fésű. óraszíj.

Egy férfi régóta élt boldog házasságban feleségével.

Nagyon szegények voltak, a mindennapi betevőre is épp, hogy csak telt a pénzükből, de az egymás iránti szeretetükbe mindig tudtak kapaszkodni.

Egy napon a feleség így szólt a férjhez: „Nagyon jó lenne, ha tudnánk venni egy fésűt nekem. Sokszor okoz nehézséget, hogy teljesen összegubancolódik a hajam.”

A férje szomorúan így válaszolt: „Nem engedhetjük meg magunknak sajnos… Az én órám szíja is elszakadt, azt sem tudom megcsináltatni, mert nincs miből. Jó, ha enni tudunk valamit.”

Felesége nem erősködött tovább, hanem úgy tűnt, beletörődött a helyzetbe, és másról kezdtek el beszélgetni.

Másnap a férfi munkába menet beugrott egy órásműhelybe, és eladta szeretett óráját. Nem sok pénzt kapott érte, de elég volt ahhoz, hogy vegyen belőle egy fésűt a feleségének.

Eljött az este, és amint hazaért, lelkesen vette ki a táskájából a fésűt, hogy meglepje vele a feleségét.

Az ajtón belépve azonban olyan látvány fogadta, amire egyáltalán nem számított: feleségének rövidre volt vágva a haja.

Az történt ugyanis, hogy egy parókás üzletben el tudta adni a haját, amiből vásárolt egy óraszíjat, hogy meglepje a férjét vele.

Könnyes szemmel jó szorosan megölelték egymást, és egy picit sem sajnálták a látszólag értelmetlenül elköltött pénzt, mert amit kaptak egymástól, az a pénznél sokkal fontosabb.

Ismét megtapasztalták, mit jelent a tiszta szeretet.

Szabó T. Anna: Alma

Szabó T. Anna: Alma

Tégeteket megölellek,
tégemet is ölelj meg!
Én vagyok az almajáró,
álmomban is ölellek!

Óriási nagy vagyok most,
a zsebembe beteszlek,
te meg onnan csikizel meg,
hogy nagyokat nevessek!

Álmom alma, almám áll ma,
figyel, mint a fülelés,
almajáró almasága
almasárga ölelés.

Ha álmomban átölellek
nincs nevetés, nincs csiki –
dúdolás és ringatás van,
megint nagy vagy, s én kicsi.

Szabó T. Anna (Kolozsvár, 1972. június 4. –) költő, műfordító

Hervay Gizella: Levél helyett

Hervay Gizella: Levél helyett

Milyen gyönyörű: szólni lehet, és kiszámíthatatlan, hogy mit válaszolnak. És megtörténhetik: társra is találhatunk, csak meg kell tanulnunk az ő egyetlen, soha meg nem ismételhető nyelvét. Csak meg kell ismernünk, a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljutva oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem, és megszólítani.

Megtalálni azt a szót, amit ő keresett, de nem talált, amire szüksége van, hogy a föld rétegein át haladva, a történelem korszakain át haladva, eljusson végre oda, ahol ő csak ő, ahol ő a teljes világegyetem. Felesleges és nevetséges olyan szavakat dobálni felé, amelyeket mi szeretünk, ezzel csak megütjük, hiszen én, ha azt mondom: tej, nagy diófát látok, a lomb közt kis égdarabok, a fa alatt kerti asztal, pohárban tej, tündöklik a tej, a táj. De lehet, hogy ő arra emlékezik, hogy nem kapott tejet, nem volt, és az anyja messze volt, és megütöd a szóval. De ha megtalálod neki azt a szót, amit keres! Társad lesz és válaszol, és válaszában felfénylik az elveszett szó, ami gyermekkorod zsebéből valamikor nyomtalanul kigurult.

Ha megtalálnám! Sose merném többet kimondani a szót: szeretlek! Csak azt mondanám: vonat, mert talán állomás mellett lakott, és évein át-átzakatolt a vonat, félelmet hozott és sóvárgást távoli tájak felé. Vagy azt mondanám: cigaretta, mert kidobta a vonatablakon át a csomag cigarettát, mikor tisztuló tüdővel robogott a szerelem felé.

Csak rá kell figyelni, a mozdulataira: karjával most olyan ívet ír le, amilyet csak az tud, aki egész lényével mozdul vagy szól, semmi más nem válasz neki, csak az, ha te is egész valóddal felé fordulsz.

A szájad mellett egy ránc emlékezik, és a szemedben olyan látható a szégyen, hogy elfordul és cigarettára gyújt. Fájdalmaiddal soha el nem érheted, arcodon a fájdalom nyomai, és hangodat érdessé teszi a visszafojtott sírás. El kell hagynod emlékeidet is, mert történelem előtti korból valók, mikor még nem tudott emberhez szólni az ember, csak ütött. Csupa kék-zöld folt az arcom, nem szóltak hozzám, csak ütöttek, s nekem most szólnom kell, meg kell találnom azokat a szavakat, amelyekre neki van szüksége. Hiába mondom a magam szavait, nem figyel oda. Kikapcsolja a telefont.

De hiszen volt egy mozdulata, feléd fordult, mint aki egész lényével mozdul, felé fordultál, mint aki egész lényével válaszol, megölelt, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel, megölelted, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel. Mégis csak ennyit mondtam: szeretlek.

Simkó Katalin (Miskolc, 1983. szeptember 9. – ) magyar színésznő.

Hervay Gizella (Makó, 1934. október 14. – Budapest, 1982. július 2.) erdélyi költő, író és műfordító. Szilágyi Domokos első felesége.