Juhász Gyula : Isten kezében

Juhász Gyula : Isten kezében

A júniusi napnak záporában,
Mely aranyat nyilaz álmatagon,
Lyukas nadrágban és kehes kabátban
Öreg csavargó alszik a padon.

Körülötte az élet dele forr, zúg
És robognak a ringó gépkocsik,
Ő lógó fejjel más világba fordúl
És egy boldog májusról álmodik.

Elnézem én gyöngéden és irígyen,
Az élete és padja oly kemény,
De ő most végtelen puhán, szelíden,
Bizton pihen az Isten tenyerén.

136 éve, ezen a napon született Juhász Gyula magyar költő, e bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Juhász Gyula (Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.) magyar költő. A 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője, József Attila előtt a magyarság sorsának legjelentősebb magyar lírai kifejezője.

Életkedv

Az Életkedv 10 aranyszabálya:

1. Mindig hálával indítsd a napot.
2. Tudd értékelni a legapróbb dolgokat is.
3. Szeress mindent és mindenkit.
4. Ne ítélkezz, ne irigykedj, és ne kritizálj!
5. Osztozz mások örömeiben.
6. Segíts embertársaidon.
7. Sose feküdj le haraggal.
8. Légy elfogadó másokkal szemben.
9. A megbocsátás legyen veled minden nap.
10. Ne aggódj a holnap miatt, hisz még nem is létezik

Arany János: Epilógus

Arany János: Epilógus
Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon’…
Legfölebb ha omnibuszon.
Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se’ irigyeltem.
Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:
Hogy’ áll orra
Az út szélin baktatóra.
Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, –
Félreálltam, letöröltem.
Hiszen az útfélen itt-ott
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.
Az életet, ím, megjártam;
Nem azt adott, amit vártam:
Néha többet,
Kérve, kellve, kevesebbet.
Ada címet, bár nem kértem,
S több a hír-név, mint az érdem:
Nagyravágyva,
Bételt volna keblem vágya.
Kik hiúnak és kevélynek –
Tudom, boldognak is vélnek:
S boldogságot
Irígy nélkül még ki látott?
Bárha engem titkos métely
Fölemészt: az örök kétely;
S pályám bére
Égető, mint Nessus vére.
Mily temérdek munka várt még!…
Mily kevés, amit beválték
Félbe’-szerbe’,
S hány reményem hagyott cserbe’!…
Az életet már megjártam;
Mit szivembe vágyva zártam,
Azt nem hozta,
Attól makacsul megfoszta.
Egy kis független nyugalmat,
Melyben a dal megfoganhat,
Kértem kérve:
S ő halasztá évrül-évre.
Csöndes fészket zöld lomb árnyán,
Hova múzsám el-elvárnám,
Mely sajátom;
Benne én és kis családom.
Munkás, vídám öregséget,
Hol, mit kezdtem, abban véget…
Ennyi volt csak;
S hogy megint ültessek, oltsak.
Most, ha adná is már, késő:
Egy nyugalom vár, a végső:
Mert hogy’ szálljon,
Bár kalitja már kinyitva,
Rab madár is, szegett szárnyon?
(1877. július 6.)

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, a Kisfaludy Társaságigazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja és főtitkára.

Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté az 1846-ban készült Toldi tette.

Sinkovits Imre (Kispest, 1928. szeptember 21. – Budapest, 2001. január 18.) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész.

Juhász Gyula : Április bolondja

Juhász Gyula

Juhász Gyula : Április bolondja

Benned születtem, édesbús, szeszélyes
Tavaszi hónap, felleges derűs,
Mikor a rétek lelke már fölérez
S brekeg a vízben száz bús hegedűs.

A Tisza partján ringatott a bölcsőm,
Holdtölte volt – tavaszi anda hold –
S a szőke fényben az éjet betöltőn
A vizek népe mind nászdalt dalolt.

Én hallgattam e furcsán bánatos dalt,
Mely egyhangún szép és gyönyörbe olvad
És sírvavigad, mint a honi ének.

Mások világgá zengő zongoráját
Én nem irígylem. A magad cigányát
Lásd bennem, ó magyar, ki neked élek!

133 éve ezen a napon született Juhász Gyula magyar költő. E bejegyzéssel Rá emlékezünk.

Juhász Gyula (Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.) magyar költő. A 20. század első felében Magyarország egyik legelismertebb költője, József Attila előtt a magyarság sorsának legjelentősebb magyar lírai kifejezője.

szászcsávási több szólam.

A többszólamú református zsoltáréneklés ritka népi hagyományát Szászcsáváson a legegyszerűbb földműves is ismeri.

A presbitérium szászcsávási népdallal köszönti a szolgáló lelkipásztort.

Már én többet, már én többet
Szászcsáváson végigmenni nem merek,
mind azt mondják, mind azt mondják
az irigyek, hogy szeretőt keresek.

Nem kell nékem, bizonyisten van már nékem,
kökény szemű és barna a haja,
jobb válláról bal vállára,
bal válláról jobb vállára göndörödik a haja.

Forrás : Szászcsávási Református Egyházközség facebook.

