Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.

Forrás : Napi Vers facebook.

120 éve, ezen a napon született Szabó Lőrinc, magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk!

Szabó Lőrinc, teljes nevén Szabó Lőrinc József (Miskolc, 1900. március 31. – Budapest, Józsefváros, 1957. október 3.) Kossuth-díjas költő, műfordító, a modern magyar líra egyik nagy alakja.

Lukács Sándor (Miskolc, 1947. július 21. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, költő, érdemes és kiváló művész.

Arany János : Családi kör

Arany János : Családi kör

Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
A gazdasszony épen az imént fejé meg;
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
Ballag egy cica is – bogarászni restel –
Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
Egy iramodással a pitvarba terem.

Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
Benn a háziasszony elszűri a tejet,
Kérő kis fiának enged inni egyet;
Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
Mint csillagok közé nyájas hold világa.

Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:
Ő a legnagyobb s szebb… a hajnali csillag.
Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
Csak vasalás híja,… s reggel ünnep lészen.
Körűl az apróság, vidám mese mellett,
Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
Az világítja meg gömbölyű arcukat.

A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;
Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.
Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
Legalább így szokta mondani az apjok,
Noha a fiú nem imádságon kapkod:
Jobban kedveli a verseket, nótákat,
Effélét csinálni maga is próbálgat.

Pendül a kapa most, letevé a gazda;
Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
Kutat az apró nép, örülne, ha benne
Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:
Jaj! valami ördög… vagy ha nem, hát… kis nyúl!
Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
Kinálják erősen káposzta-levéllel.

A gazda pedig mond egy szives jó estét,
Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
Homlokát letörli porlepett ingével:
Mélyre van az szántva az élet-ekével.
De amint körülnéz a víg csemetéken,
Sötét arcredői elsimulnak szépen;
Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
Nyájas szavu nője mosolyra deríti.

Nem késik azonban a jó háziasszony,
Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
Arra tálalja fel az egyszerü étket.
Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
De a férj unszolja: „Gyer közelebb, édes!”
Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, –
Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.

De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:
Valami szegény kér helyet éjtszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”
Visszajő a lyánka, az utast behíván.
Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
„Isten áldja meg a kendtek ételét is,
(Így végezi a szót), meg az emberét is.”

Köszöni a gazda: „Része legyen benne:
Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne.”
Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb –
Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
Természete már ez magyar embereknek.

De mikor aztán a vacsorának vége,
Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
Megered lassanként s valamint a patak,
Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
(1)Beszél a szabadság véres napjairul,
S keble áttüzesül és arca felpirul,
Beszél azokról is – szemei könnyben úsznak –
Kikkel más hazába bujdosott… koldusnak.

Elbeszéli vágyát hona szent földére,
Hosszu terhes útját amíg hazaére.
(2)Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
És mihelyt a koldús megáll a beszédben:
„Meséljen még egyet” – rimánkodik szépen.

„Nem mese az gyermek,” – így feddi az apja,
Rátekint a vándor és tovább folytatja:
Néma kegyelettel függenek a szaván
Mind az egész háznép, de kivált a leány:
Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
Pirulva kérdezi tőle… testvérbátyját:
Három éve múlik, hogy utána kérdez,
Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.

Este van, este van… a tűz sem világit,
Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
A gyermek is álmos, – egy már alszik épen,
Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
Majd a földre hintik a zizegő szalmát…
S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.

(1851. ápr. 10.)

203 éve, ezen a napon született Arany János magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaságigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára.

Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült Toldi tette.

Csuja Imre (Hajdúnánás, 1960. július 11. –) Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.

Csík Zenekar – Hóban, fényben

Csík Zenekar – Hóban, fényben

Pötyöget a hó már,
maszatol a fény.
Lefelé az utcán
csoszogatok én.

Fekete kutyám
belepi a tél,
fekete kutyámnak
a színe fehér.

Fekete hajam
megeszi a dér,
zizeg a fehérség,
derekamig ér.

Aki idebenn ül,
szeme kacagó.
Aki odakinn jár,
foga vacogó.

Ha röpül a szán,
visitoz a lány,
ha lobog a kályha,
tömöm a pipám.

Csikorog a hó,
csivog a rigó,
de a kalyibában
ropog a dió.

Kupacok az ágon,
suba van a fán:
ide-oda hajlik
fa-öregapám.

