összetartás. kitartás. közösség.

Húsvét 2. vasárnapja, az isteni irgalmasság vasárnapja

Bibliai Olvasmány az Apostolok Cselekedeteiből, ApCsel 2,42-47
A hívek mind összetartottak, és közös volt mindenük.

A jeruzsálemi hívek állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban.

Szent félelem töltött el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda történt és sok jel adatott. A hívek mind összetartottak, és közös volt mindenük.

Birtokaikat eladták, és az árát szétosztották azok között, akik szükséget szenvedtek. Mindennap összegyűltek a templomban egy szívvel- lélekkel.

A kenyeret házaknál törték meg. Örömmel és tiszta szívvel vették magukhoz az ételt. Dicsőítették Istent, és az egész nép szerette őket.

Az Úr pedig naponként vezetett hozzájuk olyanokat, akik hagyták, hogy megmentsék őket.
Ez az Isten igéje.

Az apostolok cselekedetei az Újszövetség ötödik irata, a négy evangélium után soron következő történeti könyv, melyben az Egyház történetének kezdetéről és elterjedéséről kapunk beszámolót. Keletkezési ideje az i. sz. 90-es évekre tehető. Görög (koiné) nyelven írták. A megírás helyeként több várost is számításba vettek: Róma, Efezus, Cezárea, Antiochia, esetleg Achaia valamely városa.

Szent Fausztina magánkinyilatkoztatásaiban, látomásaiban párbeszédet folytatott Jézussal, melyben – a nővér naplója alapján – Jézus kérte, hogy húsvét utáni első vasárnapja legyen az isteni irgalmasság napja. II. János Pál pápa 2000. április 30-án kihirdette az isteni irgalmasság ünnepét az egész világra. Ugyanezen a napon szentté avatták a nővért.

Jézus követése

† Evangélium Szent Lukács könyvéből, Lk 9,51-62

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy.Követeket küldött maga előtt.

Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott.

Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: „Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket?”

De ő hozzájuk fordult és megfeddte őket: „Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem, hogy megmentse.” Ezután másik faluba mentek.

Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.”

Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”

Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”

Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.”

Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”

Ezek az evangélium igéi.

Lukács evangélista (? – 84 körül) a négy evangélista egyike. A keresztény hagyomány szerint a harmadik evangélium és Az apostolok cselekedetei című kanonikus bibliai könyv írója. A szíriai Antiokheia városában született.

kinek tartotok engem?

† Evangélium Szent Lukács könyvéből, Lk 9,18-24

Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?”

Ők így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van aki Illésnek, mások szerint viszont a régi próféták közül támadt fel valaki.”

Ő tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentjének.”

Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek.

Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.”

Amikor már sokan gyűltek köréje, ezt mondta: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap, és úgy kövessen.

Mert aki minden áron meg akarja menteni életét, elveszíti azt.

Aki pedig elveszíti életét érettem, megmenti azt.”

Ezek az evangélium igéi.

Lukács evangélista (? – 84 körül) a négy evangélista egyike. A keresztény hagyomány szerint a harmadik evangélium és Az apostolok cselekedetei című kanonikus bibliai könyv írója. A szíriai Antiokheia városában született.

Életéről keveset tudunk: csak Pál apostol kolosszébeliekhez írt levele alapján feltételezik, hogy eredeti foglalkozása szerint orvos volt. A hagyomány azt tartja, hogy kedvelte a festészetet, képfaragást, szónoklatot. Pál apostol térítette meg, és Lukács őt követte apostoli útjában. Péter és Pál apostolok halála után bejárta Itáliát, Galliát, Dalmáciát, Makedoniát. Mások szerint tanított Egyiptomban, Líbiában, Tebaiszban. Szigorú böjttel és más vezekléssel sanyargatta magát. 84 éves korában Patrasban, Achája városában vértanúhalált szenvedett.

ROLE : Pille : Adjon Isten minden jót, minden jót.

ROLE : Pille : Adjon Isten minden jót, minden jót.

