Somló Tamás: Gyertya az esőn

Somló Tamás: Gyertya az esőn

Mire jó, hogy hozzám érsz, ha nem vagy mindig kéznél?
Mire jó, ha el se mész, de mellettem se állsz?
Mire jó, ha úgy teszel, mint aki nincs egészen észnél?
Neked folyton égni kell, de ne csodálkozz, ha úgy jársz
Mint gyertya az esőn.

Minden reggel építesz kemény önzésből egy kastélyt
S minden este bombázod a szerelem városát
Ugye, nincs is ellentét, ha nem beszélünk róla
Ugye, nincs is háború, ha nem vagyunk katonák

Refr.: Gyertya az esőn
Egy apró láng, amely ki tudja, meddig éghet
Gyertya az esőn
Egy csöpp kis fény, ami örökös harcban áll

Mire jó a víztükör, ha te nem tudsz úszni, drágám?
Mire jó a napsütés, ha az éjszakának élsz?
Mire jó a csillagfény, ha te napszemüvegben alszol?
Mire jó a sok haver, ha önmagadtól is félsz?

Refr.: Gyertya az esőn
Egy apró láng, amely ki tudja, meddig éghet
Gyertya az esőn
Egy csöpp kis fény, ami örökös harcban áll
Gyertya az esőn
Te nem vagy más, hiszen téged is gyűr az élet
Gyertya az esőn
Egy fénylő pont, amely nyugtot nem talál

Néha tényleg nem vagy más, csak egy lepke a lámpafényben
Aztán újra eljátszod a nőstényoroszlánt
Ez az élet oly rövid, mint egy sóhajtás a szélben
Mire jók a szárnyaid, ha a szíved a földre ránt…

Refr.: Gyertya az esőn
Egy apró láng, amely ki tudja, meddig éghet
Gyertya az esőn
Egy csöpp kis fény, ami örökös harcban áll
Gyertya az esőn
Te nem vagy más, hiszen téged is gyűr az élet
Gyertya az esőn
Egy fénylő pont, amely nyugtot nem talál

72 éve, ezen a napon született Somló Tamás énekes, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Somló Iván Tamás (Budapest1947november 17. – Budapest2016július 19.énekesbasszusgitárosszaxofonosdalszerző, artista és jogász. A Locomotiv GT énekese, számos sikeres dal szerzője.

Isten léte.

Isten léte evidens. Nézzen meg egy falevelet! Hogyan lehet ilyet tervezni? Szimmetrikus minden, s mégis egyedi.

Milyen szellem az, amely mindezt fenntartja és kormányozza? Mert a rendszer működik. Hacsak le nem téped a levelet, az örök törvények szerint nő meg.

Jelen van egy állandóan megújuló, kreatív, felfoghatatlan színvonalú, befoghatatlan méretű világ, amely nem valahol van, hiszen én is belőle vagyok.

Meg maga is, ahogy a kutya, a hernyó, a lepke, a felhő meg minden létező.

Mindig fölfelé mutogatunk, amikor a Jóistenről beszélünk, ami mókás, mert közben Ausztráliában is fölfele mutogatnak, ami ugye épp az ellenkező irány. Pedig ha Istenről beszélünk, körbe kellene mutatni.

Ott van mindenben, bennünk is.

A szeretetben, amely a kapcsolatkeresés előszobája, egyben szülőszoba is: ott, és csak ott születik a megismerés.

Intellektuális megismerés ugyanis nem létezik.

Abban benne van az ítélet, a tetszik-nem tetszik.
A szeretet az egyetlen hatékony megismerő erő.

Amikor megszűnik a tetszik-nem tetszik kettőssége, és őszintén érdekel, amit, akit látsz, akkor vagy képes a megismerésére. Azaz, ha szereted.

Ez nem hit-, hanem ténykérdés. Annyira evidens, hogy én nem is hiszek.

Csupán nem vagyok vak. Azt viszont, aki erre a valóságra rányitotta a szemünket, úgy hívják: Jézus Krisztus.”

