régiből új. Krisztusban.

Szent Pál apostol

Szentlecke Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből, 2Kor 5,17-21
Testvéreim!

Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény.

A régi megszűnt, valami új valósult meg.

De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki megbízott minket a kiengesztelődés szolgálatával.

Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal. Nem tartja számon vétkeinket.

Sőt, ránk bízta a kiengesztelődés tanítását.

Tehát Krisztus követségében járunk: Isten maga int benneteket általunk.

Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki Istennel. Ő azt, aki bűnt nem ismert, „bűnné” tette értünk, hogy általa „Isten igazságossága” legyünk.
Ez az Isten igéje.

Pál apostol (Szent Pál, a tizenharmadik apostol) a korai kereszténység jelentős alakja, nagy szerepet játszott a kereszténység elterjesztésében az európai kontinensen. Az Újszövetségben 14 könyv (levél) köthető a nevéhez, bár a Zsidókhoz írt levél szerzősége vitatott. Életével kapcsolatosan a legjelentősebb forrás a Biblia, ezen belül az Apostolok cselekedetei és Pál levelei.

Pál második levele a korinthosziakhoz a Biblia újszövetségi iratainak részét képező levél.

Pál második levele a korinthosziakhoz, azaz a Korinthosz városában működő keresztény gyülekezethez feltehetőleg Kr. u. 51–Kr. u. 52 körül keletkezett görög nyelvű ókeresztény irodalmi mű, az újszövetségi kánonban az apostoli levelek egyike.