Terel a juhász,
keze hadonász’,
kavarog a gyapjú,
puli kotorász.

Gomolyog a táj,
puhul a homály,
nyikorog a pásztor,
tekereg a nyáj.

A Csík Zenekar egy magyar népzenei együttes, 1988 óta a magyarországi népzenei élet egyik meghatározó szereplője.
Tagok :Barcza Zsolt, Bartók József, Csík János, Kunos Tamás, Majorosi Marianna, Makó Péter, Szabó Attila.
Hivatalos honlap itt.

Hivatalos facebook oldal itt.

családban marad.

Családban marad. Mátéfi család.

László Csaba: Mátéfi Csaba és Mátéfi Zita laudációja

Mátéfi Csaba és Mátéfi Zita. Kacsó András díj Erdélyi magyar néptánckultúránk megőrzése és minőségi művelése érdekében kifejtett előadói, oktatói, együttes-vezetői tevékenységükért

Táncos időket élünk! Vagy mégsem? Gondoljunk csak bele: valamiképpen mindannyian táncot járunk, akarva-akaratlanul végig kell azt járnunk. Ha pedig valaki új táncba kezd, mindig megfontolja. Visszatekint, a múltat tükörként szemléli, hogy végig tudja járni, még akkor is, ha közben mások is meg akarják táncoltatni, még akkor is, ha sokan ellenzik ezt a táncot – akik egyébként táncbarátok – még akkor is… még azért is! Táncba – és dalba is – önthetjük örömünket, bánatunkat, büszkeségünket, megmutathatjuk benne erőnket, belerejthetjük gyöngeségünket, kifejezhetjük általa szerelmünket, gyűlöletünket, egyéniségünket, hovatartozásunkat és együvé tartozásunkat. Így settenkedünk a régi, táncos idők nyomában, hogy megtalálhassuk, eltanulhassuk öreg táncosok lépéseit és újrateremtsük azokat színpadon és színpadon kívül, helyet adjunk neki mánkban.

