Isten igéi. nem múlnak el.

Szent Márk evangélista

Szent Márk evangélista

+ Evangélium  Szent Márk könyvéből, Mk 13, 24-32

Jézus a világ végén összegyűjti választottait a világ négy tájáról.

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak:
Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a nap elsötétedik, a hold nem ad világosságot, a csillagok lehullanak az égről, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek.

Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel. Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld szélétől az ég határáig.

Vegyetek példát a fügefáról: Amikor már zöldellni kezd és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van, már az ajtó előtt.

Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek.

Ég és föld elmúlnak, de az én igéim soha el nem múlnak.

Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem egyedül az Atya.

Ezek ez evangélium igéi.

Márk apostol evangelista (hagyományosan 14 – 72), aki a Lévi törzséből való pap volt és Cyrenaica tartományban született.

vagyon vs. fölösleg

+ Evangélium Szent Márk könyvéből, Mk 12, 38-44

Aki szegénységéből csak egy keveset is adakozik, az többet ad, mint a bőkezű gazdagok.

Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek:

“Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.”

Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan dobja a pénzt a perselybe.

Sok gazdag sokat dobott be.

De egy szegény özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be.

Erre magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: “Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát.”

Ezek ez evangélium igéi.

Márk apostol evangelista (hagyományosan 14 – 72), aki a Lévi törzséből való pap volt és Cyrenaica tartományban született.

Isten parancsa. ősök hagyománya.

Emmanuel Tzanes – Szent Márk evangélista -1657

Evangélium Szent Márk könyvéből, Mk 7,1-8.14-15.21-23

Isten parancsa fontosabb, mint az ősök hagyománya.

Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből.

Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret.

A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait.

És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.

A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: “Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?”

Ezt a választ adta nekik: “Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: >Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok.< Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.”

Majd ismét magához szólította a népet, és így szólt: “Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg: Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné.

Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná.

Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság.

Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.”

Ezek az evangélium igéi. Áldunk Téged Krisztus.

Forrás : www.szentmargit.hu.

Márk apostol evangelista (hagyományosan 14 – 72), aki a Lévi törzséből való pap volt és Cyrenaica tartományban született.