Dsida Jenő : Édesanyám keze

Dsida Jenő : Édesanyám keze

A legáldottabb kéz a földön,
A te kezed jó Anyám
Rettentő semmi mélyén álltam
Közelgő létem hajnalán;
A te két kezed volt a mentőm
S a fényes földre helyezett.
Add ide, – csak egy pillanata, –
Hadd csókolom meg kezedet!

Ez a kéz áldja, szenteli meg
A napnak étkét, italát
Ez a kéz vállalt életére
Gyilkos robotban rabigát,
Ez tette értünk nappalokká
A nyugodalmi perceket.
Add ide, – csak egy pillanata, –
Hadd csókolom meg kezedet!

Hányszor ügyelt rám ágyam mellett,
Ha éjsötétbe dőlt a föld.
Hányszor csordúlt a bánat könnye,
Amit szememről letörölt,
Hányszor ölelt a szent kebelre,
Mely csupa szeretet. –
Add ide, – csak egy pillanata, –
Hadd csókolom meg kezedet!
Ha megkondult az est harangja
Keresztvetésre tanitott,
Felmutatott a csillagokra,
Ugy magyarázta: ki van ott;
Vasárnaponként kora reggel
A kis templomba vezetett.
Add ide, – csak egy pillanata, –
Hadd csókolom meg kezedet!

Lábam alól, ha néha néha
EI is tévedt az igaz út,
Ujjaid rögtön megmutatták:
Látod a vétek szörnyü rút! –
Ne hidd Anyám, ne hidd, hogy
Egykor feledni birnám ezeket!.
Add ide, – csak egy pillanata, –
Hadd csókolom meg kezedet!

Oh, hogy igy drága két kezeddel
Soká vezess még, adja ég;
Ha csókot merek adni rája
Tudjam, hogy lelkem tiszta még
Tudtam, hogy egy más, szebb hazában
A szent jövendő nem veszett! –
Add ide, – csak egy pillanata, –
Hadd csókolom meg kezedet!

112 éve ezen a napon született Dsida Jenő, erdélyi magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.

bárcsak.

Bárcsak tudtam volna, hogy utoljára sétálunk az esőben,
Órákig kinn tartottalak volna a viharban,
Mentőövként kapaszkodtam volna beléd.
Nem fáztunk volna sosem,
Ha tudtam volna, hogy utoljára sétálunk az esőben.
Ha tudtam volna, hogy többé nem hallom hangodat,
Emlékeimbe véstem volna minden szavadat,
Magányos éjeken felidéztem volna őket,
Hogy örökké elevenen éljenek bennem,
Ha tudtam volna, hogy többé nem hallom hangodat.
Szívemnek kincse voltál,
Az egyetlen, ki mindig mellettem állt.
Ostobán azt hittem, örökre így marad.
Ám eljött a perc, mikor lehunytad szemed,
S elmentél csendben.
Ha tudtam volna, hogy ez az utolsó éjszakád,
Imádkoztam volna, hogy soha ne virradjon ránk a hajnal.
Valahányszor rám mosolyogtál, úgy néztem volna szemedbe,
Hogy érezd: örökké szeretni foglak.
Ó, bárcsak tudtam volna!
Megmutattam volna, mennyire szeretlek.
Ó, csak tudtam volna, bárcsak tudtam volna!”
(Ismeretlen szerző)

György Tibor

Nt. György Tibor szentszéki tanácsos, plébános

Születés helye és ideje: Gyergyószentmiklós, 1961. február 17.

Pappászentelés helye: Gyulafehérvár, 1986. június 22., többek között Csíkszeredában is szolgált.

Teológiai tanulmányok: 1980-1986, SIS

Jelenlegi szolgálati hely: Marosvásárhely

Forrás : György Tibor facebook.