Marosvásárhely közelében, a Kis-Küküllő völgyében található Szászcsávás különlegessége az évszázadokon keresztül apáról fiúra örökített többszólamúság. A magyar zenetörténetben kuriózumnak számít, hiszen a népdaléneklésben is általános az egyszólamúság.

A szászcsávási többszólamú népdaléneklés a középkori nyugati egyetemeken gyakorolt kórushangzásból eredeztethető. Magyarországon a reformáció korában a kóruséneklésben terjedt el a többszólamúság, a nyugati egyetemeket megjárt protestáns teológusok honosították meg, de a legtöbb helyen nyoma veszett. Szászcsáváson viszont a mindennapok része: kottaismeret és kóruspróba nélkül is mindenki ismeri.

A szászcsávási kórushagyomány a szólamok száma és szerkesztési elvei alapján a bázeli hagyományra vezethető vissza. Az ötszólamú éneklést a 19. század közepén Dali István segédpap és Belle József tanító vezetette be a faluban. A csávási dalárda legendás vezetője, Dézsi Ferenc (1950–2002) zenetanár, karnagy volt. Munkájának eredménye, hogy a szászcsávási dalárdában apáról fiúra terjedő énekkari technikát a helyi közösség máig használja – nemcsak zsoltárokat, kórusműveket, de bármilyen dallamot képesek azonnal több szólamban elénekelni istentiszteleteken, lakodalmakban, mulatságokban.

A szászcsávási hangszeres zene hagyományosan a cigányokhoz kötődött. Az itteni tánczenét meghatározó hegedű-kontra-bőgő által alkotott vonós hangzást továbbörökítő szászcsávási zenekar 1976 óta játszik együtt.

Az énekes és a zenekari hagyomány ápolásában is fontos szerep jut a nyaranta megrendezett szászcsávási népzene- és néptánctábornak. A hagyományőrzés érdekében a Kis-Küküllő menti falu minden évben népdaléneklő versenyt is hirdet.

Forrás : mult-kor.hu .

Szászcsávás (vagy Csávás, románul: Ceuaș) falu Romániában, Maros megyében. Közigazgatásilag Mikefalva községhez tartozik. Az első írásos dokumentumokban “Chawas” néven szerepel.

bizalom. az Úrban.

Introitus :

Bölcsességet szól az igaz szája s igazságot beszél nyelve, az Úrnak törvényét őrzi az Ő szivében.

Ne irigykedjél a bűnös emberre, és ne légy féltékeny a gonoszat tévőkre.
Bízd az Úrra utadat és reménykedjél Benne és Ő végigvezet rajta.

Bölcsességet szól az igaz szája s igazságot beszél nyelve, az Úrnak törvényét őrzi az Ő szivében.

Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek, miképpen kezdetben vala, most és mindenkor és mindörökkön-örökké. Ámen.

Bölcsességet szól az igaz szája s igazságot beszél nyelve, az Úrnak törvényét őrzi az Ő szivében.

Az introitus (a latin introeo, ‘bemegyek’ szóból: „bejövetel”) vagy kezdőének a katolikus szentmisét indító gregorián ének, antifónás zsoltár, amely a miséző és kísérete bevonulása alatt hangzik fel. Az introitus „az egész misének a kulcsa” (Wiseman). Olyan, mint egy „színpompás ouverture” (Gihr), mely az egész ünnep alaptónusát, hangulatát mutatja be. Célja a hívek felkészítése a szentmisére az ünnepnek vagy a liturgikus időnek megfelelően. „Ez az ének van hivatva megnyitni a szertartást, az összegyűlteket egységre hangolni, lelküket a liturgikus időszak vagy ünnep misztériumába bevezetni, továbbá a pap és a segédkezők bevonulását kísérni.”

Az evangélikus istentisztelet második bevezető részében szintén van introitus (Bevezető zsoltár), amikor a lelkész, a kiskórus és a gyülekezet váltakozva, gregorián előadásban és adott zsoltártónusban éneklik (vagy mondják) az adott vasárnapra kijelölt zsoltárt.

A bizánci szertartásban az introitus megfelelője a bevonulás.

Reményik Sándor – Sziklák

Reményik Sándor

Reményik Sándor – Sziklák

A kősziklákat mindig irigyeltem,
kik állnak büszkén, mozdulatlanul,
állják a villámot, ha rájok sújt,
s a harmat csöppjét, ha fejökre hull.

Számukra soha sincs “talán”, se “hátha”,
mint dogmák állnak, oly konok-keményen,
mint zord, erős és önhitt férfiak,
és hófuvásos, sivatag-nagy télben
fejükön csipkés jégből a sisak.

A kősziklákat mindig irigyeltem.
A kemény szót most megtanulom én is,
de szívem bánja, mit kimond a szám,
ajkamon éles az ige, mint a kard,
de belül egy hang kérdez: “igazán?”

S a lélek ernyedt, tompa, szárnyszegett.
Már megtanulok én is síkraszállni,
s nem hajigálni kő helyett kenyeret,
s lenni kőszirt, mely int és fenyeget,
kőszikla, mit meg nem ingat semmi.

Kőszikla, min a csákány eltörik…

Forrás : Azok az Erdélyi Fiúk facebook.

Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. – Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után – jórészt politikai megfontolásokból – évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.