Szilágyi Domokos : Ősz

Szilágyi Domokos : Ősz

Kopasz az almafa,
sárga.
Leszállt az alma,
kosárba.

Kaszálón ökörnyál
lebben,
fakul a fű torzsa
csendben.

Üres a szilvafa,
árva,
ágait kék égre
tárja.

S hol van a szőlőhegy
kincse?
Elnyelte nagy hasú
pince.

Mezőről hol van a
boglya?
Szénapadlásnak
foglya.

Szilva fő az üstben,
lesz már
kenyérre, tésztába
lekvár.

Padláson színarany
szalma:
itt puhul a piros
alma.

Puszta a kert,
a mező, a határ,
a nyár, jaj, a nyár odavan már —
jön a tél, jön a tél,
de tele a kamra,
a pince, a padlás,
tele a hiu, a magtár.

40 éve ezen a napon halt meg Szilágyi Domokos erdélyi magyar költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Szilágyi Domokos (Nagysomkút, 1938. július 2. – Kolozsvár, 1976. november 2.) erdélyi magyar költő, író, irodalomtörténész és műfordító.

kosár. adni. azt ami van.

Egyszer egy gazdag ember egy kosárnyi szemetet adott egy szegénynek.
Amikor a szegény ember kezébe vette a kosarat elmosolyodott és gyorsan elszaladt vele.
A szemetet kiszedte belőle, kitakarította a kosarat, és teli rakta gyönyörű virágokkal.
Visszament a gazdag emberhez és a kezébe adta a kosárnyi virágot.
A gazdag ember megkérdezte: miért ad neki virágokat, amíg ő szemetet adott neki?
A szegény ember így válaszolt :
– Mindenki azt adja, ami a szívében van.