Hervay  Gizella: Emberi hangon

Hervay  Gizella: Emberi hangon

Gyermekkoromban nem hittem el,
hogy beszélgetnek az állatok,
s most emberi hangon szól hozzám
a heverő kő, vízparti kagyló, homok,
ha testem kő-, víz-, kagyló-
és homokkorszakára gondolok,
a lélekben leülepedett
pliocén rétegek felett
súlyos léptekkel rohan
szörnyű pikkelyeivel
a brontoszaurusz-rettegés-roham.
Szelíden nézem szívemet
kihaló állataival

38 éve, ezen a napon halt meg Hervay Gizella erdélyi költő, író. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében!

Hervay Gizella (Makó, 1934. október 10. – Budapest, 1982. július 2.) erdélyi költő, író és műfordító. Szilágyi Domokos első felesége.

Dsida Jenő: Tekintet nélkül

Dsida Jenő: Tekintet nélkül

Be kell látnunk:
Ha kérdeznek, becsületesen
felelni kell.
A harcot becsületesen
fel kell venni,
az úton becsületesen
végig kell menni,
a szerepet becsületesen
el kell játszani,
keményen és tekintet nélkül.

A kapuk mögül ebek vicsorognak,
az ablakokból kiköpdösnek
és röhögnek.
Száz közbiztonsági gócpont
adja ki az elfogatási parancsot.
Kemény tárgyak zuhognak a fejünkhöz,
súlyos, vérező kövek,
de néha röppen sóhaj is,
szeretet is, rózsa is.

És este a tűzhely mellett,
vagy szuronyos zsandárok között
hátrakötött kézzel,
mégis mondogatni kell
a fellebbezhetetlen,
sziklakemény,
erősítő,
vigasztaló
igét:

Krisztusnak és Pilátusnak,
farizeusoknak és vámosoknak,
zsidóknak és rómaiaknak
egyformán szolgálni
nem lehet.

1928

113 éve ezen a napon született Dsida Jenő, erdélyi magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7.) erdélyi magyar költő.

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.

Forrás : Napi Vers facebook.

120 éve, ezen a napon született Szabó Lőrinc, magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk!

Szabó Lőrinc, teljes nevén Szabó Lőrinc József (Miskolc, 1900. március 31. – Budapest, Józsefváros, 1957. október 3.) Kossuth-díjas költő, műfordító, a modern magyar líra egyik nagy alakja.

Lukács Sándor (Miskolc, 1947. július 21. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, költő, érdemes és kiváló művész.

Rúzsa Magdolna: Gondolj rám!

Rúzsa Magdolna: Gondolj rám!

Gondolj rám,
ha csillag zuhan földi éjszakán,
ha megszakadnak mondatok,
ha megszűnik egy gondolat,
ha átfestik a múltamat, s ne várj!

Gondolj rám,
ha elpattan egy húr a zongorán,
ha széttörik egy rossz futam,
ha csendben élsz és boldogan,
egy szál gyufa, ha ellobban, s ne várj!

Mikor megtorpan egy lépés,
mikor megroppan a jég,
mikor elfogyott egy érzés,
mikor megvillan az ég,
úgy lásd, mint én, hogy lássam veled,
úgy értsd mint én, hogy értsem veled,
úgy szólj mint én,
hogy szóljak veled!

Gondolj rám,
ha friss nyomot hagysz országút haván,
ha tó vízébe követ dobsz,
ha csobban, és ha elmerül,
a csend a csenddel elvegyül, s ne várj!

Gondolj rám,
ha villám tépte ágat látsz a fán,
ha füst sem marad már a láng után,
ha erény lesz majd nem gondolni rám!

Gondolj rám,
ha gyümölcs érik villám tépte fán,
ha parázs él a láng után,
ha jólesik még néhanap,
hogy rólam szól egy gondolat, s ne várj!

Gondolj rám!

Rúzsa Magdi (Verbász, 1985. november 28.) Artisjus-díjas magyar énekesnő. A TV2 Megasztár című tehetségkutató műsor harmadik szériájának győzteseként vált ismertté.

