De kinyomta meg a csengőt?

Forró-Erős Gyöngyi

Gyermekkorom egyik legemlékezetesebb Mikulás-járása volt, mikor nálam jóval nagyobb, így minden titok ismerője-nővéremmel a tömbházlakásunk kicsi szobájában elbújva vártuk a Mikulást. A szobából kimennünk nem volt szabad, hiszen félő volt, hogy elriasztjuk a nagyszakállút, tehát ott kecmeregtünk az ágyon, és reszketve vártam a csodát.

A nővérem meg, a mindentudók bölcsességével fokozta a hangulatot, suttogva beszélt, pisszegtetett, merthogy motoszkálást hallott, vagy éppen suhanó árnyat látott az ablak alatt – szóval minden tőle telhetőt megtett, hogy az én izgalmi állapotomat fokozza.

És egyszer csak megszólalt a bejárati ajtó csengője – ki csengethet? – ugrottam föl, hiszen úgy tudtam, szüleim vendégségbe mentek – és már rohantam is ki az előszobába, mint a puskából kilőtt a golyó, ahol – láss csudát! – a szépen kivikszolt csizmáimban ott volt már az ajándék.

Szüleim a nagy örömöm kellős közepén toppantak be a lakásba, kabátosan, csizmával, sapkával, így semmi kétségem nem volt afelől, hogy valóban akkor érkeztek haza. Mint ahogy afelől sem, hogy a csengőt a Mikulás nyomta meg, mikor az ajándékokkal megérkezett.

Dehogy kellett nekem ehhez látni is az apót! Elég volt, hogy tudtam: itt járt.

Később, mikor már magam is sejtegettem a titkot, sokáig ezzel a Mikulás-esti történettel hárítottam azt, amit a velem egykorúak már igazságnak tartottak.

Hiszen a csengőt valakinek meg kellett nyomnia azon az estén!

És ugyan, ki tette volna, mikor a szüleim nem voltak otthon és a nővérem mellettem volt? Sokkal később is, mikor a tények már tények voltak, számomra még ott volt a kérdés: de akkor ki csengetett?

Annyira erős volt az azon az estén megélt csodaélmény, hogy eszembe sem jutott, mi mindenben segíthet egy kisgyermekes szülőnek egy beavatott, jó szomszéd, vagy, hogy kabátosan-csizmásan a tömbház előtt is lehet álldogálni, és éppen akkor betoppanni, amikor kell.

Mai napig sem tudom, hogy ki nyomta meg akkor a csengőt, de már nem is fontos: annak az estének az élménye a fontos.

Mert a gyermeki fantázia határtalan: nem kell lássa a csodatevőt ahhoz, hogy higgyen a csodában. Igazából csak rajtunk, felnőtteken múlik, hogy megtörténik-e ez a csoda.

És hogy ez maradandó emlék lesz-e majd, vagy egy ajándékozós estévé szürkül a sok másik között.

Forrás : Hargita Népe.

Forró-Erős Gyöngyi (Csíkszereda, 1975. március 4. – ) erdélyi magyar ujságíró, jelenleg a csíkszeredai Hargita Népe napilapnál dolgozik.

Szent Miklós legendája. Mikulás.

Szent Miklós legendája

Mürai Szent Miklós, 13 század első feléből származó ikon. 82 x 56.9 cm

Krisztus után 245 körül (nincs pontos adat) Kis-Ázsia-i Anatóliában, Patara városában született, egy gazdag család gyermekeként. Már gyermekkorában is történtek vele csodák. Alig kezdte el iskoláit, mikor Patara városában nagy járvány tört ki, és mint kisgyermek, árvaságra jutott.

Ezért a szüleitől örökölt hatalmas vagyonával Patara érsekéhez, (aki apja testvére volt,) a város kolostorába költözött. Az Ő felügyelete mellett nevelkedett, s gyermekévei alatt megszerette a kolostori életet, majd iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta.

