mindenki helye. Isten országában.

† Evangélium Szent Lukács könyvéből, Lk 13,22-30

Isten országában napkelettől napnyugatig mindenkinek helye van.

Abban az időben Jézus Jeruzsálem felé tartott. Útközben tanított a városokban és falvakban, melyeken áthaladt.

Valaki megkérdezte tőle: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?”

Ő így válaszolt: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak.

A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kint rekedtek, és zörgetni kezdtek az ajtón: »Uram, nyiss nekünk ajtót.« Erre ő azt feleli nektek: »Nem tudom, honnan vagytok.«

Akkor ti bizonygatni kezditek: »Veled ettünk és ittunk; a mi utcánkban tanítottál.« De ő megismétli: »Nem tudom, honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti gonosztevők!«

Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan.

Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában.

Íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!”

Ezek az evangélium igéi.

Lukács evangélista (? – 84 körül) a négy evangélista egyike. A keresztény hagyomány szerint a harmadik evangélium és Az apostolok cselekedetei című kanonikus bibliai könyv írója. A szíriai Antiokheia városában született.

Életéről keveset tudunk: csak Pál apostol kolosszébeliekhez írt levele alapján feltételezik, hogy eredeti foglalkozása szerint orvos volt. A hagyomány azt tartja, hogy kedvelte a festészetet, képfaragást, szónoklatot. Pál apostol térítette meg, és Lukács őt követte apostoli útjában. Péter és Pál apostolok halála után bejárta Itáliát, Galliát, Dalmáciát, Makedoniát. Mások szerint tanított Egyiptomban, Líbiában, Tebaiszban. Szigorú böjttel és más vezekléssel sanyargatta magát. 84 éves korában Patrasban, Achája városában vértanúhalált szenvedett.

hit. remény. szeretet.

Szentlecke a Zsidókhoz írt levélből, Zsid 11,1-2.8-19
A hit hősei abba az országba vágyódtak amelyet nem emberkéz épített.

Testvéreim!
A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk. Őseink ebből merítettek bizonyosságot.

Ábrahám hitből engedelmeskedett a hívásnak, hogy költözzék arra a vidékre, amelyet örökségül kellett kapnia. Elindult anélkül, hogy tudta volna, hová megy.

Hittel telepedett le az ígéret földjén, idegen országban. Sátorban lakott Izsákkal és Jákobbal, akik ugyanazt az ígéretet örökölték. Várta ugyanis azt a szilárd alapokon nyugvó várost, amelyet majd az Isten tervez és épít.

Sára is a hitében kapta az erőt, hogy előrehaladott kora ellenére anya lehessen, mert hűségesnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. Ezért ettől az egytől, noha már nem volt fiatal, annyian származnak, mint az égen a csillag vagy mint a tengerpart megszámlálhatatlan fövenye.

Hitben hunytak el ők mind, de anélkül, hogy az ígéret teljesedését megérték volna; csak messziről látták és üdvözölték, elismerve, hogy vándorok és jövevények a földön. Akik így beszélnek, megvallják, hogy hazát keresnek.

Ha arra a földre gondoltak volna, ahonnan kijöttek, lett volna alkalmuk a visszatérésre. De egy jobb haza után vágyódtak, a mennyei után. Ezért az Isten sem szégyelli, hogy Istenüknek hívják, hiszen hazát készített nekik.

Ábrahám hittel áldozta fel Izsákot, amikor az Isten próbára tette. Kész volt feláldozni egyszülöttjét, ő, aki ígéretképpen kapta, és hallotta: „Izsák által lesznek utódaid.”

Biztosra vette, hogy az Isten képes a halottakat is feltámasztani.

Ezért vissza is kapta, mintegy előképül.
Ez az Isten igéje.

A Zsidókhoz írt levél (Héber levél) az Újszövetségbe kanonizált levél. A szerző és a címzett “személyéről” a kutatók nem jutottak megegyezésre.

Ábrahám (héberül: אַבְרָהָם Avraham, tibériai kiejtésselʾAḇrāhām, askenázi kiejtéssel Avrom, Avrohom vagy Avruhom; jelentése: sokak apja/vezére; arabul: ابراهيم, Ibrāhīm) próféta volt, akit a judaizmus mellett a keresztény, az iszlám és a Bahá’í vallás is ősatyaként tisztel.