Szabó Magda: Hinni

Szabó Magda: Hinni

Hinni szeretnék a kimondott szóban,
Hinni az emlékekben, egy régi fotóban.
Hinni szeretnék egy darabka kőben,
Egy száraz faágban,vagy épp zöldelőben.
Hinni szeretnék a könyv betűiben,
A madarak dalában, a tiszta levegőben,
Hinni a szóban, a segítő kézben,
Hinni szeretném, hogy van miben hinnem.

Szabó Magda (Debrecen, 1917. október 5. – Kerepes, 2007. november 19.) Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító.

Hervay Gizella : Tőmondatokban

Hervay Gizella : Tőmondatokban

Tőmondatokban gondolkozom.
A kanálnak nincs fénye, csak fogása van.
A kásás hó nem emlékeztet semmire.
Belelépek.
Nincs szeme a holdnak.
A fák ágai nem nyúlnak utána.
Nincs emberi mozdulata a tájnak.
Könnyebb lenne, ha jelkép lenne a virág,
a bokor anyóka,
könnyebb lenne, ha szólna hozzánk a nap,
a szél
vagy a fenyő.
De a csend se emlékeztet
se szorongásra, se félelemre.
Csak csend a csend.
Csak emberi a szó.
Nem nyihogás,
nem víz-zuhatag.
Nem kisebb határai közt a gondolat.
Sohasem volt emberi a kő, a nap,
csak szelíddé tamtamozta az iszonyat.
Idegen volt az iszap és a márvány,
idegen volt a tűz és a szivárvány,
nem a dolgokat nevezték meg a szavak,
csak azt, ami az emberiből hozzájuk tapadt.
Nem lényegükről szól a szó,
csak arról,mire használhatók.
Nem lett közelibb a világ,
csak élhető, csak lakható.
Idegen az ember füvön, fényben a nap alatt,
és mítoszai nélkül markában csak az marad,
ami emberi.
Minden más idegen, embertelen.
Egyetlen fegyverünk ellene a csupasz értelem.
Csak a kigondolt kerék a miénk,
naprobbanás ellen nincs másunk, csak az érv,
atomhalál ellen csak szó, csak szerelem,
üstökös ellen hajszálnyi jóság,
földrengés ellen törékeny műszeren
egy gondolat.
A gondolat csupaszabb és védtelenebb,
mint a megcélzott szarvas szeme.
Önmagán kívül nincs semmi egyebe.
Nincs semmi szép,
se kő, se virág, se nap,
csak az önmagát szülő gondolat.
Csak ennyi van, hogy emberek vagyunk:
kővel, nappal, halállal szembefordulunk.
Csak tőmondatok vannak, csak néhány gondolat:
Ember vagy. Egyedül. Élsz. Védd magad!

Tegnap 85 éve, ezen a napon született Hervay Gizella erdélyi magyar költő, író, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Hervay Gizella (Makó, 1934. október 10. – Budapest, 1982. július 2.) erdélyi költő, író és műfordító. Szilágyi Domokos első felesége.

Takács Zsuzsa: Az esztelen reménytől eső után

Takács Zsuzsa: Az esztelen reménytől eső után

Az esztelen reménytől eső után
fehér karók nőnek a rózsapalánták közé,
és beissza a kő is a vizet, mert szomjas,
tapogatóznak a szél édes ujjai
az esztelen reménytől, hogy szembejössz velem,
a nők melle megfeszül,
rügyeikkel újra látnak a vak faágak,
egybeugranak az eltépett vonalak,
valaki dörömböl a bezárt ajtón,
madarak ringanak a dróton elveszetten,
dobszó pattog a járdán, lüktetnek a házak,
sűrű levegő csorog forró homlokon,
a kerítés rácsa megvonaglik,
az esztelen reménytől árnyékát
a földre dobja, elsápad
a száj, a nyelv kihűl, fönnakad
egy léggömb, rángatja egy fa,
az esztelen reménytől süt a nap.

1983

Takács Zsuzsa (Budapest, 1938. november 23. –) Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító, tanár.

