A pillangó, aki nem tudott repülni!

„Egy nap egy jó szándékú ember meglátott egy kis pillangót egy félig nyitott selyemgubóban. Nézte egy ideig, ahogy a pillangó küzdött, hogy testét kiszabadítsa a kis lyukon keresztül, de nem sikerül. Úgy látszott, a pillangó mindent megtett, amit tudott, többre nem képes.

Ekkor úgy döntött, segít a pillangónak, fogott egy ollót és kinyitotta a selyemgubót.

A pillangó könnyen kibújt, de teste gyenge volt, aszott, szárnyai összezsugorodtak, nem nyíltak ki.
Egy darabig várt, hogy a szárnyak bármelyik pillanatban kinyílnak és képesek lesznek a repülésre, de semmi nem történt. A pillangó gyenge volt és soha életében nem tudott repülni.

A jó szándékú ember szándéka – bár jóindulatból tette, amit tett-, nem érte el a kívánt eredményt. Nem tudta, hogy a pillangónak szüksége van ara, hogy a szűk selyemgubón átverekedje magát, a küzdelem, hogy a pici nyíláson át újjászülessen, a pillangó életben maradásának a feltétele.”

Néha nekünk, embereknek is ilyen küzdelmekre van szükségünk az életben maradáshoz.
Ma már egyre elterjedtebbek azok a módszerek, amelyek gyors, instant megoldásokat kínálnak az érzelmi fájdalmak „érzéstelenítésére”, a problémáink megszüntetésére.

Amikor a gyors gyógyulás reményében próbálkozol a különféle technikákkal, amiktől azonnal megszűnnek a kínjaid, hiábavaló kísérlet, mert a megúszásra játszol.
Nincs az a trükk, amivel a kínzó magányt, az elveszettség érzését, a kétségbeesést, a magadra hagyottságot, a mérhetetlen hiányt, a bizonytalanságot, az önbizalomhiányt – és még sorolhatnám – meg lehet szüntetni.

Tartósan legalábbis nem. Lehet, hogy pillanatnyi enyhülést hozhat a hókuszpókusz, a problémát azonban nem oldja meg.
Amikor elkezded meggyógyítani a múltat, lassan átalakulhatnak a nyomasztó érzések.

Ugyanis, amikor a valódi gyógyulás bekövetkezik, a lelki sebeid nem elmúlnak, hanem átalakulnak. Megjelenik az érzékenység, az együttérzés (magaddal és a többiekkel), a megértés hozza el a gyógyulást. Felismered a valódi erődet, s az új tapasztalatok során megérkezik az önbizalmad is.

Elmúlik a magány érzése, helyette megjön az ihletettség állapota, az igazi elmélyülés, a bölcsesség, a lelki gazdagság forrása.

Ebből azután majd lesz mit adni másoknak, amikor készen vagy rá, amikor itt az ideje, hogy a világ elé lépjél.
Ezért hagyd abba a gyors megoldások keresését és hagyd abba az önbántást.
Inkább legyél együttérző magaddal, ne tagadd le, ha valami fáj, hanem fogadd el, amit érzel, azután értsd meg és gyógyítsd meg.

Az érzelmi őszinteség eleve gyógyító erő lehet, ebből azután megszülethet a megértés és a megbocsátás is.

Amikor tudsz együttérző lenni magaddal és másokkal, akkor tudsz szeretni.

Addig csak elképzelésed lehet róla.

Olykor nekünk, embereknek is meg kell küzdeniük azért, hogy hernyóból pillangóvá váljunk.

