lélekszikra

“Az ember a legmagasabb szellemmel azonos abban, amit Eckehart mester lélekszikrának nevez, és ez, mint a hinduk tanítják, az ember igazi lénye, az Átman, nem teremtett, öröktől fogva létező és elmúlhatatlan. De az ember teremtmény is, született és meghal. Ha pedig teremtmény, nem tud meglenni önmagából.

Az ember kiszolgáltatott múlandóságának jele, hogy fennmaradásához erőket kell magába vennie, vagyis táplálkoznia kell. Viszont amit megeszik és megiszik, az sem más, mint Brahman, mint a hinduk mondják. Mert a táplálék Brahman, tanítják az Upanisádok. A táplálék Brahman; emellett ki kell tartani. Ezért fontosak az érzékek.

Amit mesterem, John Cowper Powys az érzékek védelmében írt, azt az utolsó betűig megtanultam, és követem. Valószínűleg az egész világirodalomban alig van megrendítőbb jelenet, mint Geard polgármesteré, aki Powys Glastonbury-regényében húsvét vasárnapján hatalmas kenyeret vesz hóna alá, a kancsóba bort tölt, kimegy a kertbe a virágzó fák alá, letérdel, a kenyérből kolosszális darabokat tör, magába tömi, és hosszú kortyokban issza rá a bort, miközben a feltámadásra gondol, és könnyei patakzanak. Ez az úrvacsora. Szememben ez az ember csillapíthatatlan Brahman-éhségének grandiózus ábrázolása, sokkal több, mint bármiféle önmegtagadás.”

–Hamvas Béla: Cseresznyét szedni

Hamvas Béla (Eperjes, 1897. március 23. – Budapest, 1968. november 7.) Kossuth-díjas magyar író, filozófus, esztéta és könyvtáros, Hamvas József evangélikus lelkész, tanár, író és hírlapszerkesztő fia.

Eckhart mester (kb. 1260 – 1327/1328), Meister Eckhartː középkori keresztény misztikus gondolkodó.

Eckhart Domonkos-rendi szerzetesként Párizsban tanult. Német és latin nyelven írt beszédeket, fő műve az Opus tripartitum, ami még nem jelent meg nyomtatásban. A németül írt beszédeit – tekintettel a hallgatóságra – igen szívhez szóló nyelven írta.

Eckhart Istenről alkotott fogalma a neoplatonikus gondolkodás nyomait viseli magán.

alázatos lélek imája.

Advent első vasárnapja.

Bibliai Olvasmány Izajás próféta könyvéből , Iz 63,16b-17.19b;64,1.2b.3-8
Az alázatos lélek imája: Bárcsak megnyílna az ég, és mennyei Atyánk elküldené az üdvösséget.

Te vagy, Uram, a mi atyánk. Mert Ábrahám nem tud rólunk, és Izrael nem ismer minket; te, Uram, te magad vagy a mi atyánk, régtől fogva „Megváltónk” a neved. Miért hagytad, Urunk, hogy letérjünk útjaidról, és hogy megkeményítsük szívünket, ahelyett, hogy félve tiszteltünk volna? Fordulj felénk újra, a te szolgáidért, örökrészed törzseiért.

Ó, bárcsak széttépnéd az egeket és leszállnál! Színed előtt megolvadnának a hegyek, mint ahogy a láng felgyújtja a rőzsét, és ahogy a tűz felforralja a vizet. Így neved ismertté válna ellenségeid előtt, és a nemzetek megrendülnének színed előtt. Leszálltál, és színed előtt megolvadtak a hegyek!

Nem hallotta soha senki, valóban fül nem hallotta, és szem nem látta, hogy lenne Isten rajtad kívül, aki ilyeneket vinne végbe azok javára, akik benne bíznak. Te elébe sietsz annak, aki az igazsághoz szabja tetteit, és aki útjaidon járva rád emlékezik.

Íme, te haragudtál ránk, és mi mégis tovább vétkeztünk; bűneinkben vagyunk régtől fogva, bárcsak megszabadulnánk!

Olyanok lettünk mind, akár a tisztátalan, és igaz-voltunk, mint a beszennyezett ruha. Elfonnyadtunk, mint a falevél, és gonoszságaink, mint a vihar elsodortak minket.

Nincs senki, aki segítségül hívná nevedet, aki fölkelne és beléd kapaszkodna. Mert elrejtetted előlünk arcodat, és kiszolgáltattál minket bűneink hatalmának.

Mégis, Urunk, te vagy a mi atyánk; mi vagyunk az agyag, és te, aki formálsz, a te kezed művei vagyunk mindnyájan.

Ne haragudj ránk, Urunk, oly nagyon, és ne emlékezzél többé gonoszságainkra.

Figyelj ránk s lásd meg: mindnyájan a te néped vagyunk.

Ez az Isten igéje.

Ézsaiás vagy Isaiás vagy Izajás vagy Jesajá(héber יְשַׁעְיָהוּ sztenderd: Yəšaʿyáhu, tiberiasi Yəšaʿăyāhû; görög: Ἠσαΐας, Észaiasz ; arab اشعیاء, Asíja) az i. e. 8. században élt judeai próféta, a bibliai Ézsaiás könyve fő alakja, akit hagyományosan a könyv szerzőjének gondolnak.