Reményik Sándor: És a szívem is elhagyott engem 

Reményik Sándor: És a szívem is elhagyott engem
“Mert bajok vettek engem körül, amelyeknek
számuk sincsen, – utolértek bűneim, 
amelyeket végig sem nézhetek, – számosabbak
a fejem hajszálainál, – és a 
szívem is elhagyott engem.”
Zsoltárok könyve 40. 13
Ez a legnagyobb bűn.
Ez a legszörnyűbb büntetés.
S a legnagyob nyomorúság is ez:
Elhagyott engem az én szívem is.
Ülök a puszta-homok közepén,
Csügged nehéz fejem.
Ülök, akár a kő,
Lomha, kietlen kő-mozdulatokkal
Tapogatom magam.
Vad-idegenül kutat a kezem
A hely körül,
Hol a szívemnek lenni kellene.
Nincs, nincs.
Elszállt, elillant az évek során.
Őszökkel, tavaszokkal,
Bűnökkel, bajokkal,
Vándormadarakkal.
Nem tudom, kivel, nem tudom, mivel,
Nem tudom, hogyan,
Micsoda percekkel, órákkal, tolvajokkal
Illant el, szökött el, tűnt el, párolgott el,
Hagyott el engem az én szívem is.
Még néha énekelnék.
Egyszercsak a dal torkomon akad,
Elfagy, kihűl,
Nem érzem szívemet a dal alatt.
Szólnék néha egy símogató szót,
Egyszerűt, tisztát, édest, meleget,
Vigasztalót.
Kimondom: koppan,
Érctelenül, csináltan, hidegen:
Nem szűrhettem által a szívemen.
Magamhoz vonnék néha valakit
Közel, közel,
Közel hozzám a félelmes magányba.
De szegett szárnyként visszahull a két kar,
És visszahull a nagy ölelés vágya,
A kitárt karok félszeg ritmusát
Nem a szív dirigálja.
Indul a kezem irgalomra is,
De nem dobban a mozdulatban semmi,
Csak pénz csillan: koldus kezébe tenni.
Zeng a köszönet: “Ezerannyit adjon…” –
Nem, csak szívet, csak egy kis szívet adjon!
És imára is kulcsolom kezem,
Úgy esedezem szívetlenül – szívért,
Szárazon adom Istennek magam,
Hátha reám bocsátja harmatát,
És kinyílik a kőből egy virág.
Mert bajok vettek engemet körül,
És a bajoknak szere-száma nincsen,
És utolértek az én bűneim,
És bűneim beláthatatlanok,
Hajszálaimmal el nem hullanak,
S elhagyott engem az én szívem is.
Nincs, nincs.
Elszállt, elillant az évek során.
Ó, bűnök, bajok, őszök, tavaszok,
Gyilkos órák, rabló pillanatok,
Suhanó szárnyú nagy sors-madarak,
Hová vittétek az én szívemet?
Hozzátok vissza az én szívemet, –
Szeretni akarok.
Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

József Attila : Reménytelenül

József Attila : Reménytelenül

Lassan, tünõdve
Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyûlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színû égboltban…

Vas-színû égboltban forog
a lakkos, hûvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó – –

Bennem a mult hull, mint a kõ
az ûrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idõ.
Kard éle csillan: a hajam – –

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízû számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék –

81 éve a tegnapi napon halt meg József Attila, e bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11.Balatonszárszó, 1937. december 3.) huszadik századi posztumusz Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Az élet kegyetlen volt vele, hisz félárva gyermekkora tele volt lemondással, felnőttként szembesült a meg nem értéssel és öngyilkossága körül is találhatóak ellentmondások.

Pilinszky János: Egy szenvedély margójára

Pilinszky János: Egy szenvedély margójára

A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.

Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szíve a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedül lett.

Nem szabadul már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakítás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.

97 éve ezen a született Pilinszky János magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Pilinszky János (Budapest, 1921. november 27. – Budapest, 1981. május 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas. A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett „újholdas” nemzedékének tagja Nemes Nagy Ágnessel, Örkény Istvánnal és Mándy Ivánnal együtt, mivel a Nyugat, s szellemi utódjának a Magyar Csillagnak megszűnése után az Újhold körül csoportosultak. E lapnak 1946–1948 között társszerkesztője is volt. Mindemellett munkatársa volt a Vigilia, az Élet, az Ezüstkor s az Új Ember lapoknak is.

