Uram, kezedbe ajánlom lelkemet

Szent István megkövezése. Jelenet a kölni dóm egyik ablakán

Karácsony másodnapja,Szent István vértanú ünnepe.

Uram, kezedbe ajánlom lelkemet

Evangélium Szent Máté könyvéből, Mt 10,17-22

De óvakodjatok az emberektől! Mert átadnak benneteket a törvényszékeknek, és zsinagógáikban megkorbácsolnak majd titeket.

Helytartókhoz és királyokhoz hurcolnak benneteket miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt.

Amikor pedig átadnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy hogyan vagy mit beszéljetek.

Mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke az, aki beszél általatok.

Akkor halálra adja majd a testvér a testvérét és apa a fiát.

A gyermekek szüleik ellen támadnak és halálra juttatják őket.

Gyűlöletesek lesztek minden nemzet előtt az én nevemért, de aki kitart mindvégig, az megmenekül.

Ezek az evangélium igéi.

Máté apostol vagy Szent Máté (? – kb. 60), vagy másik nevén Lévi ben Halfai egyike lehetett Jézus első követőinek és apostolainak. Neve a héber Matthai (a Mattitjahu rövidebb alakja) szóból származik, jelentése: Jahve ajándéka. Civil foglalkozása vámszedő volt, amely foglalkozást (és annak űzőit) az izraeliták megvetették, mivel rengeteget dolgoztak a saját zsebükre is. Máté Kafarnaumban (szülőhelyén) dolgozott, ahol – találkozván Jézussal – felhagyott addigi munkájával és követte Jézust (Máté 9,9 Márk 2,14 Lukács 5,27-32). Jézus halála után ő is elhagyta Palesztinát, és Etiópiában hirdette az örömhírt. Később hitének megtagadását követelték tőle, de ő ezt nem tette meg, és ezért halálra kínozták. Emléknapja: szeptember 21.

Szent István (kb. 1 – kb. 37), az első keresztény vértanú.

Egyike volt a jeruzsálemi keresztény község első hét diakónusának, akiket a hívők Kr. u. 36-ban az apostolok segédeivé választottak. A jeruzsálemi görög nyelvű zsinagóga elöljárói a szanhedrin elé állították és amikor itt is nyíltan hirdette Jézusistenségét, a csőcselék megrohanta, kihurcolta a városból és agyonkövezte. A kapu, amelyen végső útjára indult, Jeruzsálemben ma is az István-kapu nevet visel

elközelgett. a megváltásotok.

Advent első vasárnapja.

Szent Lukács evangélista Budapest, Belvárosi Szent Mihály-templom

+ Evangélium Szent Lukács könyvéből, Lk 21,25-28.34-36

Elközelgett a ti megváltásotok.

Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről:

“Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt.

Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek.

Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel.
Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok.

Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban.

Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak.

Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”

Ezek ez evangélium igéi. Áldunk Téged Krisztus.

Lukács evangélista (? – 84 körül) a négy evangélista egyike. A keresztény hagyomány szerint a harmadik evangélium és Az apostolok cselekedetei című kanonikus bibliai könyv írója. A szíriai Antiokheia városában született.

Életéről keveset tudunk: csak Pál apostol kolosszébeliekhez írt levele alapján feltételezik, hogy eredeti foglalkozása szerint orvos volt. A hagyomány azt tartja, hogy kedvelte a festészetet, képfaragást, szónoklatot. Pál apostol térítette meg, és Lukács őt követte apostoli útjában. Péter és Pál apostolok halála után bejárta Itáliát, Galliát, Dalmáciát, Makedoniát. Mások szerint tanított Egyiptomban, Líbiában, Tebaiszban. Szigorú böjttel és más vezekléssel sanyargatta magát. 84 éves korában Patrasban, Achája városában vértanúhalált szenvedett.