Ha csupán anyagi javakért dolgozunk, magunk építjük magunk köré börtönünket.
Bezárjuk magunkat, magányosan, hamunál hitványabb pénzünkkel, amely semmi olyat nem nyújt, amiért érdemes élni.
119 éve, ezen a napon született Antoine de Saint-Exupéry francia író és pilóta. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.
Mert az ember hosszú úton jár
Hogy legyen egyszer
Egy hely, ami mindig vár
Én se félek már az élettől
Annyit adtál, megvéd mindentől
Hófehér mára már odakinn a város
És a szívem várja már, hogy újra lásson
A gyermek újra él itt minden mozdulat a régi
Jó ezt újraélni
Most csend legyen, ne legyen senki magányos
Ma csak Rád figyelek, ez így van jól
Mert az ember hosszú úton jár
Hogy legyen egyszer
Egy hely, ami mindig vár
Én se félek már az élettől
Annyit adtál, megvéd mindentől
Hóesés fújja szét mára majd a gondokat
Nekem úgysem lehet már Nálad semmi fontosabb
Ülj le mellém nézz rám a szemeimben itt ragyog
Minden él, Itthon vagyok
Most csend legyen, ma nem hív a város
Ma csak Rád figyelek, ez így van jól
Mert az ember hosszú úton jár
Hogy legyen egyszer
Egy hely, ami mindig vár
Én se félek már az élettől
Annyit adtál, megvéd mindentől
Mert az ember hosszú úton jár
Hogy legyen egyszer
Egy hely, ami mindig vár
Én se félek már az élettől
Annyit adtál, megvéd mindentől
Mert az ember hosszú úton jár
Hogy legyen egyszer
Egy hely, ami mindig vár
Én se félek már az élettől
Annyit adtál, megvéd mindentől
Bartók Eszter (Mezőkövesd, Magyarország, 1980. március 25.) EMeRTon-díjas magyar énekesnő és dalszövegíró. A TV22004/2005-ös Megasztár tehetségkutató műsorának felfedezettjeként vált híressé. Saját számával, az Elefántos dallal jutott döntőbe, ami olyan népszerű lett, hogy már a verseny elejétől játszották a rádióadók. A dal akusztikus, Eszter saját gitárkíséretével adta elő slágerét.
Utas vagyok csak ebben a világban, egészen magánosan vándorló utas, aki megnézhet mindent, amit látni módjában van, de semmit magával el nem vihet, semmit félre nem tehet, semmihez hozzá nem kötözheti magát, bármennyire is megszerette ezt, vagy amazt.
S lassan, lemondó szomorúsággal kialakult bennem az útiterv is: az ember éppen csak gyönyörködik abban, ami arra való.
Néhány dolgot megjegyez magának, egészen rendszertelenül és minden értelem híján s igyekszik kissé megszépíteni azt az utazást, amennyire lehet.
Átballag az életen, éppen mintha tóparton menne, váltakozó arcú dombok között, mindig lát valami újat és mindig elbúcsúzik valami régitől, s legokosabb, ha mindezt úgy cselekszi, mint a világ legtermészetesebb dolgát.
Mintha nem lenne abban semmi szomorú, hogy az idő búcsúzással telik, hogy minden hajnal egy alkonyatnak a sarkára hág s hogy vannak virágos tájak, amiket megszeretünk s a táj elmosódik a múltba.