széles-szűk. tág-keskeny.

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne vessétek oda a szent dolgokat a kutyáknak, és ne szórjátok gyöngyeiteket a sertések elé, hogy lábukkal el ne tapossák azokat, és megfordulva, szét ne tépjenek titeket is.

Mindazt, amit akartok, hogy megtegyenek nektek az emberek, ti is tegyétek meg nekik! Ez ugyanis a Törvény és a próféták tanítása.

A szűk kapun menjetek be, mert széles a kapu és tágas az út, amely a romlásba visz, és sokan mennek be rajta.

De milyen szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják!

Mt 7,6.12-14

Máté apostolMáté evangélista vagy Szent Máté (? – kb. 60[1]), vagy másik nevén Lévi ben Halfai egyike lehetett Jézus első követőinek és apostolainak. Neve a héber Matthai (a Mattitjahurövidebb alakja) szóból származik, jelentése: Jahve ajándéka. Civil foglalkozása vámszedő volt, amely foglalkozást (és annak űzőit) az izraeliták megvetették, mivel rengeteget dolgoztak a saját zsebükre is. Máté Kafarnaumban (szülőhelyén) dolgozott, ahol – találkozván Jézussal – felhagyott addigi munkájával és követte Jézust (Máté 9,9 Márk 2,14 Lukács 5,27-32). Jézus halála után ő is elhagyta Palesztinát, és Etiópiában hirdette az örömhírt. Később hitének megtagadását követelték tőle, de ő ezt nem tette meg, és ezért halálra kínozták. Emléknapja: szeptember 21.

Gámentzy Eduárd :  Írok egy darabka csendet


Gámentzy Eduárd :  Írok egy darabka csendet

Írok egy darabka csendet,
Neked, hogy ne félj a zajban.
Másoknak nem jelent semmit,
Téged majd átölel halkan.

Írom, mert én is úgy félek.
Nem hallak…és ahol járok,
Vasbeton-csipkéket vernek,
Hatalmas légkalapácsok.

Mi lenne, ha erre jönnél?
Keresnél! Nem venném észre!
Elnyelné semmi kis hangod,
Toronydaruk köhögése.

Hát nem! Most leteszek mindent!
Vasakat, s mi eddig kellett.
Várlak, s hogy megtalálj végre,
Írok egy darabka csendet…

Republic : Engedj közelebb

Republic : Engedj közelebb

Mondd azt, hogy sohase féljek,
Mondd azt, a tűz el nem éget,
Mondd azt, hogy semmi se fájhat,
Mondd azt, hogy vársz, míg megtalállak.

Hazudj még nekem.

Mondd azt, hogy sohase féljek
Mondd azt, a tűz el nem éget
Mondd azt, hogy semmi se fájhat
Mondd azt, hogy vársz, míg megtalállak
Hazudj még nekem!

Mondd azt, hogy ezerszer élek
Akkor is értesz, ha nem beszélek
Mondd azt, hogy senki se bánthat
A sötétben senki se láthat
Hazudj még nekem!

Mondd azt, hogy igaz volt minden
Minden szó, amit elhittem
Meleget hozz, hogyha fázom
Szeress úgy, ahogy kívánom
Hazudj még nekem!

Engedj közelebb
Engedd, hogy én is ott legyek
Látni akarom
És érezni azt, amit lehet
Égjen a tűz
Engedd, hogy meglássalak
Hogy ha fáj
Ne mondj igazat

Mondd azt, hogy sohase féljek
Mondd azt, a tűz el nem éget
Mondd azt, hogy semmi se fájhat
Mondd azt, hogy vársz míg megtalállak

5 éve, ezen a napon halt meg Bódi László magyar rockénekes, zeneszerző, a Republic együttes alapító tagja.
E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

A Republic 1990-ben alakult EMeRTon-díjas magyar rockegyüttes.

Minden évben hagyományosan március 15-én tartották a nagykoncertjüket, az első ilyen alkalom 1996-ban aBudapest Sportcsarnokban volt.

Bódi László (becenevén Cipő; Ungvár, Szovjetunió, 1965. május 3. – Budapest, Magyarország, 2013. március 11.) magyar rockénekes, zeneszerző, dalszerző, a Republic együttes alapító tagja, énekese és frontembere; a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legsikeresebb zenésze, dalszerzője.

