Rafi Lajos: A Nap gyermeke

Rafi Lajos: A Nap gyermeke

Hányódtam, mint átvert legény
A büszke patakokban,
kerestem nőt, de elvesztettem
mostoha csókokban.

Vagyok cigány.
S a két szemem, azt mondják, hogy hamis.
Lehet igaz, döntsön az ég.
Engem a Nap tanít.

Forrás : Rafi Lajos – Over the rainbow facebook.

RAFI Lajos (Jobbágyfalva, 1970 – Gyergyószárhegy, 2013. június 24.) erdélyi cigány költő.

1970-ben Marosvásárhelyen született, cigánykovács nemzetségből. Egy éves korában került Gyergyószárhegyre a Nyárád mentéről. Iskoláit Gyergyószár­hegyen és a Gyergyószentmiklósi Mezőgazdasági Szakközépiskolában végezte. 1989-ben érettségizett. Hat gyermek édesapja, bádogosságból tartotta fent családját, Gyergyószárhegyen élt, télen szociális segélyből.
Földhöz vert csoda című kötete 2007-ben jelent meg, a L’Harmattan Kiadó gondozásában.

cigányok Indiából származó nép, mely a 13-15. században vándorolt be Európába. Önmagukat romnak, vagyis „embernek”, illetve néha kálonak, „feketének” nevezik. A magyarországi vándorcigányok néhol manusnak (szintén „ember”) is nevezik magukat.

Kodály Zoltán : Fölszállott a páva

„Fölszállott a páva, vármegye-házára,

Sok szegény legénynek szabadulására.”

Kényes, büszke pávák, Nap-szédítő tollak,
Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap.

Másképpen lesz végre, másképpen lesz végre,
Új arcok, új szemek kacagnak az égre.

Újszelek nyögetik az Ős-magyar fákat,
Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat.

Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig,
Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.

Új lángok, új hitek, új kohók, új szentek,
Vagy vagytok vagy ismét semmi ködbe mentek.

Vagy láng csap az ódon, vad vármegyeházra,
Vagy itt ül a lelkünk végleg leigázva.

Vagy lesz új értelmük a magyar Igéknek,
Vagy marad régiben a bús, magyar élet.

„Fölszállott a páva a vármegye-házára,
A szegény raboknak szabadulására.”

„Fölszállott a páva a vármegye-házára,
De nem ám a rabok szabadulására!”

Vagy lesz új értelmük a magyar Igéknek,
Vagy marad régiben, a bús, magyar élet.

– Óh-óh!

132 éve ezen a napon született Kodály Zoltán magyar zeneszerző. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Kodály Zoltán (Kecskemét, 1882. december 16. – Budapest, 1967. március 6.) háromszoros Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató, az MTA tagja.

szurkolók. Diósgyőr. népdal.

Még több fotó és videó a mérkőzésről itt.

“Érik a szőlő, hajlik a vessző, bodor a levele.
Két szegénylegény szántani menne, de nincsen kenyere.

Van vöröshagyma a tarisznyába, keserű magába,
Szolgalegénynek, hej, a szegénynek de kevés vacsora.”

Diósgyőr – Újpest 1-1 MAGYAR KUPADÖNTŐ SZURKOLÁS 2014 05 25

A mérkőzésről beszámoló itt található.

Diósgyőri FC hivatalos honlap itt.