Szabó T. Anna: Az ég zsoltára

Szabó T. Anna: Az ég zsoltára

Perelj, uram, perlőimmel?
Felelj, Uram, felhőiddel.
Mondd, hogy rend van a világban,
felejtsem, amiket láttam.

Nehéz lenni, tudod, Uram?
Szívünk-szemünk úgy tele van
fájdalommal, szenvedéssel,
amit nem érünk fel ésszel.

Körülöttünk annyi zaj van.
A testtel is csak a baj van.
A lélek meg – szent a lélek,
de nem éli a szentséget.

Kő a szívünk, fáradt, nehéz,
szemünk csak a képekre néz,
tükrök közé vagyunk zárva,
nem látunk ki a világra.

Itt lent perbe vagyunk fogva,
perlőnk fölénk magasodna,
túlkiabál, elküld haza,
hiába, hogy nincs igaza.

Perelj, Uram… – Nem, ne perelj.
Inkább csak felhőket terelj:
a változó világ képét –
ezzel hozd fölénk a békét.

Felelj, uram, felhőiddel,
vértezz fel a kellő hittel,
hogy törvényed ne feledjük,
eged alatt legyünk együtt,

tanuljunk világot látni,
indulatainkkal bánni,
nem bújkálni, mint a gyermek,
viselni a közös terhet,

éljük át a mások részét,
legyen bennünk újra részvét,
legyen bennünk hit, alázat.
Égből építs nekünk házat.

Szabó T. Anna (Kolozsvár, 1972. június 4. –) költő, műfordító

homok. kő.

Ha fáj a szíved, ha megbántottak, a sérelmet, a bűnt írd homokba, így azt könnyen elfújja az irgalom szele.
Ha pedig jót tesz veled valaki, azt vésd kőbe, hogy emlékezetedben örökké megmaradjon!

Böjte Csaba (Kolozsvár, 1959. január 24. –) ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása.

tehetség.

Emberi érték a tehetség, ami majdnem mindenkiben megtalálható, csak sokáig kell faragni a követ, hogy végül megcsillanjon a drágakő.

Időnként a szürkének látszó kavicsból is előtűnik a drágakő csillogása.

3 éve, ezen a napon halt meg Czeizel Endre magyar orvos-genetikus. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében Őt!

Czeizel Endre (Budapest, 1935. április 3. – Budapest, 2015. augusztus 10.) magyar orvos-genetikus, az orvostudományok akadémiai doktora.

Wass Albert : Előhang

Wass Albert : Előhang

Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer, meg ezer apró csillámló homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.
És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.
De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.
És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti.
És jött az első szél: és nem döntötte össze.
És jött a második szél: és az sem döntötte össze.
És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.
És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára. és ledöntötték az ő oszlopát.
És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.
És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homok-szemcséből és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.

Szentgotthárd, 1926. november 14.

Az Ismerős Arcok magyar nemzetirock-együttes. 1999. október 23-án alakult meg az Udvari Bolondok és a $texas együttes tagjaiból. Első időkben rhythm and bluest játszottak. Egy erdélyi út következményeként változott meg a szövegviláguk és témaválasztásuk, mely nagyrészt a magyar emberek és a nemzet sorsával, a trianoni döntés igazságtalanságával foglalkozik.

Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.

Pilinszky János: Milyen felemás

Pilinszky János: Milyen felemás

Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelműen.

Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
hálójában evickélünk, pedig
napra kellene teregetnünk
mindazt, mi rejteni való.

Milyen
megkésve értjük meg, hogy a
szemek homálya pontosabb lehet
a lámpafénynél, és milyen
későn látjuk meg a világ
örökös térdre roskadását.

36 éve ezen a napon halt meg Pilinszky János magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Pilinszky János (Budapest, 1921. november 27. – Budapest, 1981. május 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas. A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett „újholdas” nemzedékének tagja Nemes Nagy Ágnessel, Örkény Istvánnal és Mándy Ivánnal együtt, mivel a Nyugat, s szellemi utódjának a Magyar Csillagnak megszűnése után az Újhold körül csoportosultak. E lapnak 1946–1948 között társszerkesztője is volt. Mindemellett munkatársa volt a Vigilia, az Élet, az Ezüstkor s az Új Ember lapoknak is.