Mátéfi Csaba és Dónát Zita immáron házastársként is huszonegynéhány éve ezt a szolgálatot vállalta fel, hogy színpadi táncosokként, oktatókként vagy éppen csoportvezetőként néptánc-mozgalmunkat erősítsék. A kezdetek egybeesnek a Pipacsok Néptáncegyüttes alapításával, a középiskolás évekkel, amikor Székelykeresztúron az utóbb Orbán Balázs nevét felvevő gimnáziumban toborzódnak az első Pipacsok. Itt szeretik meg a néptáncot, tanulják motívumait, ízlelgetik jellegzetességeit, táji stílusait, s miután a néptáncvírus végleg megfertőzi őket, s bekövetkezik a nagy történelmi változás is, rászánják magukat a nagy lépésre, hogy hivatásosként is kipróbálják magukat. Ott vannak 1990-ben Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncegyüttes alapításánál. Három éven keresztül tanulják a színpadi néptánc fortélyait, koreográfiákat, műsorokat, és korán megmutatkozó tehetségük következményeként gyakran kapnak szóló táncosi szerepeket: a Napkeletről napnyugatra, A tánc ünnepe, Apám tánca című műsorokban. Az élet azonban nem könnyű az otthontól távol. Szoktuk is mondani viccesen: nemes a mi munkánk, de nem es fizetik, így a sors újra hazarendeli őket Székelykeresztúrra, Alsóboldogfalvára, ahol családot alapítanak és visszatérnek a kezdetekhez, vagyis a Pipacsokhoz. Ez idő tájt virágzik fel újra a Pipacsok és készülnek el olyan műsorok, mint az Idegen földre ne siess, a Katonák vagy a még ma is műsoron lévő Együttélésben, amelyek hosszú időre megalapozzák a Pipacsok hírnevét. 1998-ban új út indul: „fölvillámlik a valótlanságban / egy elfelejtett pipacsrobbanás” – mondaná a költő Király László. A profizmus lehetősége nyílik meg újra azáltal, hogy Székelyudvarhelyen megalakul az Udvarhely Néptáncműhely. Tagjai ekkor nagy többségében Pipacsosok. Itt találjuk Mátéfi Csabát is, aki az előadásokban többnyire szólótáncos és koreográfus munkatárs is. Annak ellenére, hogy sok szép és értékes előadás készült Székelyudvarhelyen: Táncos idők, Tragédia, Százlábú kaland, Székely sorsképek, Király nemből méltóság, Lámpások, Zeng a lélek, az épp uralkodó korszellem, az együttes létezési körülményei sosem voltak ideálisnak mondhatók. Így vált a profizmus csalódássá sokunk számára, Mátéfi Csaba számára is, minek következményeként ott hagyja az együttest 2006-ban. Az elsajátított tudás, a hivatás önzetlen gyakorlása, mozdulatnyelvezetünk olyszerű művelése, ami az irodalomban a vershez vagy a szépprózához hasonlítható, teszi igazán profivá a táncos Mátéfi Csabát. Erdély talán legnagyobb néptáncművészét tisztelhetjük benne, hisz úgy újjáteremteni a táncot ízeiben, rögtönzött formaiságában és oly gazdag változatosságában, ahogy azt ő teszi, ma a Kárpát-medencében nem sokan tudják. S hogy a dicséret elsősorban a táncos férfit illeti, az csak azért van, mert a mi népi tánckultúránknak megvan az a sajátossága, hogy a férfi táncol, a nőt táncoltatják. Nem kisebb szerep azonban a nőé sem. Kiváló táncos mellett kiváló táncospár. Így jellemezhetjük Mátéfi Zita szerepét ebben a párosban, ami maga a harmónia, az egység táncban és életben egyaránt. Zita 1998-tól a Székelykeresztúri Tanulók Klubjának néptáncoktatója, és Csabával együtt nevelik az újabb táncos lábakat Székelykeresztúron, de ha kell Segesváron, Kolozsváron, vagy éppen a nyári tánctáborokban Felsősófalván, a Gyímesekben, Borson vagy Szászcsáváson. A székelykeresztúri utánpótlás nevelés eredményeként a tehetségesebb gyerekekből megalapítják a Mákvirágok gyerektánccsoportot, így biztosítva folytonosságot az immáron több mint két évtizede működő székelykeresztúri táncos hagyománynak. Néptáncosokként az első szerelmükhöz, a Pipacsokhoz hűségesek maradtak és kitartanak mellette jóban, rosszban egyaránt. Ezekben az újabb időkben jöttek létre a Mátéfi-házaspár közreműködésével az Örökség, az Újabb táncos idők, és a Paraszt Dekameron című előadások. A hívatásos szakmával sem szakadt meg Mátéfi Csaba kapcsolata, hisz mind a Nagyvárad Táncegyüttesnél, melynek alapításánál 2003-ban szintén ott találjuk közreműködőként (táncos és koreográfus munkatárs a Só útjában), mind a Háromszék Táncegyüttesnél vállalt és jelenleg is vállal táncosi vagy éppen koreográfusi szerepet. Az előbbinél a Rendes feltámadásban, az utóbbinál a Csávási balladában és a Gyöngyszemekben.

Zárszóként mit mondhatnék, mit kívánhatok útravalóul a díj várományosainak?

A népzenének, a néptáncnak egyéniségformáló, nevelő szerepe van. Értékrendet, identitástudatot alakít, ugyanakkor tartalmas szórakozást nyújt. Fontos hogy legyenek mesterek és tanítványok, akik ők maguk is mesterré válva tanítványokat neveljenek, hogy továbbéltessék ezt a kultúrát. Övezze ezt a munkát az egymás iránti tisztelet és a szakma iránti alázat.

Forrás: muvelodes.ro

Fiatalok az Élet szolgálatában

Keresztes Ilona alapítója, Bartos Lídia Lelle pedig tagja a “Fiatalok az Élet Szolgálatában” nevű közösségnek. Hogy mi a céljuk, és mit takar ez a név? Erről szól ez a kisfilm…

A FÉSZ az Együtt az Életért Egyesület ifjúsági csoportja. Azért jött létre, hogy kutassa az ember életének kezdetét és első kilenc hónapját. Képviseli az emberi méltóság tiszteletét és védelmét a fogantatástól a természetes halálig. “Kilenc hónap az életről” c. képzésünkön felkészítjük a fiatalokat erre a munkára.

Hivatalos facebook oldal itt.

