József Attila, Latinovits Zoltán : Istenem, Csöndes estéli zsoltár

József Attila, Latinovits Zoltán: Istenem

Dolgaim elől rejtegetlek,
Istenem, én nagyon szeretlek.
Ha rikkancs volna mesterséged,
segítnék kiabálni néked.

Hogyha meg szántóvető lennél,
segítnék akkor is mindennél.
A lovaidat is szeretném
és szépen, okosan vezetném.

Vagy inkább ekeszarvat fogva
szántanék én is a nyomodba,
a szikre figyelnék, hogy ottan
a vasat még mélyebbre nyomjam.

Ha csősz volnál, hogy óvd a sarjat,
én zavarnám a fele varjat.
S bármi efféle volna munkád,
velem azt soha meg nem unnád.

Ha nevetnél, én is örülnék,
vacsora után melléd ülnék,
pipámat egy kicsit elkérnéd
s én hosszan, mindent elbeszélnék.

1928 eleje/1934

József Attila, Latinovits Zoltán : Csöndes estéli zsoltár

Ó, Uram, nem birom rímbe kovácsolni dicsőségedet.
Egyszerű ajakkal mondom zsoltáromat.
De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.

Tudom, hogy zöldel a fű, de nem értem minek zöldel,
meg kinek zöldel.
Érzem, hogy szeretek, de nem tudom, kinek a száját fogja
megégetni a szám.
Hallom, hogy fú a szél, de nem tudom, minek fú, mikor én
szomorú vagyok.
De ne figyelmezz szavamra, ha nem tetszik Neked.

Csak egyszerűen, primitíven szeretném most Neked elmondani,
hogy én is vagyok és itt vagyok és csodállak, de nem értelek.
Mert Neked nincs szükséged a mi csudálásunkra, meg zsoltárolásunkra.
Mert sértik füledet talán a zajos és örökös könyörgések.
Mert mást se tudunk, csak könyörögni, meg alázkodni, meg kérni.

Egyszerű rabszolgád vagyok, akit odaajándékozhatsz a Pokolnak is.
Határtalan a birodalmad és hatalmas vagy meg erős, meg örök.
Ó, Uram, ajándékozz meg csekélyke magammal engem.

De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.

1922. július-augusztus

79 éve december 3.-án halt meg József Attila, magyar költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11.Balatonszárszó, 1937. december 3.) huszadik századi posztumusz Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Az élet kegyetlen volt vele, hisz félárva gyermekkora tele volt lemondással, felnőttként szembesült a meg nem értéssel és öngyilkossága körül is találhatóak ellentmondások.

Latinovits Zoltán (Budapest, 1931. szeptember 9. – Balatonszemes, 1976. június 4.) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész. A nemzet legnépszerűbb színészeinek egyike, sokan úgy is nevezik: „a Színészkirály”.

nem fogadott ajándék. másé.

Élt egyszer egy idős zen mester, aki nemcsak a meditációban, hanem a harcokban is jeleskedett. Már öreg volt, de mégis le tudta győzni a kihívóit. Híre elterjedt messzi földön és sok tanítvány jött hozzá.

Egy nap egy kételyes hírű, dölyfös, fiatal, erős harcos érkezett a mester falujába és azzal kérkedett, hogy Ő majd legyőzi az idős zen mestert. A fiatal harcos általában megvárta, hogy az ellenfele tegye meg az első lépést és megfigyelte támadója harcmodorát, gyengeségeit és aztán kegyetlenül kihasználva ellenfele gyengepontját villámgyorsan lecsapott. Eddig minden párviadalból győztesen került ki.

Az idős mester elfogadta a kihívást a harcra. Ott álltak egymással szemben és a fiatal harcos sértéseket és gúnyolódásokat vágott az idős mester fejéhez. A zen mester csak állt csendesen és tekintetét a gőgös harcosra szegezte szelíden. Amikor a fiatal látta, hogy sértegetéssel nem ér el semmit köpködni kezdett, majd pedig átkozódni. Az idős bölcs meg sem moccant csak állt türelmesen. Órák teltek el így. Végül a harcos semmi újat nem tudott kitalálni és megsemmisülten állt a zen mester előtt. Érezte, hogy alul maradt és elismerte a vereséget.

A „harc” végezetével a tanítványai körbevették az idős mestert és így kérdezték? – Mester, hogy tudtat elviselni ezt a sok gúnyt, sértegetést és átkozódást? Erre a Mester így felelt:

– Ha valaki ajándékot hoz, amit nem fogadok el, vajon kié marad az ajándék?