rászedtél Uram!

Jeremiás. Michelangelo Buonarroti festménye a Sixtus-kápolna mennyezetfreskóján

Bibliai Olvasmány Jeremiás próféta könyvéből, Jer 20,7-9
Az Úr szava gyalázatomra vált.

Jeremiás próféta így panaszkodik a szenvedések idején:
„Rászedtél, Uram! S én hagytam, hogy rászedj. Erősebb voltál nálam és legyőztél.

Nevetségessé váltam napról napra: Aki csak lát, mind kicsúfol. Akárhányszor csak beszélek, azt kell kiáltanom, azt kell hirdetnem: Erőszak! Romlás!

Az Úr szava így mindennap gyalázatomra vált és csúfságomra. Már azt gondoltam: Nem törődöm vele, és nem beszélek többé nevében.

De ilyenkor mintha perzselő tűz gyúlt volna szívemben, és átjárta minden csontomat. S ha megfeszítettem erőmet, hogy ellenálljak, belefáradtam és nem tudtam elviselni.”

Ez az Isten igéje.

Jeremiás (nevének (יִרְמְיָהוּ Yirməyāhū) jelentése “Jah(weh) felmagasztal/felemel”) Izrael egyik legnagyobb prófétája. A Kr. e. 7.-6. sz. fordulóján élt. Karl Jaspers szerint egyike volt az ún. tengelykor (i.e. 800-200) meghatározó gondolkodóinak.

Könyvét Jojakim király uralkodása alatt, Kr. e. 605/604-ben írta meg. Ekkor került kapcsolatba Bárukkal, Nerija fiával, aki írnoka és követője lett. Óva intette a királyt az Egyiptommal kötött szövetségtől, ám a király elégette a próféta tekercsét. Jeremiás ezután is gyakran került összetűzésbe vele, főként a király bálványimádása és életvitele miatt. Jojakim halála után fia került a trónra, ám ekkor beteljesedett Jeremiás jóslata, és Babilon serege megszállta az országot (Kr. e. 597). Mivel azonban vissza is vonult, Júda népe nem értékelte úgy, hogy Jeremiás jóslatai beteljesedtek volna.

ismertelek, megszenteltelek, elrendeltelek.

Jeremiás próféta a Sixtus-kápolna mennyezetfreskóján, Michelangelo Buonarroti műve

Bibliai Olvasmány Jeremiás próféta könyvéből, Jer 1,4-5.17-19

Jozija király napjaiban így szólt hozzám az Úr:

„Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt világra jöttél volna, megszenteltelek, és prófétául rendeltelek a nemzetek javára.

Azért hát övezd fel derekad; kelj föl, és mondd el nekik mindazt, amit parancsolok neked.

Ne ijedj meg tőlük, különben én ijesztelek meg téged az ő szemük előtt.

Íme, én a mai napon erős várossá teszlek; vasoszloppá és ércfallá az egész országgal szemben: Juda királyai és főemberei ellen, papjai és egész népe ellen.

Harcolni fognak ellened, de nem győznek le, mert veled vagyok és megszabadítalak” –

mondja az Úr.