kelj fel Uram, miért alszol?

Introitus évközi V vasárnap.

Kelj fel, Uram, miért alszol? Kelj fel, s ne űzz el végleg!
Miért fordítod el arcodat? Segíts és szabadíts meg minket!

Istenünk a saját fülünkkel hallottuk. Atyáink beszélték el nekünk.
Amit napjaikban a régmúlt időkben tettél.
Hogy nem az Ő karjuk szerzett Nékik győzelmet, hanem a Te jobbod és arcodnak fénye.

Kelj fel, Uram, miért alszol? Kelj fel, s ne űzz el végleg!
Miért fordítod el arcodat? Segíts és szabadíts meg minket!

Dicsőség az Atyának és Fiúnak, és Szentlélek Istennek,
Miképpen kezdetben vala mindenkor, és mindörökkön örökké, Ámen.

Kelj fel, Uram, miért alszol? Kelj fel, s ne űzz el végleg!
Miért fordítod el arcodat? Segíts és szabadíts meg minket!

kelj fel Uram

Jellegzetesen Közép-Európai, a mi vidékünk szokása a nagyszombati feltámadási szertartás, melynek során szólítja a pap a szentsírban nyugvó Krisztust: Ébredj fel, Uram!

S a nép folytatja: Miért aluszol el Uram? Ébredj fel és ne vess el minket örökre. Miért fordítod el orcádat? El fogod-e feledni nyomorúságunkat?

Ezt követi az Istenem Te megvizsgáltál kezdetü 138. Zsoltár, melynek végén felhangzik a húsvéti örömhír: Feltámadtam! Békesség nektek én vagyok, Alleluja.

Exsurge Domine: Kelj fel Uram, a 138.  Zsoltár

Istenem! Te megvizsgáltál és jól ismersz engemet,
Jól tudod, hová visz utam, látod keltem s fektemet.
Még nyelvemre sem jön a szó, már előtted tudva van,
És minden részről bezárva tart kezed minduntalan.
E tudásod meghaladja elmémet s csodálkozom,
Hová menjek, merre fussak színed elől nem tudom.
Hogyha felhatok az égbe, ott talállak tégedet.
Ha leszállnék a pokolba, látnám jelenlétedet.
És ha messze, tengeren túl szállnék hajnal szárnyakon,
Oda is jobbod visz engem s az tart fenn mindenkoron.
És ha mondom: a sötétség tőled elföd engemet,
Nem föd el, mert a sötét éj, fényes napvilág neked.
Áldalak, mert bámulandó mind, amit kezed mível,
Alkotó vagy, már anyámnak te rejtél méhében el.
Láttad testem mint szövődött, írva könyvedben vala,
Éltem minden napja, melynek messze volt még hajnala.
Oh, mi végtelen felőled eszméimnek serege!
Megszámlálnám, ám de több az, mint a tenger fövenye.
Hogyha az elmélkedésben már végképp elfáradok,
És elalszom, felébredvén még is csak veled vagyok.
Oh, bár messze távoznának mindazok, kik ellened
Gőgösen szólnak, halmozván a vétkekre-vétkeket.
Nem tartok többé azokkal, kik téged káromolnak,
Egyedül neved dicsérje itt minden szív és ajak.
És azért Uram! Figyelj rám, ki jól ismersz engemet
s szent törvényed régi útján vezesd minden léptemet.
Dicsőség Neked oh Atya, Fiú s Szentlélek Isten!
Miképpen kezdetben vala, most és mindörökké Ámen.