A Bessenyei György Gimnázium tanulójaként zenekart alapított Cipőfűző névvel, innen ragadt rá a Cipő becenév is. Az együttes Bódi apai nagybátyjának ötletére írt népdalszerű popszámokat játszott. Nyíregyházán rádiófelvételeket is készítettek. Zenekarával öt éven át működött, utána sorkatonai szolgálatot kellett teljesítenie, de kiskatonaként is többször állt színpadra. 1983-ban a sárvári diáknapokon verseivel és dalaival díjakat nyert. Ekkor ismerkedett meg Bródy Jánossal is. 18 évesen költözött Budapestre, ahol konzervatórium-előkészítőre járt.

elveszíteni. találni.

A lélekben szegények nem azért boldogok, mert valamit elvesztettek, hanem azért, mert valamit megtaláltak.

791 éve ezen a napon halt meg Assisi Szent Ferenc a ferences rend megalapítója, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Assisi Szent Ferenc (latinul: Franciscus Assisiensis) vagy ahogy a Ferenc-rendiek nevezték: szerafikus Szent Ferenc(latinul: Franciscus Seraphicus; „Pater seraphicus”) (Assisi, 1182. július 5. – Assisi, 1226. október 3.) a ferences rendmegalapítója; Itália, az állatok, a kereskedők és a természet védőszentje. A 2013-ban pápává választott Jorge Mario Bergoglio bíboros az ő tiszteletére vette fel a Ferenc nevet.

gondolat. út.

Évközi 25. vasárnap

Bibliai Olvasmány Izajás próféta könyvéből, Iz 55,6-9
Az én gondolataim nem a ti gondolataitok.

Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van!
Hagyja el útját a gonosz, és gondolatait a bűnös; térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban.

Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr.

Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim – a ti gondolataitoknál.

Ez az Isten igéje.

Ézsaiás vagy Isaiás vagy Izajás vagy Jesajá(héber יְשַׁעְיָהוּ sztenderd: Yəšaʿyáhu, tiberiasi Yəšaʿăyāhû; görög: Ἠσαΐας, Észaiasz ; arab اشعیاء, Asíja) az i. e. 8. században élt judeai próféta, a bibliai Ézsaiás könyve fő alakja, akit hagyományosan a könyv szerzőjének gondolnak.

méltó. kereszt. jutalom.

† Evangélium Szent Máté könyvéből, Mt 10,37-42
Aki a keresztjét föl nem veszi, nem méltó hozzám.
Aki titeket befogad, engem fogad be.

Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak:

Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám.

Aki nem veszi föl a keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám.

Aki megtalálja életét, elveszíti azt, de aki értem elveszíti életét, megtalálja azt.

Aki titeket befogad, engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött.

Aki befogadja a prófétát, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. És aki az igazat befogadja, mert igaz, az az igaznak jutalmát kapja.

S ha valaki csak egy pohár friss vizet ad is e legkisebbek egyikének azért, mert az én tanítványom, bizony mondom nektek, nem marad el a jutalma.

Ezek az evangélium igéi.

Máté apostol vagy Szent Máté (? – kb. 60), vagy másik nevén Lévi ben Halfai egyike lehetett Jézus első követőinek és apostolainak. Neve a héber Matthai (a Mattitjahu rövidebb alakja) szóból származik, jelentése: Jahve ajándéka. Civil foglalkozása vámszedő volt, amely foglalkozást (és annak űzőit) az izraeliták megvetették, mivel rengeteget dolgoztak a saját zsebükre is. Máté Kafarnaumban (szülőhelyén) dolgozott, ahol – találkozván Jézussal – felhagyott addigi munkájával és követte Jézust (Máté 9,9 Márk 2,14 Lukács 5,27-32). Jézus halála után ő is elhagyta Palesztinát, és Etiópiában hirdette az örömhírt. Később hitének megtagadását követelték tőle, de ő ezt nem tette meg, és ezért halálra kínozták. Emléknapja: szeptember 21.

elveszni.

Elvesztettem magam, amíg megpróbáltam mindenki kedvére lenni.
Most mindenkit elveszítek, amíg megtalálom önmagam.

I lost myself trying to please everyone else.
Now I’m losing everyone while I’m finding myself.