döntés. erő.

A legtöbb ember olyan, mint egy kisgyerek: elfogadja azt a világot (már amelyik kisgyerek elfogadja), amit mások hoztak létre, nem kérdőjelezi meg a dolgok jogosultságát.

Fentről várják az utasításokat, a tanácsokat, és másoktól várják el, hogy megmondják, hogyan éljenek, milyen szabályokat kövessenek.

Testüket orvosra, elméjüket pszichiáterre, hitüket egyházra, törvényeiket kormányukra, jogi dolgaikat ügyvédre, vállalkozásukat könyvelőre, pénzüket bankra, tanulásukat tanárokra, arcukat kozmetikusra, lábukat pedikűrösre, körmüket manikűrösre, hajukat fodrászra bízzák.

Csak ne kelljen döntést hozniuk. Mert nem hisznek saját erejükben.

Ismeretlen szerző

tenyerek. tartók és hordozók.

Tamási Áron

„Mindnyájunkat két tenyér tart és hordoz ebben az életben.

Az egyik tenyér az Istené, a másik pedig az ördögé.

De olyanformán kell kormányoznunk az életünket, hogy apránként átalhúzódjunk az Isten tenyerébe, s onnét röppenjünk el aztán, amikor megriaszt a halál.”

Tamási Áron : Jégtörő Mátyás – Kolozsvár, 1936 – regény

Tamási Áron (született: Tamás János, Farkaslaka, 1897. szeptember 20. – Budapest, 1966. május 26.) Kossuth-díjas magyar író. Leggyakrabban az ún. népi írók közé sorolják.

központ

Müller Péter

Sohase tedd más kezébe a sorsodat.

A középpont benned van – nem függhet másoktól sem örömöd, sem bánatod.

Barátod, főnököd, szerelmed vagy a párod – tudd, hogy a középpont nem bennük, hanem benned van! Így vagy megteremtve – az igazi vezetőd önmagad vagy.

Bármilyen szerelmes vagy, gyenge, gyáva, odaadó, félős, vagy jóindulatú: a sorsod kocsiját Te vezeted. Senki nem ülhet a volán mögé, csak te!

Még a legjobb párkapcsolatban sem adhatod át a kormányt, a legjobb kezekbe se, mert az önelfelejtés akkor is veszélyes, ha mások nem élnek vissza vele.

Ez nem önzés, hanem az életről és a lelkedről való tudás: minden és mindenki a saját tengelyén forog.

De ha felfedezed a középpontodat, még irányítani is tudod lelkedet és a körülményeidet.

Onnan, önmagadból tudsz mindent megteremteni, megváltoztatni, jobbá tenni – mert ott él a Varázslód, aki belülről vezet, és ereje van.

Manapság a legtöbb ember nem tudja ezt a titkot. Megfeledkezik önmagáról.

Ezért van a párkapcsolatainkban s az életünkben annyi karambol.

Müller Péter (Budapest, 1936. december 1. –) József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó. A hazai populáris-ezoterikus irodalom egyik legismertebb alakja. Az írót, állítása szerint egy halálközeli élménye fordította a spirituális tanok felé.

Írói tevékenysége és a tanítás iránti vágya eredményeképpen elindította a Mesterkurzus elnevezésű előadás-sorozatot, amelyen az önmagát kereső embernek igyekszik segíteni a mindennapi életben az önmegvalósításban. Könyvei minden kétséget kizáróan az utóbbi évek legsikeresebb ezoterikus kötetei közé tartoznak, ezt jelzi a több százezer eladott példány. Spirituális célzatú művei mellett drámaíró tevékenysége is meghatározó. Bár igen termékeny író, azt vallja, hogy a gondolatok és az érzések átadásának leghitelesebb módja mégsem az írás, hanem a beszéd.

munka

Makovecz Imre

Az ember úgy dolgozzon, hogy szórakoztassa a jó Istent.

És az pedig örökkévaló, és fenntartja és kormányozza ezt a világot, ha őt sikerül szórakoztatni, akkor az egész világ kapott valamit.

79 éve ezen a napon született Makovecz Imre, magyar építész, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Makovecz Imre (Budapest, 1935. november 20. – Budapest, 2011. szeptember 27.) Kossuth-díjas magyar építész, a magyar organikus építészet egyik képviselője. A Magyar Művészeti Akadémia alapítója, örökös tiszteleti elnöke.