Adjon Isten minden jót, minden jót,
Jobb időt, mint tavaly volt, tavaly volt,
Sok örömet e házba, e házba,
Boldogságot hazánkba, hazánkba.

Adjon Isten mind jobbat, mind jobbat,
Ne csak mindig a rosszat, a rosszat.
Mitől félünk, mentsen meg, mentsen meg,
Amit várunk, legyen meg, legyen meg.

A ROLE együttes története egy igazi kusza mese tele örömökkel, válságokkal ,álló örvényekkel, száguldással .de egy dolog biztos: ma is él ,működik. A lehető legszínesebb, legváltozatosabb, külömböző érdeklődési körű alkotó emberekből állt, egyszerre jelen és múlt.mégis mindig jövőbe tekintő csapat. Csapattársak jönnek, távoznak, rendszerek változnak és természetesen a ROLE is változik.

Jelenlegi felállás : Balázs Zoltán – dobok, perkúciós hangszerek, Bodor Emese – ének, billentyűs hangszerek, Nagy Edina – perkúciós hangszerek, Nagy Ferenc – basszus gitár, Nagy Tivadar – gitár, hegedű, vokál, Salamon Orsolya – fuvola, furulyák, perkúció, Sántha Zsuzsánna – ének, billentyűs hangszerek.

ROLE hivatalos honlap itt, hivatalos facebook oldal itt.

A “Pille” rockballada , történet egy átlag ember sorsának fejezeteiről, amely ugyanakkor tágabb értelemben – kivetítve, a magyarság,vagy-még szűkítve a kört- csángóság sorsára is érvényesek. A ballada vezérfonalát, gerincét a népdalok, népszokások képezik.

Képzeletbeli utazásra hívjuk közönségünket a hagyományok szárnyain Csíksomlyótól-Gyímesbükkig, Pusztinától-Rekecsinig, majd mintegy kört leírva a csodálatos Gyímesek völgyén át visszatérve Erdély szívéig.

Szeretnénk, ha közismertté válna, hogy a csángók olyan ősi hagyományokat, változatos népi kultúrát őriznek, amely különleges értéket jelent.Ugyanakkor fellelhető népművészetükben a csak rájuk jellemző, különleges életmódjuknak köszönhető sajátos életfelfogás -gondolatiság is.

Ezen érzések, érzelmek, gondolatok, eszmék tolmácsolására a ma zenéjének különféle formáit, eszközeit találtuk a legmegfelelőbbnek, hogy íly módon új nézőpontból, a fiatalok számára is érthető “lencsén keresztül” mutassuk be kulturális örökségünk eme értékeit. Az átdolgozásokban gondosan ügyeltünk a népdalok szöveg, ritmus és dallam világára, vigyáztunk, hogy ne elvegyünk az értékükből, hanem inkább megpróbáltunk hozzáadni valamit önmagunkból.

megmentés elvetés

Szent Márk evangélista

Evangélium Szent Márk könyvéből, Mk 8,27-35

A Messiás hivatása, hogy önként vállalt szenvedésével váltsa meg a világot.

Abban az időben:
Jézus elment tanítványaival Fülöp Cezáreájának vidékére. Útközben megkérdezte tanítványait: “Kinek tartanak engem az emberek?”

Azok így válaszoltak: “Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.”

Erre megkérdezte tőlük: “Hát ti mit mondotok, ki vagyok?”

Péter válaszolt: “Te vagy a Messiás!” Ekkor Jézus a lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak erről senkinek.

Ezután arra kezdte tanítani őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad. Ezt egészen nyíltan megmondta.

Erre Péter félrevonta és szemrehányást tett neki. De ő hátrafordult, ránézett tanítványaira, és így korholta Pétert: “Távozz tőlem, sátán, mert nem Isten szándéka szerint gondolkodsz, hanem emberi módon.”

Majd összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: “Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen.

Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét értem és az evangéliumért, megmenti azt.”

Ezek ez evangélium igéi. Áldunk Téged Krisztus.

Forrás : Szent Margit Plébánia Olvasmányok.