Életét az emberiségnek és a gyerekek tanítására szentelte. Bárki kérte, mindig segített. Ember szeretete, segítőkészségének híre messze földre eljutott. Az emberek kezdték imáikba foglalni a nevét. 270-ben Jeruzsálembe tartó zarándokuton történtek miatt a tengerészek védőszentjévé vált !

Zarándok utról visszafelé, betért imádkozni Anatólia fővárosába, Myra városba, ahol legendás körülmények között püspökké választották.

52 évig volt püspök. Évek alatt a szeretete, a gyerekekkel, emberekkel való törődése miatt annyira megszerették, hogy nem csak püspökük, de még vezetőjüknek is tartottak. Vagyonát a gyerekek és azemberek megsegítésére fordította.

Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hírdetett. Éhínség idején a teljes egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította, amiért szembe került az Egyházzal, halála után, ezért az engedetlenségért egy időre ki is tagadták az Egyházból!

Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendáját alkotó eset is, ami valójában megtörtént:

A kolostor szomszédságában él egy elszegényedett nemes ember, aki úgy elnyomorodott, hogy betévő falatra is alig jutott. Három férjhez menés elött álló lánya azon vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, és hogy a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök , és meghallotta az alkut.

Visszasietett a templomba, és egy marék aranyat kötött keszkenőbe, és bedobta az ablakon. A lányok azt hitték csoda történt.

Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak.

Kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól, s akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben.

Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és bepalánkolva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandalló szerű tűzhelybe száradni, és az pont bele esett.

Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni, a hóborította Taurus hegyről, mivel mindig ilyenkor télen történtek ezek a csodák, hogy maga a Tél-Apó jön el ezekkel az ajándékokkal. Az idő folyamán mégis kitudódott a titok, hogy a jótevő maga Miklós püspök.

Ugyanis a legkisebb lánynak bedobott aranyban volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő előzőleg adományozott Miklós püspöknek egy szerencsés üzletet követően. Ezt felismerve, már mindenki tudta, hogy ki a titokzatos segítő!

De kiderült ez abból is, hogy december 5-én a névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte ” Noel Baba” -nak, ami azt jelenti ” Ajándékozó Apa”. A keresztényüldözések alatt őt is elfogták, éheztették, kínozták, de kivégezni nem merték.

325-ben részt vett a niceai Első Ökumenikus Zsinaton, ahol egy szenvedélyes vitában arcul ütötte Ariust.

Ezért a tettéért azonnal elmozdították a Zsinatból, és felmentették püspöki teendői alól. Még azon az éjszakán a Zsinat több tagjának egyazon különös álma volt: Nikolas jelent meg előttük, egyik oldalán Isten állt, kezében az evangéliummal, a másik oldalon Szűz Mária érseki palásttal, így kinyilvánítva szimpátiájukat a magáról megfeledkezett püspök iránt. Az ámulatba esett tanácstagok azonnal Nikolashoz siettek, és bocsánatot kérve visszahelyezték pozíciójába.

Ettől fogva óriási tiszteletnek örvendett, mindenki úgy tekintett rá, mint egy nagy emberre, aki nem esztelen dühből vágta arcon a szüntelenül istenkáromló Ariust, hanem Isten iránti buzgalmából.
Hosszú, békés öregkort ért meg.

A legenda szerint lelkét ( 342 december 6-án ) angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ebből a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája a mai gyerekekhez utódát, a Mikulást.

Forrás : mikulasbirodalom.hu

Mürai Szent Miklós (Patara, 270. március 15. – Myra (Mira, Müra), 343. december 6.) myrai püspök, a katolikus és a görögkeleti egyházak szentje, a tengerészek, kereskedők, az illatszerészek, a gyógyszerészek, a zálogházak, gyermekek, diákok és általában minden nehéz körülmények között élő védőszentje Oroszországban, Görögországbanés Szerbiában, a pálinkafőzők és Kecskemét város védőszentje Magyarországon. Életéről több legenda ismert, ezekből alakult ki a Mikulás személye is.