mennyből alászállott kenyér.

† Evangélium Szent János könyvéből, Jn 6,51-58
Az én testem valóban étel, az én vérem valóban ital.

Abban az időben így beszélt Jézus a zsidó tömeghez:

„Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké fog élni. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.”

Vita támadt erre a zsidók között:

„Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?”

Jézus így felelt nekik:

„Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek.

Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.

Mert az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital.

Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne.

Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él.

Ez az égből alászállott kenyér!

Nem az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak! Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él!”

Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.

Ezek az evangélium igéi.

János evangélista, katolikus körökben Evangélista Szent János (ógörögül: Ἰωάννης), (kb. 6 – kb. 100) a tizenkétapostol egyike. Az evangélium úgy emlegeti, mint a tanítvány, akit Jézus szeretett. A tanítványok közt a legfiatalabb, és a tizenkettő közül az egyetlen olyan, aki nem vértanúhalált halt. A negyedik evangélium, három apostoli levél és a hagyomány szerint a Jelenések könyvének szerzője.

emberek halászai.

Lorenzo Veneziano : Péter és András apostolok meghívása

† Evangélium Szent Máté könyvéből, Mt 4,12-23
Jézus Kafarnaumba jött, hogy beteljesedjék, amit Izajás mondott.

Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott:
Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke, a pogányok Galileája: A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.

Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!” *
A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét.

Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat és követték őt.

Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban.

Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és követték őt.
Jézus pedig bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden gyötrelmet.

Ezek az evangélium igéi.

Máté apostol vagy Szent Máté (? – kb. 60), vagy másik nevén Lévi ben Halfai egyike lehetett Jézus első követőinek és apostolainak. Neve a héber Matthai (a Mattitjahu rövidebb alakja) szóból származik, jelentése: Jahve ajándéka. Civil foglalkozása vámszedő volt, amely foglalkozást (és annak űzőit) az izraeliták megvetették, mivel rengeteget dolgoztak a saját zsebükre is. Máté Kafarnaumban (szülőhelyén) dolgozott, ahol – találkozván Jézussal – felhagyott addigi munkájával és követte Jézust (Máté 9,9 Márk 2,14 Lukács 5,27-32). Jézus halála után ő is elhagyta Palesztinát, és Etiópiában hirdette az örömhírt. Később hitének megtagadását követelték tőle, de ő ezt nem tette meg, és ezért halálra kínozták. Emléknapja: szeptember 2

méltóság. érdem. hit.

† Bibliai olvasmány Szent Lukács könyvéből, Lk 7,1-10

Amikor ezt a néphez intézett beszédét befejezte, betért Kafarnaumba.
Ott betegen feküdt egy századosnak a szolgája, akit sokra tartott, s már-már a halálán volt.

A százados már hallott Jézusról, ezért elküldte hozzá a zsidók véneit azzal a kéréssel, hogy jöjjön el, és gyógyítsa meg a szolgáját.

Amikor ezek odaértek Jézushoz, nagyon kérték: “Megérdemli, hogy teljesítsd kérését.
Szereti nemzetünket, a zsinagógát is ő építette nekünk”.

Jézus tehát velük ment. Amikor már nem voltak messze a háztól, a százados elé küldte a barátait ezzel az üzenettel: “Uram, ne fáradj! Nem vagyok rá méltó, hogy betérj házamba. Magamat sem tartottam elég érdemesnek, hogy elmenjek érted. Csak szólj egy szót, és meggyógyul a szolgám.

Bár magam is alárendelt ember vagyok, szolgálnak alattam katonák, s ha azt mondom az egyiknek: Indulj! – akkor elindul; ha a másiknak mondom: Gyere ide! – akkor odajön; vagy ha a szolgámnak: Tedd meg! – akkor megteszi.”

Ennek hallatán Jézus elcsodálkozott. Megfordult, s így szólt a nyomába szegődött tömegnek: “Mondom nektek, ekkora hittel még Izraelben sem találkoztam.”
Amikor a küldöttek hazaértek, a szolgát egészségesen találták.

Ezek az evangélium igéi.

Lukács evangélista (? – 84 körül) a négy evangélista egyike. A keresztény hagyomány szerint a harmadik evangélium és Az apostolok cselekedetei című kanonikus bibliai könyv írója. A szíriai Antiokheia városában született.

egy próféta sem kedves a maga hazájában.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből, Lk 4, 21-30

Abban az időben:
Jézus beszélni kezdett a zsinagógában: „Ma beteljesedett az Írás, melyet az imént hallottatok.”

Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia ez?” – kérdezgették.

Ekkor így szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!”

Majd így folytatta:

„Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Namán.”

Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek.

Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák.

De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.

Ezek az evangélium igéi.

Lukács evangélista (? – 84 körül) a négy evangélista egyike. A keresztény hagyomány szerint a harmadik evangélium és Az apostolok cselekedetei című kanonikus bibliai könyv írója. A szíriai Antiokheia városában született.

Életéről keveset tudunk: csak Pál apostol kolosszébeliekhez írt levele alapján feltételezik, hogy eredeti foglalkozása szerint orvos volt. A hagyomány azt tartja, hogy kedvelte a festészetet, képfaragást, szónoklatot. Pál apostol térítette meg, és Lukács őt követte apostoli útjában. Péter és Pál apostolok halála után bejárta Itáliát, Galliát, Dalmáciát, Makedoniát. Mások szerint tanított Egyiptomban, Líbiában, Tebaiszban. Szigorú böjttel és más vezekléssel sanyargatta magát. 84 éves korában Patrasban, Achája városában vértanúhalált szenvedett.

első. utolsó

Szent Márk apostol

+ EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből, Mk 9,30-37

Isten országában az az első, aki embertársait szolgálja.

Abban az időben:
Jézus és tanítványai átmentek Galileán.

De Jézus nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni.

Ezt mondta nekik: “Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.”

Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni.

Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: “Miről vitatkoztatok az úton?”

Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük.

Leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: “Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.”

Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: “Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”

Ezek ez evangélium igéi.

Márk apostol evangelista (hagyományosan 14 – 72), aki a Lévi törzséből való pap volt és Cyrenaica tartományban született.

kenyér. a világ életéért.

Évközi 20. vasárnap,
Egyétek kenyeremet, és igyatok a borból, melyet nektek elegyítettem

Evangélium Szent János könyvéből, Jn 6,51-59

Abban az időben így beszélt Jézus a zsidók sokaságához: „Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké élni fog. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.”

Vita támadt erre a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?”

Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez az égből alászállott kenyér! Nem az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak! Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él!”

Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.

Ezek az evengélium igéi. Áldunk téged Krisztus.

János a tizenkét apostol egyike. Az evangélium úgy emlegeti, mint a tanítvány, akit Jézus szeretett. A tanítványok közt a legfiatalabb, és a tizenkettő közül az egyetlen olyan, aki nem vértanúhalált halt. A negyedik evangélium, három apostoli levél és a hagyomány szerint a Jelenések könyvének szerzője.

Élet kenyere.

Évközi 18. vasárnap. Evangélium.

Alexander Ivanov : Kenyérszaporítás

Evangélium Szent János könyvéből, Jn 6,24-35

Amikor tehát a sokaság meglátta, hogy nincs ott sem Jézus, sem a tanítványai, beszálltak a bárkákba, és Jézust keresve Kafarnaumba mentek.

Amikor megtalálták őt a tengeren túl, azt mondták neki: ,,Mester, mikor jöttél ide?’’

Jézus azt felelte:

,,Bizony, bizony mondom nektek: Kerestek engem, de nem azért, mert jeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek. Őt ugyanis az Atyaisten jelölte meg pecsétjével.’’

Erre azt kérdezték tőle: ,,Mit tegyünk, hogy Isten tetteit cselekedjük?’’

Jézus azt felelte: ,,Isten tette az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.’’

Erre megkérdezték tőle: ,,Milyen jelet viszel végbe, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint írva van: ,,Égi kenyeret adott enni nekik”’’ [Kiv 16,4].

Jézus ezt válaszolta: ,,Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adta nektek az égből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak.’’

Ekkor azt mondták neki: ,,Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!’’

Jézus azt felelte nekik: ,,Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.’’

Ezek az evangélium igéi. Áldunk téged Krisztus.

János a tizenkét apostol egyike. Az evangélium úgy emlegeti, mint a tanítvány, akit Jézus szeretett. A tanítványok közt a legfiatalabb, és a tizenkettő közül az egyetlen olyan, aki nem vértanúhalált halt. A negyedik evangélium, három apostoli levél és a hagyomány szerint a Jelenések könyvének szerzője.