Kálnay Adél: Kérdés

Kálnay Adél: Kérdés

Lehet-e jónak lenni egy rossz világban,
sétálni télen kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra fácánra,
koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki,
kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba,
békét, nyugalmat, szépséget akarni,
adni, adni, mindig csak adni,
tökéletesre lelni egy madár dalában…
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?

Kálnay Adél (Ózd, 1952. február 5. –) magyar pedagógus, József Attila-díjas költő, író.

vakság. látás.

Duccio di Buoninsegna: A vakon született gyógyítása 1308-09, National Gallery, London

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Elment megmosakodni, és amikor visszatért, már látott.

Abban az időben: Jézus útközben látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?”

Jézus ezt felelte: „Sem ez nem vétkezett, sem a szülei. Mindez azért van, hogy megnyilvánuljanak rajta Isten tettei. Amíg nappal van, nekünk annak tetteit kell cselekednünk, aki engem küldött. Eljön ugyanis az éjszaka, amikor senki sem cselekedhet. Amíg a világban vagyok, világossága vagyok a világnak.”

E szavak után a földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak szemeire kente, és így szólt hozzá: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.”

Siloe annyit jelent, mint Küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott.

Bővebben…

Áprily Lajos: Karácsony-est

Áprily Lajos: Karácsony-est

Angyal zenéje, gyertyafény –
kincses kezem hogy lett szegény?

Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.

Mi győzött érdességemen?
Mitől csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitől tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?

Szemembe Krisztus-könny szökött? –
kinyúló kézzel kérdezem.

Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.

Áprily Lajos, született Jékely Lajos (Brassó, 1887. november 14. – Budapest, 1967. augusztus 6.) József Attila-díjas (1954) költő, műfordító. Jékely Zoltán édesapja.

Madách Imre : Karácsonykor

Madách Imre : Karácsonykor

Zúgva nyargal a szél, hordja a havat,
Mindenekre tiszta fénypalástot ad.
Egyiránt borít el bércet, völgyeket,
Tán az egyenlőség tart ma ünnepet.
Ünnep van valóban, ím a büszke vár
Dús világításnak özönében áll,
Fényes csarnokáról hangzik a zene,
S vad dombérozásnak hangja jön vele.
Vár alatt útfélen űl kolduscsalád,
Férj s nő átkarolva tartja magzatát,
Keblök melegével óvják gondosan,
S rájok elterítve egy rossz gúnya van.
Igy ülnek sokáig, némán, reszketeg,
Míg a férjnek ajki szólni kezdenek:
“Márma van karácsony szentelt ünnepe,
A nép megváltója márma születe;
Jó hogy ez egy emlék megmaradt reánk,
Mert feledtük volna, hogy megváltatánk.
Óh hatalmas Isten, hát miért, miért
Ontatál fiaddal értünk drága vért?
Hogy dombérozásra több ünnep legyen,
S a nép rab maradjon véges-végtelen?
Cél után fáradni, küzdeni dicső,
Elfeled minden bajt, aki célhoz jő,
Ah, de én mért hordom a szörnyű igát,
Csak hogy életemet nyomorogjam át,
S amelyet kiküzdök, életem minek,
Hogy legyen igámat hordani kinek?
Rettentő körút ez, melynek vége nincs,
Egy kétségbeejtő örökös bilincs. –
Vagy nagy ég, megvolnánk váltva általad,
És igába tart csak zsarnok akarat?
Úgy még jő idő, mely újra törvényt tesz.
S a megváltó újra gunyhó sarja lesz. –
Hátha e bíró még gyermekem lesz tán,
Óh, takard, takard nőm édes gondosan.
Jőjj, jőjj közelebb, így hajtsd reám fejed,
Hadd tomboljon a szél, rossz szűrünk felett,
Szálljon a hó, itten vad dühe nem ér.” –
S ím leszáll közéjük enyhadó tündér,
Édes álomképet sző rájok keze,
S boldogok mindhárman, férj, nő s gyermeke.
S hogy ne verje őket zord valóság fel,
Lassan eltakarja őket hólepel. –
A várból öröm száll – zúg a téli szél –
A család helyén csak kis hódombot ér.

Sztregovai és kiskelecsényi Madách Imre (Alsósztregova, 1823. január 20. – Alsósztregova, 1864. október 5.) magyar költő, író, ügyvéd, politikus, a Kisfaludy Társaság rendes és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja

Nemes Nagy Ágnes : Karácsony

Nemes Nagy Ágnes : Karácsony

Fehér föld, szürke ég, a láthatáron
narancsszín fények égtek hűvösen.
Pár varjú szállt fejem felett kerengve
s el nem repültek volna űzve sem.

Csak álltam szürkén, szürke ég alatt.
– S egyszerre, mint gyors, villanó varázs
egy kicsi szó hullott elém: karácsony,
mint koldus kézbe illatos kalács.

Csodáltam. És a számon hála buggyant,
nem láttam többet kósza varjakat:
olyan szelíd volt, mint a gyermek álma,
s olyan meleg volt, mint a nyári nap.

Nemes Nagy Ágnes (Budapest, 1922. január 3. – Budapest, 1991. augusztus 23.) magyar költő, műfordító, esszéíró, pedagógus, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja; Lengyel Balázs műkritikus első felesége.

büntetés. üdvözülés.

† Evangélium Szent Lukács könyvéből, Lk 16,19-31
A szívtelen gazdag elnyeri méltó büntetését, a szegény Lázár pedig üdvözül.

Abban az időben:
Jézus a következő példabeszédet mondta:

„Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel.

Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, ami a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit.

Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt.

Felkiáltott: »Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban.«
»Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl.

Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki.«

»Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére.«

Ábrahám ezt felelte: »Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak.« Ám az erősködött: »Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának.«

Ő azonban így felelt: »Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.«”

Ezek az evangélium igéi.

Lukács evangélista (? – 84 körül) a négy evangélista egyike. A keresztény hagyomány szerint a harmadik evangélium és Az apostolok cselekedetei című kanonikus bibliai könyv írója. A szíriai Antiokheia városában született.

Életéről keveset tudunk: csak Pál apostol kolosszébeliekhez írt levele alapján feltételezik, hogy eredeti foglalkozása szerint orvos volt. A hagyomány azt tartja, hogy kedvelte a festészetet, képfaragást, szónoklatot. Pál apostol térítette meg, és Lukács őt követte apostoli útjában. Péter és Pál apostolok halála után bejárta Itáliát, Galliát, Dalmáciát, Makedoniát. Mások szerint tanított Egyiptomban, Líbiában, Tebaiszban. Szigorú böjttel és más vezekléssel sanyargatta magát. 84 éves korában Patrasban, Achája városában vértanúhalált szenvedett.

Kányádi Sándor : Ha

Kányádi Sándor : Ha (látomás ember-távlatból)

ha elherdáljuk ezt a kánaánt is
ha itt sem építjük föl a
vágyva-vágyott új jeruzsálemet
ha kivágjuk az utolsó erdőket is
és önnön hatalmunktól részegülten
illatozó eukaliptusz-máglyák
körül karneválozunk
majd beomlanak a mikroprocesszoros
vakondokok vájta labirintusok
visszanyel mindent a kirabolt föld méhe
égrekövülnek a szuperszónikusok robbanásai
kondenz-felhők vakítják majd az
óceán gyönyörű tükrét s még
keselyűk se billegnek majd a
corcovádon posztoló krisztus
tehetetlenül széttárt karja közül
már fölmeredni látszó minden idők
legmonumentálisabb koldusbotján

1985

Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, 1929. május 10. –) Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.