Pünkösd

Ismeretlen szerző: Pünkösd
A pünkösd jő – de meg nem érti titkát
a szív, amelyben még az Úr nem él;
Itt a tavasz, – bimbófejük kinyitják
a kis virágok, zöldül a levél.
Mit ér, ha a természet újra éled,
a föld örül, madárka énekel,
de a szívünkben még az égi Lélek
élet tavaszát nem költhette fel?
Ha szívünket a Lélek át nem hatja,
hervadt virág csak minden ünnepünk,
Hiába volt a szent karácsony napja,
a húsvét fénye föllángolt – s letűnt.
Az Úr csak egyszer járt itt lenn a földön,
értünk csak egyszer halt kereszthalált,
De kell, hogy pünkösd újra s újra jöjjön,
mert életet csak Isten Lelke ád.
A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradását ünnepli meg.[3] A Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, áradása; ez a kiáradás. A Szentlélek (görögül hagion pneuma, latinul Spiritus Sanctus), ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra, és ezzel a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára:

„ Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen,
hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek.
Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre.
Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.”

– Apostolok cselekedetei 2:1 – 2:4, (RÚF, 2014)

Szabó Lőrinc: Nyitnikék

 

Szabó Lőrinc: Nyitnikék

Alszik a hóban
a hegy, a völgy;
hallgat az erdő,
hallgat a föld.

Mikor legutóbb
jártam itt,
nyár nyitogatta
pipacsait,

a nyár nyitogatta,
temette az ősz;
és volt, aki vesztett,
és nincs, aki győz.

Lombnak, virágnak
nyoma sehol,
fekete csontváz
a fa, a bokor,

s halotti csipke
a díszük is,
az a törékeny
tündéri dísz,

mit rájuk aggat
éjszaka
fehér kezével
a zuzmara.

Alszik a hóban
a hegy, a völgy,
hallgat az erdő,
hallgat a föld.

Egyszerre mégis
rezzen a táj:
hármat fütyül
egy kis madár.

Háromszor hármat
lüktet a dala,
vígan, szaporán,
mint éles fuvola.

Az a fuvolás
a Nyitnikék!
Már kezdi is újra
az énekét:

kék füttyre mindig
‘kvart’ lefelé:
nem sok, de örülni
ez is elég.

Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
szívnek és tavasznak
nyílni kék!

Nyitni, de – nyitni,
de – nyitni kék!
Fütyülöm én is
énekét.

Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
a telet bírni
illenék!

Bírni és bízni
illenék!
Fütyül és elszáll
a Nyitnikék.

Nyitni kék!
fütyülök utána
s nézek az eltűnő
madárra.

Nyitni kék, fütyülöm,
nyitni kék,
hinni és bízni
kellenék,

mint az a fázó
kis madár,
aki sírja, de bírja,
ami fáj,

akinek tele rosszabb,
mint az enyém,
és aki mégis
csupa remény.

Nyitni kék, indulok,
nyitni kék,
fog az én szívem is
nyitni még.

Nyitni kék! Ébred
a hegy, a völgy,
tudom, mire gondol
a néma föld.

Ő volt a szája,
a Nyitnikék,
elmondta a holnap
üzenetét:

a hitet, a vágyat
fütyülte szét,
kinyitotta a föld
örök szivét:

fütty-fütty-fütty, nyitni kék,
nyitni kék –
Nyisd ki, te, versem,
az emberekét!

Szabó Lőrinc, teljes nevén Szabó Lőrinc József (Miskolc, 1900. március 31. – Budapest, Józsefváros, 1957. október 3.) Kossuth-díjas költő, műfordító, a modern magyar líra egyik nagy alakja.

szomjazónak inni adni…

Nézzünk magunkba, csendesedjünk el, és vegyük észre azt az embert, aki szomjas körülöttünk.

Lehet, hogy nem vízre szomjazik.

Mindannyian szikkadt földek vagyunk, szükségünk van egymás szeretetére, jóságára.

Oltsuk egymás szomját jó cselekedetekkel, az irgalmasság tetteivel ezen a héten is.

Ne hidegen püföljük egymást, hanem szeretetünk tüzében hozzuk izzásba testvéreinket is, és akkor biztos, hogy formálva formálódunk, szebb lesz körülöttünk a világ, és az öröm rózsája bennünk is szirmokat fog bontani és ki fog nyílni.

Böjte Csaba (Kolozsvár, 1959. január 24. –) ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása.

Forrás : MagyarKurír.hu.