szerencse.

Egy öreg embernek olyan csodálatos fehér lova volt, hogy az ország leggazdagabbjai irigykedtek rá.

Mindenki szerencsésnek gondolta, hogy az övé ez a gyönyörű állat. Valahányszor sok pénzt ajánlottak fel neki a lóért cserébe, az öregember így válaszolt:
– Ez a ló sokkal többet jelent nekem, mint egy állat, ő inkább barát, nem adhatom el.

Egy napon a ló eltűnt. Az üres istálló előtt összegyűlt szomszédok már mondták is a véleményüket:
– Te szerencsétlen bolond, sejteni lehetett, hogy el fogják lopni tőled ezt az állatot! Miért nem adtad el? Micsoda balszerencse!

A paraszt azonban óvatosabb maradt:
– Szerencse vagy szerencsétlenség. Senki nem tudhatja. Mondjuk csak azt, hogy a ló nincs az istállóban! Ez tény. Minden más csak a ti értékelésetek. Hogyan lehetne tudni, hogy ez szerencse vagy szerencsétlenség? A történetnek csak egy töredékét ismerjük. Ki tudja, mi fog történni?

Az emberek kinevették az öregembert. Jó ideje már bolondnak tartották. Két héttel később visszajött a fehér ló.

Nem lopták el, egész egyszerűen csak elszabadult, és mintegy tizenkét vadlóval együtt tért vissza kiruccanásáról. A falusiak újra összegyűltek:
– Igazad volt, nem szerencsétlenség, hanem áldás, ami történt!
– Én ezt azért nem mondanám. Elégedjünk meg csak annyival, hogy a fehér ló visszajött. Hogyan tudhatnám, hogy ez szerencse-e vagy baj?

Hiszen ez csak egyetlen fejezet. Meg lehet ismerni egy könyv tartalmát egyetlen mondat elolvasása után?

A falusiak szétszéledtek, meg voltak győződve arról, hogy az idős ember összevissza beszél. Kapni tizenkét gyönyörű lovat minden kétséget kizáróan égi ajándék. Hogyan is lehetne ezt tagadni? A paraszt fia elkezdte a vadlovak betörését. Az egyik levetette magáról és összetaposta.

A falubeliek ismét eljöttek, hogy elmondják a véleményüket:
– Szegény barátunk, igazad volt! Ezek a lovak nem hoztak neked szerencsét. Lám most egyetlen fiad nyomorék lett. Ki segít majd neked idős napjaidban? Igazán sajnálatraméltó vagy!
– Ne szaladjatok ennyire előre – válaszolta nekik a paraszt. – A fiam nem tudja többé használni a lábát, ez minden. Ki tudja megmondani, mit hoz ez majd nekünk? Az élet apránként mutatkozik meg, senki nem tudja megmondani a jövőt.

Nem sokkal később kitört a háború, és a falu összes fiatalemberét besorozták, kivéve a nyomorékot.
– Öregember – panaszkodtak a falubeliek –, igazad volt, a fiad ugyan nem tud járni többé, de legalább melletted marad, míg a mi fiaink mennek a halálba.
– Kérlek benneteket – válaszolta a paraszt –, ne ítélkezzetek rögtön. A fiaitokat besorozták a hadseregbe, az enyém itthon marad, ennyit tudunk mondani csupán. Isten tudja, hogy ez jó-e vagy rossz. Az élet, apránként mutatkozik meg, a mi dolgunk embernek maradni úgy a szerencse, mint a szerencsétlenség, az egészség vagy a betegség, a béke és a háború idején.

fagyi.

Egy kisfiú sétált be az étterem ajtaján, majd leült a kevés üresen álló asztal egyikéhez. Néhányan furcsán bámulták, hogy mit keres egyedül egy ilyen étteremben egy kisgyerek, akinek még le sem érnek a lábai a székről a talajig, de őt kicsit sem zavarták a furcsálló tekintetek, csak mosolyogva nézelődött. Hamarosan megérkezett a pincér, és megkérdezte, mit hozhat.
„Mennyibe kerül egy fagylaltkrémes desszert?” – kérdezte a kisfiú.
„550 forint.” – hangzott a válasz. A kisfiú erre elővette a tárcáját, és elkezdte számolgatni a benne lévő pénzérméket. A pincér türelmetlenül nézte a gyereket.
„Mennyibe kerül egy sima fagyi?” – kérdezte a kisfiú. A pincér már kissé ideges lett, mert ment volna a többi vendéghez, ezért kissé feszült hangvétellel vágta rá a választ:
„Az 450 forint.”
A kisfiú újra számolni kezdte a pénzét, majd így szólt a türelmetlenül toporgó pincérnek:
„Egy sima fagyit kérek szépen.”

A pincér nemsokára kihozta neki a fagyit, letette a számlát az asztalra, majd ment tovább egy másik vendéghez. A kisfiú pedig megette a fagyit, a kasszánál kifizette a 450 forintot, majd udvariasan köszönt és távozott.
Amikor a pincér az ő asztalához ért, hogy elvigye a fagyis kelyhet és letörölje az asztalt, legnagyobb megdöbbenésére egy pénzérmét talált gondosan a kehely mellé készítve: 100 forintot, a borravalóját.

Karácsonyi köszöntő.

Karácsonyi köszöntő ének.