You are my sunshine

Egy Utah állambeli anya videóra rögzítette a fenti gyönyörű pillanatot: amikor kijött a zuhanyzóból látta, hogy Lydia lánya Bo nevű bátyjának énekel , aki Down-szindrómában szenved és egy 12 szóbeli szókinccsel rendelkezik. Mindkét szülő zenész.

Szerinte : “Ez a bizonyíték arra, hogy a zenei terápia működik, minden szó, amit megtanult, a zenélés és éneklés során tanulta meg.”

—–

YOU ARE MY SUNSHINE: A mom captured this beautiful moment when she came out of the shower and saw her daughter singing to her baby brother who has Down syndrome and a 12-word vocabulary. “It’s proof that music therapy works. Every word he has learned has been through music and singing.” 

A teljes történet angolul elolvasható itt: http://bit.ly/2DI2fl3

Down-szindróma (kevésbé szakszerűen, pontatlanabbul Down‑kór,) egy veleszületett kromoszóma-eltérés, ami a 21. kromoszómapár hibás osztódásának következtében jön létre. Középsúlyos vagy enyhe értelmi fogyatékossággal jár, és különböző testi rendellenességekkel társulhat.

A Down-szindróma nevét John Langdon Down angol orvos után kapta, aki 1866-ban elsőként írta le klinikailag a tünetegyüttest. Langdon a külső megjelenés (a belső szemzugban megjelenő úgynevezett mongolredő) alapján helytelenül úgy gondolta, a betegség lényege a mongoloid nagyrasszra való visszaütés, ebből ered a hibás és ma már elfogadhatatlan „mongoloid idióta” („mongolidiotizmus”, „mongolizmus”) elnevezés.

A zeneterápia lényege a zenével történő tudatállapot-változás. Az ún. zenei indukcióval létrejött tudatállapot-változás magába foglalja a kedélyállapot, a szociális aktivitás változását, a kliens ún. saját érzelmeinek jobb megértését, egyáltalán: a nem tudatosult lelki tartalmak megélését és feldolgozását.

Szécsi Pál : Nincsen barátom

Szécsi Pál : Nincsen barátom
Milyen furcsa?
Gyermekkorunkban milyen sok barátunk van.
Ezek a barátságok egy életre szövődnek.
Aztán, ahogy felnövünk, egyedül maradunk.
Hová lettek? Nem tudom.Nincsen barátom, csak sok haver,
És ez időnként kissé lever.
Príma cimborák, néha tényleg jópofák,
Semmi más.

Együtt csavargunk nap-nap után,
Egyről esik szó köztünk csupán.
Lányról, kalandról, semmi másról,
De arról százszor.

Két ital között senki nem közölt
Semmi fontosat még,
Én is hallgatok, s arra gondolok,
Többet érdemelnék.

Nincsen barátom, csak sok haver,
És ez időnként kissé lever.
Bár ők jópofák, de egy régi jó barát
Az más.

Tá-tá-dá, dat-tá-dá..

Együtt csavargunk nap-nap után,
Egyről esik szó köztünk csupán.
Lányról, kalandról, semmi másról,
De arról százszor.

Két ital között senki nem közölt
Semmi fontosat még,
Én is hallgatok, s arra gondolok,
Többet érdemelnék.

Nincsen barátom, csak sok haver,
És ez időnként kissé lever.
Bár ők jópofák, de egy régi jó barát,
Az más, biztos más, igen más, egész más.

74 éve ezen a napon született Szécsi Pál, magyar énekes, e bejegyzéssel Rá emlékezünk,

Szécsi Pál (Budapest, 1944. március 20. – Budapest, 1974. április 30.) magyar énekes, előadóművész, dalszerző szövegíró.1967-ben a salgótarjáni amatőr versenyen megnyerte az énekesek versenyét, ugyanebben az évben a Táncdalfesztiválon a Csak egy tánccímű dallal második helyezést ért el. Tagja lett a Rádió Tánczenei Stúdiójának. Bársonyos hangja, kiváló színpadi mozgása, megjelenése, egyedi előadói stílusa révén, minden idők egyik legnépszerűbb magyar könnyűzenei előadója volt. 1974-ben bekövetkezett halála pillanatától mítoszok és legendák fonódnak személye köré, melyek napjainkig élnek.