megbocsátás

Bibliai Olvasmány Sirák fia könyvéből, Sir 27,30-28,7
Bocsásd meg a másik embernek, ha vétett, imádkozzál, és neked is megbocsátják vétked.

A düh és a harag egyaránt utálatos, csak az ragaszkodik hozzá, aki bűnös.

Aki bosszút áll, azon bosszút áll az Úr is, kemény számadást tart vele bűneiért.

Bocsáss meg a másik embernek, ha vétett, imádkozzál, és neked is megbocsátják vétked.

Aki más emberre konokul haragszik, hogy keres Istennél gyógyulást magának? Aki nem könyörül meg embertársán, a saját bűneiért hogyan imádkozik?

Jóllehet ő csak ember, kitart a haragban, és ugyanakkor bocsánatot kér Istentől?! – hát az ő bűneiért ki ad elégtételt?

Gondolj a végső dolgokra, hagyd a gyűlölködést, gondolj halálodra, s tartsd meg a parancsokat.

Gondolj a törvényre, ne gyűlöld embertársadat, gondolj az Istennel kötött szövetségre, s nézd el a sértést.

Ez az Isten igéje.

Sirák fia könyve a deuterokanonikus könyvek egyike. A katolikus egyház a tridenti zsinaton (1545-63) ünnepélyesen kanonikusnak nyilvánította. A protestáns keresztény irányzatok a deuterokanonikus könyveket apokrifeknek nevezik.

Reklámok

szeretet. gát.

Nem a szeretetet kellene keresnünk,
Hanem azokat a gátakat kell megtalálnunk,
amiket önmagunkban építettünk ellene…

Dzsalál ad-Dín Rúmí (gyakran Dzsalaladdin Rumi vagy egyszerűen csak Rumi), teljes nevén Dzsalál ad-Dín Muhammad Rúmí, modern perzsa kiejtés alapján Dzsalál ad-Din Mohammad Rumi (perzsául: جلال الدین محمد رومی, tudományos átiratban: Ǧalāl ad-Dīn Muḥammad Rūmī; más néven محمد بلخى Muhammad BalẖītörökülCelâleddin Mehmed RumiGúrida BirodalomBalh1207szeptember 30. – Ikóniumi (Rumi) SzultánságKonya1273december 17.), a legnagyobb perzsa szúfi misztikus filozófus és költő. Gyakorta csak arab eredetű, „Mesterünk” jelentésű tiszteleti címén (مولانا – Mawlānā) emlegetik, amely arabosan kiejtve Mauláná, perzsásan Mavláná, török változatban pedig Mevlana.

Kosztolányi Dezső : Hajnlai részegség

Kosztolányi Dezső : Hajnlai részegség

Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Múlt éjszaka – háromkor – abbahagytam
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,
százig olvasva s mérges altatókkal.
Az, amit irtam, lázasan meredt rám.
Izgatta szívem negyven cigarettám.
Meg más egyéb is. A fekete. Minden.
Hát fölkelek, nem bánom az egészet,
sétálgatok szobámba le- föl, ingben,
köröttem a családi fészek,
a szájakon lágy, álombeli mézek
s amint botorkálok itt, mint részeg,
az ablakon kinézek.

Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?
Te ismered a házam
s ha emlékezni tudsz a
a hálószobámra, azt is tudhatod,
milyen szegényes, elhagyott
ilyenkor innen a Logodi-utca,
ahol lakom.
Bővebben…

Szabó Magda : Sohasem

[yotube=https://www.youtube.com/watch?v=EV0lShb-AcE]

Szabó Magda : Sohasem

Én nem akartam sohasem.
Nekem nem olvadt ereszem,
ha március jött, s szerteszét
tördelte a szomszéd jegét.
Én nem akartam emberi
sorssal, mint hinta, lengeni
mélyből magasba s újra le;
tengerbe vágytam szüntelen:
fövénybe fúrni hátamat,
hallgatni, mint a nagy halak,
és nem bukni a fénybe fel,
és nem követni éneket,
ha lengenek a fátyolok,
ha zengenek a távolok.

Én nem akartam sohasem,
s most olvadt testtel, részegen
sodorsz sodroddal, szerelem.
Látsz ismeretlen szívemig,
forgatod fénylő csontjaim,
pörgeted súlyos súlyomat,
mosdatsz magadban, áradat,
szemem kútjába fényeket
dobsz, nyelvemre beszédeket.