83 éve, ezen a napon született Makovecz Imre, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Makovecz Imre (Budapest, 1935. november 20. – Budapest, 2011. szeptember 27.) Kossuth-díjas magyar építész, a magyar organikus építészet egyik képviselője. A Magyar Művészeti Akadémia alapítója, örökös tiszteleti elnöke.

Reményik Sándor : Ne ítélj 

Reményik Sándor : Ne ítélj
Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.
Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak –
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.
Istenem, add, hogy mind halkabb legyek –
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább símogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.
1939

77 éve ezen a napon halt meg Reményik Sándor, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

Babits Mihály : Esti kérdés

Babits Mihály : Esti kérdés

Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, síma bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja
s oly óvatossan, hogy minden füszál
lágy leple alatt egyenessen áll
és nem kap a virágok szirma ráncot
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem veszti a szivárványos zománcot
és úgy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
olyankor bárhol járj a nagyvilágban,
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
vagy kávéházban bámészan vigyázd,
hogy gyujtják sorban a napfényü gázt;
vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel
nézzed a lombon át a lusta holdat;
vagy országúton, melyet por lepett el,
álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;
vagy a hajónak ingó padlatán
szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;
vagy idegen várost bolygván keresztül
állj meg a sarkokon csodálni restül
a távol utcák hosszú fonalát,
az utcalángok kettős vonalát;
vagy épp a vízi városban, a Riván
hol lángot apróz matt opáltükör,
merengj a messze multba visszaríván,
melynek emléke édesen gyötör,
elmúlt korodba, mely miként a bűvös
lámpának képe van is már, de nincs is,
melynek emléke sohse lehet hűvös,
melynek emléke teher is, de kincs is:
ott emlékektől terhes fejedet
a márványföldnek elcsüggesztheted:
csupa szépség közt és gyönyörben járván
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire való?
mégis arra fogsz gondolni árván:
minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető?
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, e bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő szizifuszi kő?
miért az emlékek, miért a multak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
miért nő a fü, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?

77 éve, ezen a napon halt meg Babits Mihály magyar költő, író. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében Őt!

Szentistváni Babits Mihály, teljes nevén: Babits Mihály László Ákos (Szekszárd, 1883. november 26. – Budapest, Krisztinaváros, 1941. augusztus 5.) költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a 20. század eleji magyar irodalom jelentős alakja, a Nyugat első nemzedékének tagja.

Arany János : A lepke

Arany János : A lepke

Zöld lepke, mint hulló levél,
melyet tovább legyint a szél,
nem száll virágot lepni meg,
csak lenn, az út porán libeg.
Nincs feltünő bársony meze,
csilló-pora, fény-lemeze;
virágkorát most éli bár:
oly színhagyott köntösbe’ jár.

Volt napja, volt, négy, tán öt is,
hogy izlelt ő szerelmet is;
most a jövőnek hint magot;
nem fél, hogy a láb rátapod.

Szegény! Ha rátoppantanék,
pusztulna ő s egy nemzedék;
de oly bizalmas ott alant:
mért bántsam a kis gondtalant?…

Élj, lepke! éld múló nyarad,
ha még egy-két napod marad:
jöhet vihar nagy-hirtelen,
s megfagysz esőn, hideg szelen.

Köszönd, hogy már tekintetem
földhöz lapúl, nem föl vetem:
ha bátran még fenn hordanám,
rád is tiportam volna tán.

Mért nézzek a magasba fel?
E szép világ: egy köd-lepel;
nem látom az ég madarát,
csak téged itt s útam porát.

Nem a pacsirtát, aki szánt;
a napnak áldott fénye bánt;
de az anyaföld szintelen
lakóján megnyugszik szemem.

Sorsom pedig, s egy méla gond
egemből már a földre vont;
de nem remény-magot vetek:
azt nézem: hol pihenhetek?

1877

201 éve, ezen a napon született Arany János magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaságigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára.

Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült Toldi tette.

Sinkovits Imre (Kispest, 1928. szeptember 21. – Budapest, 2001. január 18.) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész.

