Kowalsky meg a Vega: Tágas vizeken

Kowalsky meg a Vega: Tágas vizeken

Tágas vizeken
Elevezek.
Haragos a felszín, hulláma majd betemet.
Ítéljen a Föld, s az ember ha akar,
Délibáb mind, amit majd a sírhant betakar.
Nem keresem már
A szavakat,
Attól szép a világ, hogy tudom, hogy benne vagy
Az egyik benned cseng és bennem zeng egy másik Hang
És hagyjuk, ahogy Isten ír belőlünk is egy dalt.
Hogy a Kaszás arat mindent, miben nincsen szerelem.
Pihesúlyú mérlegen méri meg a szívem.
Földi terhek láncaiban nem vihet oda
Könnyű szárnyak előtt tárul az Ég kapuja.

Országok eltűnnek
Ha szülték, sírban végzi mind
Az idő elúszik
De van mi nem múlik.
Világok megszűnnek
Csillagok hullnak, hol a föld s az ég egybeolvad
De Te bennem örök vagy.

A Végtelen alatt
Ölelünk
Míg tengerpartjára vetett vízcseppek lehetünk
A fényesebb te vagy, a másik
Én vagyok az
Amíg vissza nem kér a tenger
S vissza nem ad a part…

És ahol útjaink
Szétszaladnak
Túléli a Mulandót ki elengedi Azt
Ha nem int búcsút annak minek
Mennie kell
Annak tömlöcévé lesz az
Amíg nem ereszti el…

De miből van a hit?
S az akarat?
Nézd elszakíthatják vérink hamis határok alatt
Ám bölcsőnk végtelen égbolt
Kéz nem érheti fel
Ami összetartozik, ember
Nem szakíthatja el.
Mert a Kaszás arat mindent
Miben nincsen Szerelem
Pihesúlyú mérlegen méri meg a szívem
Földi terhek láncaiban nem vihet oda
Könnyű szárnyak előtt tárul az Ég kapuja…

Országok eltűnnek
Ha szülték, sírban végzi mind
Az idő elúszik
De van mi nem múlik.
Világok megszűnnek
Csillagok hullnak, hol a föld s az ég egybeolvad
De Te bennem örök vagy.

Tágas vizeken
Elevezek.
Haragos a felszín, hulláma majd betemet.
Ítéljen a Föld, s az ember ha akar,
Délibáb mind, amit majd a sírhant betakar.
Nem keresem már
A szavakat,
Attól szép a világ, hogy tudom, hogy benne vagy
Az egyik benned cseng, és bennem zeng egy másik Hang
És hagyjuk, ahogy Isten ír belőlünk is egy dalt…

Kowalsky meg a Vega magyar pop rock együttes. A zenekar frontembere Kowalsky (Balázs Gyula), Vega viszont nem az együttes tagja, és nem is a vegetarianizmust szimbolizálja (noha Kowalsky valóban “vega”), hanem Vincent Vega, a Ponyvaregény egyik szereplője előtt tiszteleg. A zenekar zenéjének ars poeticájául az élet értelmének keresését állítja.

Tagok : Balázs “Kowalsky” Gyula, Szórád “Jimmy” Csaba, Vajda “Sóder” Péter, Vidák “More” Róbert, Tobak Dániel “Dani”,

Korábbi tagok : Jávorszky Béla, Bensó Pál, Újvári Péter, Zámbó Tamás, Temesi Bertalan, Cha-Cha, Juhász Rob, Márkus Gergő, Csányi Zoli, Tar Gergő, Giret Gábor, Pagonyi András, Sári Szabolcs, Kovács Zsuzska, Vajda Tamás.

türelem. véletlen. döntés.

A gond az, hogy az emberek mindent azonnal akarnak, nincs türelmük végigjárni a fejlődésüknek megfelelő lépcsőfokokat.

Holott a földi lét a tapasztalásról kell, hogy szóljon mindannyiunk számára.

Véletlen történések nincsenek.

Ha valaki szerencsétlennek érzi magát, akkor is tudnia kell, hogy az események az előzmények tükrében, vagyis okkal történnek.

És azt is tisztán kell látni, hogy minden döntésünk jelzés a jövőnek.

111 éve, ezen a napon született Szepes Mária, magyar író, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Szepes Mária, névváltozatok: Orsi Mária, Orsy Mária, Papír Mária, Papír Magda, született: Scherbak Magdolna, névváltozat: Scherbák (Budapest, Terézváros, 1908. december 14. – Budapest, 2007. szeptember 3.) magyar íróforgatókönyvíróköltő és színész. Írói álneve Orsi Mária, színészként Papír Magdaként szerepelt.

Legismertebb művei A Vörös Oroszlán és a Pöttyös Panni-sorozat.

Janicsák Veca – Mennyit adsz a lelkemért

Janicsák Veca – Mennyit adsz a lelkemért

Nem tudom szeretsz-e még.
Olykor túl kevés ha sírok, máskor mindent megpróbálsz.
Ha néha szívem meghátrál,
Egy furcsa belső hang szól rám, hogy kérdezzem.

Van-e holnap,
Csóktól csendes, jó nap.
Őrült, vérmes, vágytól égő,
Meghitt, lázas,
Féltő, odaadás…
vár-e ránk.

Óh, óh, óh, A holnap mindig annyit ér,
Amennyit megtettél a tegnapért,
Hát add magad, ne félj…
Óh, óh, óh, ma megkapsz mindent semmiért,
Mutasd meg, végre mennyit ér neked,
A holnap így lesz szép.

Óh miért nem fáj?
Óh miért fáj, fáj, fáj?

Mennyit adsz a lelkemért,
Néha napján harcban állunk, érdekel mit áldoznál
Harcolunk a percekért,
Minden van ha a szerelem él,
De elvesztünk, ha roszul lépsz.

Van-e holnap,
Csóktól csendes, jó nap.
Őrült, vérmes, vágytól égő,
Meghitt, lázas,
Féltő odaadás…
Vár-e ránk.

Óh, óh, óh, A holnap mindig annyit ér,
Amennyit megtettél a tegnapért,
Hát add magad, ne félj…
Óh, óh, óh, ma megkapsz mindent semmiért,
Mutasd meg, végre mennyit ér neked,
A holnap így lesz szép.

Óh miért nem fáj?
Óh miért fáj, fáj, fáj?

Óh, óh, óh, A holnap mindig annyit ér,
Amennyit megtettél a tegnapért,
Hát add magad, ne félj…
Óh, óh, óh, ma megkapsz mindent semmiért,
Mutasd meg, végre mennyit ér neked,
A holnap így lesz szép. (2x)

Hát add magad, ne félj!

30 éve ezen a napon született Janicsák Veca magyar énekesnő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig őt!

Janicsák Veca (születési nevén Janicsák VeronikaBudapest, 1989. október 19. –) Fonogram-díjas magyar énekesnő. Édesapja Janicsák István előadóművész, zenész, dalszövegíró.

 

Életkedv

Az Életkedv 10 aranyszabálya:

1. Mindig hálával indítsd a napot.
2. Tudd értékelni a legapróbb dolgokat is.
3. Szeress mindent és mindenkit.
4. Ne ítélkezz, ne irigykedj, és ne kritizálj!
5. Osztozz mások örömeiben.
6. Segíts embertársaidon.
7. Sose feküdj le haraggal.
8. Légy elfogadó másokkal szemben.
9. A megbocsátás legyen veled minden nap.
10. Ne aggódj a holnap miatt, hisz még nem is létezik