múlt. ismétlés.

Nem tudod meg nem történtté tenni a múltat, arra viszont kifejezetten képes vagy, hogy ne ismételd meg.

63 éve, ezen a napon született Bruce Willis amerikai színés.
E bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten éltesse sokáig Őt!

Walter Bruce Willis (BaumholderIdar-ObersteinNSZK, 1955. március 19. –) Golden Globe-díjas és Emmy-díjasnémetországi születésű amerikai színész és énekes. Az 1980-as évek végén vált ismertté, s azóta hollywoodi karriert futott be első számú sztárként és karakteres mellékszereplőként is; legismertebb szerepe John McClane a Die Hard-filmekből. Willis felesége Demi Moore színésznő volt tizenhárom éven át egészen 2000-ig, ezen idő alatt három lányuk született. Több zenei albumot jelentetett meg és feltűnt televíziós sorozatokban is. Filmográfiája több mint hatvan címet számlál, közöttük is olyan jól ismert, nagy sikerű produkciókat, mint a PonyvaregényAz ötödik elem, az Armageddon és a Hatodik érzék. Állandó magyar hangja Dörner György.

meddig tart a kapcsolatunk?

GettyImages_86079360Kapcsolatunk addig tart, ameddig érted a szavaimat. Nem pattannak le rólad, mintha simára csiszolt felület lennél és én egyre csak dobálnálak szavaim színes kavicsaival, vég nélkül, céltalanul. Ameddig nem ismételgeted a múlt sérelmeit, szavaid nem végszavak, éles felszólító mondatok és ameddig nem horzsolnak,  nem sebeznek, vagy nem találnak el halálosan.  Ekkor lemaradok majd tőled az úton, észre sem veszed, úgy haladsz tovább. Kapcsolatunk addig tart, ameddig észleled, igényeled, hiányolod és szomjazod a jelenlétemet. Társaságom, hangom, illatom, lényem, teljes nőiségem nélkülözhetetlen, nem pótolható hamis imitációnak esélye sincsen. Kapcsolatunk addig tart, ameddig nyugodtan alszom a mellkasodon, ameddig úgy nyugtat meg emelkedése és süllyedése, hogy nincs szükség szavakra sem. Ameddig nyitva a szívem és érzéseimről nyugodtan suttoghatok neked a sötétben, mert tudom, ugyanezt érzed, csak Te hallod és én.

Kapcsolatunk addig tart, ameddig női kisugárzásom rád ragyog és megrészegít. Ameddig megleplek, megnevettetlek, rám csodálkozol, megilletődsz, és sírsz. Ameddig érzéseket váltok ki benned. Ameddig vakon megbízol mindenben, amit feléd nyújtok, nem érzékeled mérgező szerelmi bájitalnak, nincs gyanakvás benned, nincs félelem. Ameddig úgy szagolsz bele a nyakam bőrébe, hogy a tüdőd megtelik az illatommal, engem szívsz magadba mélyen. Ameddig nem mosod le magadról a szerelmünk illatát, nem helyettesíted, nem feded le szintetikus szappanokkal, engem akarsz érezni, nem engedsz sokáig el.

Kapcsolatunk addig tart, ameddig szabadon követhetjük egymást. Bár élesen érzékeled, hogy lemaradok tőled, mégis észreveszed, mikor haladnék kicsit egyedül az úton. Mindvégig látlak magam előtt, és bármennyire lemaradok, sosem hagylak el. Magányomba burkolózva új élmények érnek, ezek megújítanak, frissítenek, időt hagynak, hogy rácsodálkozzam a körülöttem lévő dolgokra. Szükségem van ilyen időszakokra is. Téged mindvégig látlak, lehet közeli vagy távoli a sziluetted, élesen kirajzolódó, vagy homályos, mindvégig ott vagy és engem mindannyiszor bevársz.

Kapcsolatunk addig tart, ameddig vitázunk, és nem szitkozódunk. Ameddig nem érzed azt, hogy mert engedtél, akkor behódoltál nekem. Ameddig háborgó lélekkel álmatlanul forgolódsz, és amikor felkelt a nap, alig várod, hogy magadhoz ölelj. Ameddig úgy érzed, minden problémánk megoldható, mert az általános, nem megtámadható tény, hogy szeretjük egymást, a problémapiramis legtetején áll, megingathatatlanul. Kapcsolatunk addig tart, amíg büszke vagy rám és segítesz az utunkon. Ameddig kudarcaimat nem rovod fel, nem használod fel ellenem, nem élsz vissza gyengeségeimmel. Ameddig nem válik lélekgyilkos belőled, és nem ismered a lélek meggyilkolásának ezer módozatát. Nem akarom ezt az arcodat látni. Kapcsolatunk addig tart, ameddig folytatni tudod az általam harapott almát, nincs benned undor, nem vágod le azt a részt, amit ajkaim érintettek. Addig, ameddig enni adsz a vacsorádból. Ameddig minden szavad, megnyilvánulásod kettőnk köré irányul. Ameddig nem engedsz az ágy és asztal alapvető kettősségéből.

Kapcsolatunk addig tart, ameddig mi ketten éltetjük. Ameddig újraélesztjük, ameddig mesterségesen lélegeztetjük, ameddig beszélünk hozzá, ameddig ápoljuk, és nem hagyjuk, hogy elhagyjon bennünket. Idő előtt nem kapcsoljuk le a gépről és nem engedjük elmenni. A szerelemnek nincs kegyes halála.

Király Eszter

Forrás : Eszter élete.

Rövid tippek egy boldogabb Élethez 4/5

Két szenvedélyes életmód-tanácsadó összeállította, mik azok a rossz szokások, amiket most rögtön el kell felejtenünk.
Nem holnap, nem a jövő héten, hanem most rögtön!

19 NE HAGYD, HOGY MÁSOK LEHÚZZANAK A SAJÁT SZINTJÜKRE
Soha ne hagyd gyengébb mércével mérni magad, inkább érd el, hogy mások erősítsenek a sajátjukon!

20 NE POCSÉKOLD AZ IDŐDET ARRA, HOGY MAGYARÁZKODSZ
A barátaid előtt úgysem kell, az ellenségeid úgysem értik. Egyszerűen tedd, amiről tudod és érzed, hogy helyes.

21 NE ISMÉTELGESD UGYANAZT SZÜNET NÉLKÜL
Vegyél egy mély lélegzetet. Tarts egy kis távolságot, nézz rá friss szemmel arra, amit éppen csinálsz. Néha épp ez segít tisztábban látni.

22 NE HAGYD FIGYELMEN KÍVÜL AZ ÉLET APRÓ SZÉPSÉGEIT
Élvezd ki a kis dolgokat, mert egy nap majd visszanézel, és azt veszed észre, hogy valójában ezek voltak a nagy dolgok.
A legszebb emlékeid pedig olyan pillanatok lesznek, amikor egyszerűen csak mosolyogsz valakire, aki fontos neked.

23 ÚGYSEM LESZ MINDEN TÖKÉLETES
A világnak nem perfekcionistákra van szüksége, hanem olyanokra, akik elvégzik a dolgukat.

24 NE AKARJ MINDIG A LEGKISEBB ELLENÁLLÁS FELÉ MENNI
Az élet nem könnyű, főleg ha valami tényleg értékeset akarsz végrehajtani. Ne a könnyebb utat válaszd. Merj valami különlegeset csinálni.