Én nem akartam, szerelem,
szájadból inni sohasem,
s most tikkadt szájjal keresem
hűvös szád ízét, szerelem.
Sószagú, zúgó felszínen
lebegve – néha – a vízen
lefele fordul a szemem,
s a némaságom keresem,
mely lenn maradt a víz alatt,
őrzik szigorú kardhalak,
s körötte hunyt szemű csigák
s fehér korallok alszanak.

Szabó Magda (Debrecen, 1917. október 5. – Kerepes, 2007. november 19.) Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító.

Szabó Sipos Barnabás (1962. szeptember 12. – ) színművész, szinkronszínész, festő.

Ákos – Tengermoraj

Ákos – Tengermoraj

Mindig azt mondják
Hogy remélni nem szabad
Hogy állj csak vissza a sorba
És húzd szépen meg magad

Partra vágyó hullám
Eloszlik, mint a hab
Egy szabad pillanatban
Vad sziklák alatt

Tengermoraj dúdolja álmodat
Hogy szerelmet vártál, halálosat
Hogy voltál tettes is, és néha áldozat
S hogy ember nem lehet magányosabb
Ember nem lehet nálad magányosabb

Mindig azt mondják
Hogy az ember csak tévelyeg
Pedig valahol van helyed
Még ha keresve sem leled

Az ég felérhetetlen
A mélység hallgatag
Mint tenger zúg a cseppben
Az a szabad pillanat

Tengermoraj dúdolja álmodat
Hogy szerelmet vártál, halálosat
Hogy voltál tettes is, és néha áldozat
S hogy ember nem lehet magányosabb
Ember nem lehet nálad magányosabb

Nagy László: Adjon az Isten

Nagy László: Adjon az Isten

Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet –
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.
Nagy László (Felsőiszkáz, 1925. július 17. – Budapest, 1978. január 30.) Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.

Sebő Ferenc (Szekszárd, 1947. február 10. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, a Sebő Együttes vezetője, Sebő Ödön fia.

József Attila, Latinovits Zoltán : Istenem, Csöndes estéli zsoltár

József Attila, Latinovits Zoltán: Istenem

Dolgaim elől rejtegetlek,
Istenem, én nagyon szeretlek.
Ha rikkancs volna mesterséged,
segítnék kiabálni néked.

Hogyha meg szántóvető lennél,
segítnék akkor is mindennél.
A lovaidat is szeretném
és szépen, okosan vezetném.

Vagy inkább ekeszarvat fogva
szántanék én is a nyomodba,
a szikre figyelnék, hogy ottan
a vasat még mélyebbre nyomjam.

Ha csősz volnál, hogy óvd a sarjat,
én zavarnám a fele varjat.
S bármi efféle volna munkád,
velem azt soha meg nem unnád.

Ha nevetnél, én is örülnék,
vacsora után melléd ülnék,
pipámat egy kicsit elkérnéd
s én hosszan, mindent elbeszélnék.

1928 eleje/1934

József Attila, Latinovits Zoltán : Csöndes estéli zsoltár

Ó, Uram, nem birom rímbe kovácsolni dicsőségedet.
Egyszerű ajakkal mondom zsoltáromat.
De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.

Tudom, hogy zöldel a fű, de nem értem minek zöldel,
meg kinek zöldel.
Érzem, hogy szeretek, de nem tudom, kinek a száját fogja
megégetni a szám.
Hallom, hogy fú a szél, de nem tudom, minek fú, mikor én
szomorú vagyok.
De ne figyelmezz szavamra, ha nem tetszik Neked.

Csak egyszerűen, primitíven szeretném most Neked elmondani,
hogy én is vagyok és itt vagyok és csodállak, de nem értelek.
Mert Neked nincs szükséged a mi csudálásunkra, meg zsoltárolásunkra.
Mert sértik füledet talán a zajos és örökös könyörgések.
Mert mást se tudunk, csak könyörögni, meg alázkodni, meg kérni.

Egyszerű rabszolgád vagyok, akit odaajándékozhatsz a Pokolnak is.
Határtalan a birodalmad és hatalmas vagy meg erős, meg örök.
Ó, Uram, ajándékozz meg csekélyke magammal engem.

De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.

1922. július-augusztus

79 éve december 3.-án halt meg József Attila, magyar költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11.Balatonszárszó, 1937. december 3.) huszadik századi posztumusz Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Az élet kegyetlen volt vele, hisz félárva gyermekkora tele volt lemondással, felnőttként szembesült a meg nem értéssel és öngyilkossága körül is találhatóak ellentmondások.

Latinovits Zoltán (Budapest, 1931. szeptember 9. – Balatonszemes, 1976. június 4.) Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész. A nemzet legnépszerűbb színészeinek egyike, sokan úgy is nevezik: „a Színészkirály”.