Váci Mihály: Tiszta és jó

Váci Mihály

Váci Mihály: Tiszta és jó

Csak megmutatták és most jobban fáj, hogy
egy pillanatra láttam a világot,
csak annyira, hogy pontosan lemérjem,
– mi az, amit nehéz lesz már elérnem:

mindent, miről a kitárt messze hírt ad,
barátokat, kik asztalukhoz hívtak,
s közös beszédünk egy dologról áradt:
a bort dicsértük és az éjszakákat,
zenét imádtunk lámpák fénykörében,
lelket a más nyelven írt költeményben,
a szót ízleltük, – ki-ki a magáét,
dúdolva csak, kavargattuk a kávét,
néztük – a cigaretta hogy virágzik,
és morzsolgattuk a csend bóbitáit.
Beszéltünk, hogyha tudtunk, és ha nem, hát
bolyongva, szótlan is értettük egymást.
A boltívek alatt, a századok hajói
mélyén be jó volt egymásba karolni.
Ó, ezeken a néma, hosszú, csendes
perceken hányan nőttek a szívemhez!
Bocsássatok meg – de túl a határon
mennyi megértő, szerető barátom
került, s habár csak csúfoltam a nyelvet,
milyen hamar megérezték a lelket!
A lobogás a fontos ott, a láz szép
áramai, a szemben égő szándék,
a sugárzó öröm, mely leplezetlen
kérezkedik szívükhöz a szemedben:
az idegen szomja, a hívó vágy, hogy
mindenki külön öleljen magához!

És érezzék egy kézfogásról rólad,
hogy jót akarsz, és te is tiszta, jó vagy;
s egy tekintetük elhitesse véled:
– szép dologért élsz – és érdemes élned

Forrás : Napi Vers facebook.

Váci Mihály (Nyíregyháza-Ókisteleki szőlő, 1924. december 25. – Hanoi, 1970. április 16.) Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő, műfordító.

Dsida Jenő : Uramisten!

Dsida Jenő

Dsida Jenő : Uramisten!

Uramisten, ki verset irsz,
Különös verset, elbeszélőt, –
hallgasd e szót, e furcsa-kérőt,
mit egy szereplőd súg füledbe,
Uramisten, ki verset irsz!

Azért kell máma szólnom Hozzád,
mert éj van, a nap nem ragyog
és én olyan kiváncsi vagyok
arra a titkolt folytatásra –
azért kell máma szólnom Hozzád.

Nem felejtem el sohasem,
Megtanultam. A nóta régi:
Te hivtál engem, tudni, élni
szeretni, sirni, imádkozni, –
Nem felejtem el sohasem.

Velem Te bármit tenni birsz!
Gyászmenet lesz, vagy fürge tánc,
ballada lesz-e, vagy románc
költeményednek folytatása?
Uramisten, ki verset irsz!

Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.

Dsuang Dszi és a lepke

lepke

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
– álmomban – mondta – ez a lepke voltam,
és most egy kicsit zavarban vagyok.

– lepke – mesélte -, igen, lepke voltam,
s a lepke vígan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi…
és felébredtem… és most nem tudom

most nem tudom – folytatta eltűnődve -,
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? –

én jót nevettem: – ne tréfálj, Dsuang Dszi!
ki volnál? te vagy: Dsuang Dszi! te hát! –
ő mosolygott: – az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! –

ő mosolygott, én vállat vontam. aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.

Zhuangzi (Csuang-ce), Wade-Giles-átírással CHUANG-TZU, pinyin átírással ZHUANGZI, személynevén, Wade-Giles-átírással CHOU (szül. Kr. e. 369 k. – megh. 286.), a taoizmus első kínai értelmezőinek legfontosabbika. Műve (Chuang-tzu; Csuang-ce) általános vélemény szerint alapvetőbb és átfogóbb, mint a Tao te King („Az út és az erény könyve”), amit a hagyomány szerint Lao-ce (Lao-tzu; Laozi), a taoizmus első nagy pátriárkája írt. Csuang-ce működése a kínai buddhizmus fejlődésére is hatással volt, akárcsak a kínai tájfestészetre és a költészetre.

taoizmus Kína egyik legnagyobb autentikus ősi vallása, mely jelentős mértékben befolyásolta a kínai kultúrát, filozófiát, politikát, gazdaságot, irodalmat, zenét, a kínai orvoslást, kémiát, a harcművészeteket, geográfiát és táplálkozástudományt.

buddhizmus filozófiai, illetve gyakorlat-alapú világnézet és vallás, amely bizonyos országokban vallási irányzatok kialakulását eredményezte. Az i. e. 6. században jött létre Indiában, s elsősorban azoknak a körében terjedt, akik ahinduizmus által szentesített kasztrendszer ellen tiltakoztak. A buddhizmus nagy mértékben Gautama Sziddhártha, közismertebb nevén a történelmi Buddha (páli / szanszkrit nyelven „a megvilágosodott”), tanításain alapszik, aki az indiai szubkontinens északkeleti részén élt és tanított. Buddha valamikor az i.e. 6. és a 4. század között élt. Megvilágosodott tanítóként ismerték, aki igyekezett megosztani másokkal saját tapasztalatait, azzal a céllal, hogy megszabaduljanak a szenvedéstől, elérjék a nirvána állapotát és kiléphessenek az újjászületés és szenvedés örökös körforgásából. A buddhizmusra hagyományosan úgy tekintenek, mint a megszabadulás útjára, melyet a valóság legvégső természetének megismerésén keresztül lehet elérni.