Márk apostol evangelista (hagyományosan 14 – 72), aki a Lévi törzséből való pap volt és Cyrenaica tartományban született.

Magashegyi Underground – Rázz Fel

Magashegyi Underground – Rázz Fel

Színehagyott napokat él bennem a tél
Sok az igény, ég a villanyfény
A feladatok ugyanazok, túl sok a tény
Késik a kész. Este van, négy.
Nekem ez a hét
Egy szétült szék.

ref:
A hóra hó, a szájra kéz
Egyre több húz lefelé
Nyúlj utánam, rázzál fel
Vegyél rá, és vigyél el

A hidegtől száraz a száj. Menni, muszáj
Tele a gyors hetes. Jobb, ha fel se szállsz
Odahaza semmi, és senki se vár
Nyár óta már kong a lakás
Ezen a tajgán
Nincs maradás

A Magashegyi Underground egy magyar alternatív rock együttes.

Magashegyi Underground
Információk
Eredet : Magyarország Budapest, Magyarország
Aktív évek : 2004, 2006 – 2008, 2009 – napjainkig, Műfaj : alternatív rock
Kiadó : CLS Records, Tom-Tom Records
Tagok : Bocskor Bíborka, Fűrész Gábor, Fodor Máriusz, Szepesi Mátyás, Toldi Miklós
Továbbá : Tariska Szabolcs
Korábbi tagok : Kardos-Horváth János, Demeter Zoltán

 

C vitamin

Harag György

1944-ben Harag Györgyöt és családját is deportálták. Előbb Szilágysomlyóra, a téglagyári gettóba, onnan különböző koncentrációs táborokba kerültek. Harag Györgyöt előbb Auschwitzba, majd Mauthausenbe, végül Ebensee-be vitték. A holokauszt alatt elveszítette szüleit, testvéreit. Családjából egyedül ő élte túl a haláltáborok borzalmait. Később így emlékezett vissza megpróbáltatásaira és megmenekülésére:

“Azt hiszem, különös a természetem – vagy túl fiatal voltam ahhoz, hogy felfogjam, amit átéltem -, mert a szörnyűségek engem nem traumatizáltak egész életre, mint annyi más túlélőt. Pedig emberi képzeletet felülmúló szenvedésben volt részünk, hónapokig mínusz húszfokos hidegben dolgoztunk egy szál ingben. (…)

Az 1500 fős szállítmányból egyedül maradtam életben. Beteg lettem (…) Huszonöt botütést kaptam, a verés helye eltályogosodott. Többször is megoperáltak, érzéstelenítés, gyógyszer nélkül. De talán mégis ennek köszönhetem az életemet. Hogy a telet fekve, pléd alatt, a kórházban vészelhettem át. A vége felé így is nónám, népi nyelven vízirákom lett az alultápláltság miatt.

Közvetlenül a felszabadulás előtt már jóformán hullák között feküdtem, majdnem olyanszerű állapotban, mint az aggkori vég-elgyengülés lehet.

És ebben a félig önkívületi állapotban hallottam – vagy csak úgy rémlik, hogy hallottam -, hogy az orvosok vitáznak a fejem felett:

– Adjuk be neki ezt a C-vitamin-injekciót?

– Minek, úgyis kimúlik.

Aztán hallottam egy másik hangot is: – Ez a legfiatalabb, adjuk be…

S kaptam egy utolsó percig rejtegetett, salvarsannal és bizmuttal kevert C-vitamin-injekciót. Lehet, hogy ezért maradtam életben. (…)

A háború után sokáig kerestem megmentőmet, de nem bukkantam nyomára. (…)

Évekkel később viszontláttam Ebensee városát. A láger romjai megmaradtak, de közelükben lakások épültek. Furcsa érzésem volt: villák olyan hely közelében, ahol annyi embert pusztítottak el!”

89 éve ezen a napon született Harag György, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Harag György (Margitta, 1925. június 4. – Marosvásárhely, 1985. július 7.) erdélyi magyar rendező, színész.