jónak lenni jó

Lám, jó: jónak lenni.
Megemelni a kalapot annak is , aki elesett, annak is, aki kopott és megfáradt, mert mindent, de mindent visszakap az ember: az ütést is meg a simogatást is.

49 éve, ezen a napon halt meg Fekete István magyar író. E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében őt.

Fekete István (Gölle, 1900. január 25. – Budapest, 1970. június 23.) író, számos ifjúsági könyv és állattörténet írója. Barátjával, Csathó Kálmánnal együtt az „erdész-vadász irodalom” legismertebb művelője. Jókai mellett minden idők legolvasottabb magyar írója. 2002 decemberéig legalább 8 700 000 példányban adták ki műveit magyar nyelven. Külföldön tíz nyelven, 12 országban, 45 kiadásban jelentek meg könyvei.[

emlékezet.

“Már nem emlékezem telefonszámára. Csak arra emlékezem, hogy volt egy fekete kalapja, barna tollal.

Aztán arra, hogy élni akartam vele, s megint, hogy egyszer meg akartam halni érette.

Homályosan emlékezem szeme színére, mosolyára, egészen halványan bőre illatára is.

Emlékezem a fájdalomra, melyet okozott; de csak úgy, mint ahogy egy régi haláleset fájdalmára emlékezik az ember.

Emlékezem az örömre is, melyet kaptam tőle; de csak úgy, mint ahogy egy régi, bőséges lakomára emlékezünk, lakomára és dőzsölésre, melynek fogásait már elfelejtettük.

Minderre emlékezem, halványan. De telefonszámára, melyet néhány esztendő előtt még oly gépiesen tudtam, mint ahogy az ember a kötőszavakat ismeri, nem emlékezem többé.

Így halunk meg egymás számára. Először egy telefonszám hal meg. Aztán egy illat emléke. Aztán a test, melyhez a telefonszám és az illat tartozott.

Aztán minden.”

Márai Sándor, eredeti nevén márai Grosschmid Sándor Károly Henrik (Kassa, 1900. április 11. – San Diego, Kalifornia, 1989. február 21.) magyar író, költő, újságíró.

Buzaiak és az Eszterlánc : Mezőségi népzene

Buzaiak és az Eszterlánc  : Mezőségi népzene

A kalapom fekete

a kalapom fekete de fekete
darutollu van benne de van benne
daru tolla lehajlott a szeretőm elhagyott
a szeretőm az a csalfa elhagyott

úgy szeretlek mint a mákos kalácsot
gyere ide csókoljam meg a szádot
gyere ide jer ide hadd üljek az öledbe
hogy nézzek a két fekete szemedbe

***

kolozsvári kaszárnya
oda leszek bezárva
gyere rózsám váltsál ki
ne hagyjál a kolozsvári kaszárnyába hervadni

kiváltlak én ki ki ki
nem hagylak elhervadni
eladom a jegykendőm
kiváltom a kolozsvári kaszárnyából a szeretőm

***

édesanyám a kendőm
kéreti a szeretőm
jól van lányom add oda
én is úgy adtam oda
tizenhatesztendős koromba

nagygazda volt az apám
nagy örökség maradt rám
hat ökörnek kötele
három vasvilla nyele
szállt a szegény árva fejemre

***

erdőben erdőben szép kerek erdőben
epret szed a babám rózsás kötényébe
szedjed babám szedjed hogy el ne hervadjon
hogy a mi szerelmünk félbe ne szakadjon

nem zörög a levél ha a szél nem fújja
szerettelek babám az isten is tudja
titok a szerelem félek az édesanyádtól
ha elvárod babám elveszlek a nyáron

***

kaszárnya kaszárnya sűrű ablak rajta de sorjába
sűrű ablak hideg szél fúj be rajta be rajta
sötét az éjszaka sehol se találom a galambom

zöld erdőbe jártam ibolyát gyomláltam de gyomláltam
gyomláld babám verjen meg a teremtő teremtő
teérted halok meg nemsokára elzár a temető

zavaros a tisza nem akar megszárni de megszárni
haragszik a rózsám nem akar szóllani de szóllani
szóljál babám verjen meg a teremtő teremtő
teérted halok meg nemsokára elzár a temető

Saját honlap itt.

Rúzsa Magdi, Lajkó Félix – Még azt mondják

Rúzsa Magdi, Lajkó Félix – Még azt mondják

Még azt mondják hogy ez se szép az se szép
Olyan vagyok mint a csillagos ég,
de olyan vagyok mint a zengedelem
a két szememből ragyog a szerelem a sötétbe’

Édesanyám vettem egy kalapot
fújja a szél rajta a szalagot
ha nem fújja magam is de lobogtatom
ezt a szőkét ide csalogatom a sötétbe

Rúzsa Magdi (Verbász, 1985. november 28. –) Artisjus-díjas magyar énekesnő. A TV2 Megasztár című tehetségkutató műsor harmadik szériájának győzteseként vált ismertté.

Lajkó Félix (Topolya, Jugoszlávia, 1974. december 17. –) magyar nemzetiségű világzenei hegedűművész és zeneszerző. Virtuóz módon kezeli a hegedűt, emellett kiválóan játszik zongorán, és citerán is. Nős, lánya Lajkó Léda.