Rúzsa Magdolna : Érj hozzám

Rúzsa Magdolna : Érj hozzám

Maradsz-e még mellénk bújó reggelért
Jöhetsz elém, szemfényvesztő keddekért.
Lopott világ, a tilos szögén lógat egy életen át.

Érj hozzám még egyszer
Hadd, hogy lássam a szárnyad
Csak meg ne mutasd másnak
Érj hozzám még egyszer
Hagyd, hogy szorítsalak jobban
Vesszünk el a mostban…

Várni rád, és remélni, hogy lesz még pár
Találkozás, nyárutón a Dunánál.
Ismerős vágy, piszkos tangót
Táncol a szívemen át.

Érj hozzám még egyszer
Hadd, hogy lássam a szárnyad
Csak meg ne mutasd másnak
Érj hozzám még egyszer
Hagyd, hogy szorítsalak jobban
Vesszünk el a mostban…

Váltakozik nap és éj,
Borban ringó tükörkép,
Lepke vagyok,
Fényednél
Oooooo…

Érj hozzám még egyszer
Hadd, hogy lássam a szárnyad
Csak meg ne mutasd másnak
Érj hozzám még egyszer
Hagyd, hogy szorítsalak jobban
Vesszünk el a mostban..

Rúzsa Magdi (Verbász, 1985. november 28.) Artisjus-díjas magyar énekesnő. A TV2 Megasztár című tehetségkutató műsor harmadik szériájának győzteseként vált ismertté.

Misztrál, Dsida Jenő: Tavaszi ujjongás

Misztrál, Dsida Jenő: Tavaszi ujjongás

Tarka virágnak
Illata kábít, –
Édes a méz mit
Kelyhe kinál;
Lebben a lepke,
Röppen a méh –
Sok kicsi vándor
Kedvese ajkán
Csókra talál.

Nincs ma halál,
Él ma a földön
Mit csak az Isten
Élni teremtett; –
Harsog a himnusz,
Hangos a táj! –
Semmi se fáj,
Minden örömre,
Tűzlobogásra
Szítja a lelket…

Újra születtünk
Zöld lobogóval
Lepkefogóval
Táncra megint!
Csókot a földnek,
Csókot a fának,
Csókot a rügynek,
Mert a hatalmas
Égi Jövendő
Hírnöke mind!

Hallga, mi szépen
Csendül a nóta,
Csörtet a csermely,
Csattan a csók!
Messze az erdő
Lombjai közt a
Nyár keze int! –
Hirdeti minden,
Hirdetem én is,
Itt a tavasz!

Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.

A Misztrál együttes hazai és külföldi költők verseit zenésíti meg sajátos hangon. Az együttes 1997-ben alakult. Magyar és külföldi költők versei, valamint népdalfeldolgozások szerepelnek repertoárjukon. Megzenésítéseik forrása a magyar népzenei hagyomány, amelyet gyakran ötvöznek a ma divatos világzenei irányzatokkal is. Dalaik egyre inkább önálló minőséget, sajátos „Misztrál-hangzást” hordoznak. A kimagasló vokális képességű, számos akusztikus hangszert megszólaltató együttes tagjai különböző zenei érdeklődésűek. Ez az indíttatásbeli színesség – az ősiséget idéző motívumoktól a kortárs hangzású elemek alkalmazásáig terjed. Az együttes tagjai tudatosan vállalják a legkülönbözőbb versek által meghívott zenei megvalósítások sokszínűségét. Versválasztásaikban fontos szerepet játszik az európai és a magyar történelem iránti érdeklődés. A magyar költészet megszólaltatása mellett több alkalommal merítettek az európai költészet kincsestárából is (Baudelaire, Garcia Lorca, Villon, Gabriella Mistral). Az elmúlt esztendőkben megjelentetett hordozók (CD és DVD), valamint Budapesthez közel, a Dunakanyar szívében, Nagymaroson létrehozott és mára hagyománnyá vált Regejáró Misztrál fesztivál mellett, országos klubhálózatot is létrehoztak. Országjáró koncertjeik sokasága mellett számos alkalommal jártak külföldön is – Erdélytől az Egyesült Államokig.

Saját honlap : misztral.hu