 12. század – Kr. e. 11. század) bibliai, ószövetségi próféta Mózes után. Az ókori Izrael utolsó, egyben legjelentősebb bírája, mintegy 20 évig.

szegény. alázatos.

Bibliai Olvasmány Szofoniás próféta könyvéből, Szof 2,3;3,12-13
Meghagyom közöttetek a szegényeket és alázatosakat.

Keressétek az Urat, ti, szegényei a földnek, akik teljesítitek parancsait. Keressétek az igazságot, keressétek az alázatot, talán menedéket találtok az Úr haragjának napján.

Meghagyom közöttetek a szegényeket és alázatosokat, akik az Úr nevében reménykednek: Izrael maradékát.

Ők nem művelnek többé gonoszságot, nem beszélnek hazugságot, nem lesz álnok nyelv a szájukban.

Olyanok lesznek, mint a nyáj: Legelnek és lepihennek, és senki sem zavarja meg őket.
Ez az Isten igéje.

Szofoniás vagy Zofóniás, Szefaniás könyve egy protokanonikus ószövetségi prófétai könyv, a kispróféták sorában a kilencedik.

Gryllus Dániel – Lackfi János: Hóban fényben

Gryllus Dániel – Lackfi János: Hóban fényben

Pötyöget a hó már,
maszatol a fény.
Lefelé az utcán
csoszogatok én.

Fekete kutyám
belepi a tél,
fekete kutyámnak
a színe fehér.

Fekete hajam
megeszi a dér,
zizeg a fehérség,
derekamig ér.

Aki idebenn ül,
szeme kacagó.
Aki odakinn jár,
foga vacogó.

Ha röpül a szán,
visitoz a lány,
ha lobog a kályha,
tömöm a pipám.

Csikorog a hó,
csivog a rigó,
de a kalyibában
ropog a dió.

Kupacok az ágon,
suba van a fán:
ide-oda hajlik
fa-öregapám.

Terel a juhász,
keze hadonász’,
kavarog a gyapjú,
puli kotorász.

Gomolyog a táj,
puhul a homály,
nyikorog a pásztor,
tekereg a nyáj.

A Csík Zenekar egy magyar népzenei együttes, 1988 óta a magyarországi népzenei élet egyik meghatározó szereplője.
Tagok :Barcza Zsolt, Bartók József, Csík János, Kunos Tamás, Majorosi Marianna, Makó Péter, Szabó Attila.
Hivatalos honlap itt.

Hivatalos facebook oldal itt.

Gryllus Dániel (Budapest, 1950. április 23. –) Kossuth-díjas magyar zeneszerző, előadóművész, zenész.

Lackfi János (születési neve: Oláh János; Budapest, 1971. május 18. –) József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító, tanár, Nyugat-kutató, fotós.

végső számadás. készenlét.

† Evangélium Szent Lukács könyvéből, Lk 12,32-48
Mindig álljunk készen a végső számadásra, bármikor szólít is az Úr!

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:

„Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja az országot.
Adjátok el, amitek van, és osszátok ki a rászorulóknak.

Készítsetek magatoknak kimeríthetetlen erszényt, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol tolvaj nem fér hozzá, és a moly nem rágja szét. Ahol a kincsetek, ott a szívetek is.

Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki.

Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.

Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”

Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?”

Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből?

Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza.

De ha a szolga azt mondja magában: Uram bizonyára késni fog, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, akkor ennek a szolgának az ura megérkezik olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja.

Kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja.

Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap.

Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.”

Ezek az evangélium igéi.

Lukács evangélista (? – 84 körül) a négy evangélista egyike. A keresztény hagyomány szerint a harmadik evangélium és Az apostolok cselekedetei című kanonikus bibliai könyv írója. A szíriai Antiokheia városában született.

Életéről keveset tudunk: csak Pál apostol kolosszébeliekhez írt levele alapján feltételezik, hogy eredeti foglalkozása szerint orvos volt. A hagyomány azt tartja, hogy kedvelte a festészetet, képfaragást, szónoklatot. Pál apostol térítette meg, és Lukács őt követte apostoli útjában. Péter és Pál apostolok halála után bejárta Itáliát, Galliát, Dalmáciát, Makedoniát. Mások szerint tanított Egyiptomban, Líbiában, Tebaiszban. Szigorú böjttel és más vezekléssel sanyargatta magát. 84 éves korában Patrasban, Achája városában vértanúhalált szenvedett.

Misztrál, Dsida Jenő: Összetartás, szeretet

Misztrál, Dsida Jenő: Összetartás, szeretet (részletek)

Bús sirámú rengetegben
felzokog a torz halál,
bűnös arcú esti fantom
pusztulásról prédikál.