Én felkelék jó reggel hajnalban,
Én felkelék jó reggel hajnalban.
Kimosdódám minden bűneimből.
Megkendőzém arany kendőcskével.
Kimenék én ajtóm elejébe,
Feltekinték nagy magas mennyégbe.
Nyitva látám mennyország kapuját,
Azon belül mennyország ajtaját,
Azon belül egy terített asztalt.
Azon vala egy rengő bölcsőcske,
Abban vala Urunk, Jézus Krisztus.
Ül vala mellette anyánk, Szűz Mária,
A lábával rengetgeti vala.
A szájával fújdogálja vala:
Aludjál el, Istennek Báránya,
Szeretetből jöttél erre a világra.

Calidora: Ujrafestem

Calidora: Ujrafestem
Emlékszem mikor felhívtál, hogy vége
Azt hittem, hogy itt a világvége
Azt láttam minden sarkon újra
Eldobtad a szívem az útra
Álltam és vártam
És minden percben meghátráltam
És attól fogva kértem és kértem
Hátha újra szólnál
Elég volt, felálltam
És innentől most már
Újrafestem a kék eget
Kiszínezem a kifakult képeket
A régiből új arcot veszek
Minden mit akartál én leszek
Egyedül állok a lábamon
Nem kúszok felfelé a válladon
Most csak a hátamat nézheted
Minden mit akartál én leszek
Emlékszem mikor rám írtál
Hogy mégis változnál
És szóljak ha én is átélném
Ezt veled, újra meg újra
Rálépnék erre a semmilyen útra
Álltam és vártam
És minden percben meghátráltam
És attól fogva kértem és kértem
Hátha újra szólnál
Elég volt, felálltam
És innentől most már
Újrafestem a kék eget
Kiszínezem a kifakult képeket
A régiből új arcot veszek
Minden mit akartál én leszek
Egyedül állok a lábamon
Nem kúszok felfelé a válladon
Most csak a hátamat nézheted
Minden mit akartál én leszek
A Calidora művésznév mögött Oberritter Dóra áll, aki gyerekkora óta gitározik, zongorázik, énekel. Már 15 évesen saját dalokat írt – elmondása szerint a körülötte, vele történő dolgokat mindig a zenén keresztül éli meg. Célja, hogy a szerzeményei megérintsék az embereket, és a közönség azonosulni tudjon az érzésekkel, emlékekkel, amelyeket Dóri át szeretne adni.

döntés. erő.

A legtöbb ember olyan, mint egy kisgyerek: elfogadja azt a világot (már amelyik kisgyerek elfogadja), amit mások hoztak létre, nem kérdőjelezi meg a dolgok jogosultságát.

Fentről várják az utasításokat, a tanácsokat, és másoktól várják el, hogy megmondják, hogyan éljenek, milyen szabályokat kövessenek.

Testüket orvosra, elméjüket pszichiáterre, hitüket egyházra, törvényeiket kormányukra, jogi dolgaikat ügyvédre, vállalkozásukat könyvelőre, pénzüket bankra, tanulásukat tanárokra, arcukat kozmetikusra, lábukat pedikűrösre, körmüket manikűrösre, hajukat fodrászra bízzák.

Csak ne kelljen döntést hozniuk. Mert nem hisznek saját erejükben.

Ismeretlen szerző

szerencse.

A Te lelked az olcsó cipő szorítja, másnak lába sincs
Te fodrászra vágysz, más haj nélkül él, boldogan
Te divatos testet szeretnél, más csupán enni, egyszer az életben, sokat
Te jó jegyekre számítasz a bizonyítványba, más repülne a boldogságtól, ha a gyermeke élne
Te csendet akarsz magad körül, van, aki az életét adná, ha még egyszer hallhatná, ahogy megtelik a ház
Te szépséget akarsz, van aki életet, mindenáron
Te rendet szeretnél a házban, van, aki egy lyukkal is beérné
Te nyaralni szeretnél jövőre, van, aki megélni a holnapot
Te ma kiabálsz, és lesz, aki az égbe kiált
Te szerencsés vagy, nagyon szerencsés!!!

(Todorovits Rea)

Egészen a tied

Egészen a tied

Neked adom Uram, a kezeimet, tedd velük, amit szeretnél.
Neked adom Uram a lábaimat, vidd őket arra az útra, ahol Te szeretnéd, hogy járjak.
Neked adom Uram az ajkam, hogy mindig Te szólj általa, ha beszélek.
Neked adom a szándékaimat Uram, hogy amikor mozdulok, Téged lássanak a mozdulataimban.

Neked adom a mosolyomat, hogy a Te derűd tegye széppé mindenkinek a napját, akivel találkozom.
Neked adom a hallgatásom, hogy a csendben Téged halljanak meg Uram.
Neked adom a pillantásom, hogy a szememben a Te ígéreted fénye csillanjon fel.
És Neked adom a könnyeim, hogy végre tisztára moshasd velük fáradt lelkemet.

Neked adom Uram a testi erőmet, minden tudásomat, a gondolataimat,
és mindent, amiben kicsit is jó vagyok,
hiszen általad kaptam őket és csak Téged akarlak szolgálni velük.
Neked adom az életem, az időm, a szívem, és a tárgyakat, a javaimat, amivel rendelkezem.

Használd mindet a Te dicsőségedre.
Egyetlen dolgot szeretnék cserébe Uram:

add nekem a Te szemeidet, hogy úgy tudjak nézni mindenkire,
ahogyan Te teszed Atyám,
azzal a feltétel nélküli szeretettel és irgalommal,
aminek mindannyian éhezői vagyunk itt a földön.

És remény lehessek a reménytelenségben,
híd a mélységből a magasság felé,
parányi tiszta hang a fullasztó zajban,
pislákoló mécses a sötétség félelmei közt,
– és minden, ami vagyok, Tehozzád vezessen el.

Ámen.