szomjazónak inni adni…

Nézzünk magunkba, csendesedjünk el, és vegyük észre azt az embert, aki szomjas körülöttünk.

Lehet, hogy nem vízre szomjazik.

Mindannyian szikkadt földek vagyunk, szükségünk van egymás szeretetére, jóságára.

Oltsuk egymás szomját jó cselekedetekkel, az irgalmasság tetteivel ezen a héten is.

Ne hidegen püföljük egymást, hanem szeretetünk tüzében hozzuk izzásba testvéreinket is, és akkor biztos, hogy formálva formálódunk, szebb lesz körülöttünk a világ, és az öröm rózsája bennünk is szirmokat fog bontani és ki fog nyílni.

Böjte Csaba (Kolozsvár, 1959. január 24. –) ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása.

Forrás : MagyarKurír.hu.

szerelem

Szabó Magda

Ne sírj, majd sírnak helyettünk az
érzékeny fellegek.
Kemény légy, mint a jogtalanság,
vágj, mint a sás,
ne sírj! Kísérjen, mint az eb,
a hallgatás.

Én nem akartam, szerelem,
szájadból inni sohasem,
s most tikkadt szájjal keresem
hűvös szád ízét, szerelem.

7 éve ezen a napon halt meg Szabó Magda, magyar író, e bejegyzéssel Rá emlékezünk, Isten nyugtassa békében.

Szabó Magda (Debrecen, 1917. október 5. – Kerepes, 2007. november 19.) Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító.

Házastárs: Szobotka Tibor (házas. 1947.–1982.), Iskolai végzettség: Debreceni Egyetem, Filmek: Az ajtó, Szülők:Jablonczay Lenke, Szabó Elek