Régi nyájunk szertezüllött,
földeinken dúlt rögök,
s körbe lengőn, kárörvendőn
kacagnak az ördögök.

[…]

Árva ember lelke mélyén
pattannak a bűncsirák,
s jószándékok elhalódnak
mint a dérütötte fák.

Mesterük volt, szent kereszten
meghalt értük hajdanán,
mégse tudnak könyörülni
önmagunk és más baján.

[…]

Hull az álom, jő az álom
elűzi a rosszakat.
Hóbelepte láthatáron
közeleg egy kis csapat.

[…]

Napkeletről fényigézet
homlokukra ránevet,
s énekelnek, zengedeznek
sose hallott éneket:

„Amikor már álmot látunk,
mikor minden elveszett,
egy remény van, egy igazság,
összetartás, szeretet! […]”

Hull az álom, jő az álom,
elűzi a rosszakat:
hóbelepte láthatáron
lépeget a kis csapat.

Szent zenéjű rengetegben
elnémul a torz halál
s bűnös arcú esti fantom
már hiába prédikál.

Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.

A Misztrál együttes hazai és külföldi költők verseit zenésíti meg sajátos hangon. Az együttes 1997-ben alakult. Magyar és külföldi költők versei, valamint népdalfeldolgozások szerepelnek repertoárjukon. Megzenésítéseik forrása a magyar népzenei hagyomány, amelyet gyakran ötvöznek a ma divatos világzenei irányzatokkal is. Dalaik egyre inkább önálló minőséget, sajátos „Misztrál-hangzást” hordoznak. A kimagasló vokális képességű, számos akusztikus hangszert megszólaltató együttes tagjai különböző zenei érdeklődésűek. Ez az indíttatásbeli színesség – az ősiséget idéző motívumoktól a kortárs hangzású elemek alkalmazásáig terjed. Az együttes tagjai tudatosan vállalják a legkülönbözőbb versek által meghívott zenei megvalósítások sokszínűségét. Versválasztásaikban fontos szerepet játszik az európai és a magyar történelem iránti érdeklődés. A magyar költészet megszólaltatása mellett több alkalommal merítettek az európai költészet kincsestárából is (Baudelaire, Garcia Lorca, Villon, Gabriella Mistral). Az elmúlt esztendőkben megjelentetett hordozók (CD és DVD), valamint Budapesthez közel, a Dunakanyar szívében, Nagymaroson létrehozott és mára hagyománnyá vált Regejáró Misztrál fesztivál mellett, országos klubhálózatot is létrehoztak. Országjáró koncertjeik sokasága mellett számos alkalommal jártak külföldön is – Erdélytől az Egyesült Államokig.

Saját honlap : misztral.hu

gondviselés

Ezékiel látomásai (1860 körüli grafika)

Bibliai olvasmány Ezékiel próféta könyvéből, Ez 34, 11-12.15-17

Mert így szól az Úr Isten: Íme, én magam keresem fel juhaimat és viselem gondjukat.

Amint a pásztor gondját viseli nyájának azon a napon, amelyen elszéledt juhai között van, úgy viselem majd én is gondját juhaimnak, és kiszabadítom őket minden helyről, amerre elszéledtek a felhő és a sötétség napján.

Én magam legeltetem juhaimat, és én pihentetem meg őket! — mondja az Úr Isten. — Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszavezetem, a sebesültet bekötözgetem, a gyengét megerősítem, a hízottat és az erőst megoltalmazom, és igazságosan legeltetem őket.

Ti pedig, én juhaim, így szól az Úr Isten: Íme, én ítéletet teszek juh és juh, kos és bak között.

Forrás : Katolikus igenaptár : Krisztus Király Ünnepe.

Ezékiel (Kr.e. 623-571) bibliai, ószövetségi személy, Ezékiel próféta könyvének fő szereplője. Papi családból származott, ő maga is pap volt. Kr.e. 597-ben, Izráel leigázása után Nabukodonozor seregei elhurcolták a babiloni fogságba. Nehéz sorsa volt, fiatalon elveszítette a feleségét is (Ezékiel 24.), a fogságba vetettek nem értették szavát, ezért egy időre el is kellett némulnia, és csak jelbeszéddel fejezhette ki magát (Ez. 3,26), de még az óhazában maradtak lelki hanyatlásába, bálványozásába is be kellett pillantania.
Prófétai működését a fogság ötödik évében kezdte el. Ezékiel kb. húsz éven keresztül hirdette próféciáit a fogságban élők között.

Krisztus király ünnepe a “legfiatalabb” a főünnepek közül a római katolikus egyház liturgikus naptárában és más keresztényegyházaknál is.