tudós. tudás.

Egy tudósnak nem dolga, hogy arról beszéljen, amit nem értett meg teljesen. Ha van valami, amit nem értettem, az a Jóisten.

De most a dolog lényegéhez akarok hozzászólni. Jó azt hinni, hogy van egy gondviselő Isten, valaki, aki mindenütt ott van, aki mindennek, még annak is, ami úgy látszik, teljesen értelmetlen és kegyetlen, valamilyen módon értelmet ad, aki az embert támogatja, s akinek a birodalmába halhatatlanul bejuthatunk.

Én pontosan tudom, hogy ezt jó hinni, mint az emberek milliárdjai.

Én pontosan két dologban hiszek, és ez a kettő bizonyos szempontból ellentétes.

Mindenekelőtt a tudásban, a tudás korlátlan növekedésében.

Abban hiszek, hogy a tudás jó, hogy a tudást mindenki mással titoktartás nélkül kell művelni, mert ez az, ami megkülönböztet a többi élőlénytől. Ebben abszolút módon hiszek.

A másik: érzelmeim is vannak.

De attól, hogy valamiről tudom, hogy jó, még nem érzem.

Helytelen az a puritán mondás, hogy az ész azt mondja, tehát ezt kell, hogy tegyem.

Az érzelmeknek sem szabad befolyásolni az ember eszét.

Szükséges, hogy harmónia legyen az érzések és az ész között.

111 éve, ezen a napon született Teller Ede magyar-amerikai atomfizikus, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Teller Ede (Budapest, 1908. január 15. – StanfordKalifornia, 2003. szeptember 9.) magyaramerikai atomfizikus, aki élete jelentős részét az Amerikai Egyesült Államokban élte le, és sikereit is főként ott érte el. Legismertebb a hidrogénbomba-kutatásokban való aktív részvétele, emiatt mint „a hidrogénbomba atyja” vált közismertté.

a nép üdve

Évközi 12. vasárnap – Introitus

„A nép üdve én vagyok” – mondja az Úr. Bármi bajban kiáltanak hozzám, meghallgatom őket, s Uruk leszek mindörökké.

Figyelmezz én népem tanításomra, hajtsátok fületeket az én szám igéjére.
Megnyitom a számat bölcs szavakra s elmondom az ősi idők titkait
Amit hallottunk és megértettünk, mit Atyáink beszéltek el nékünk
Mi sem titkoljuk el a fiak előtt, elmondjuk az ifjú nemzedéknek

„A nép üdve én vagyok” – mondja az Úr. Bármi bajban kiáltanak hozzám, meghallgatom őket, s Uruk leszek mindörökké.

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek,
Miképpen kezdetben vala most és mindenkor és mindörökkön örökké, Ámen.

„A nép üdve én vagyok” – mondja az Úr. Bármi bajban kiáltanak hozzám, meghallgatom őket, s Uruk leszek mindörökké.

Az introitus (a latin introeo, ‘bemegyek’ szóból: „bejövetel”) vagy kezdőének a katolikus szentmisét indító gregorián ének, antifónás zsoltár, amely a miséző és kísérete bevonulása alatt hangzik fel. Az introitus „az egész misének a kulcsa” (Wiseman). Olyan, mint egy „színpompás ouverture” (Gihr), mely az egész ünnep alaptónusát, hangulatát mutatja be. Célja a hívek felkészítése a szentmisére az ünnepnek vagy a liturgikus időnek megfelelően. „Ez az ének van hivatva megnyitni a szertartást, az összegyűlteket egységre hangolni, lelküket a liturgikus időszak vagy ünnep misztériumába bevezetni, továbbá a pap és a segédkezők bevonulását kísérni.